Bulldogszelídítés rangadón

Hazai pályán győzött, nemzetközi meccsen kikapott a Vitéz-sereg

2010-11-06 07:28:00
Ismét rangadót nyert a Battai Bulldogok ellen ez Esztergomi Vitézek extraligás együttese a bajnokság legutóbbi fordulójában. Ahazai pályán játszó esztergomiak az örök riválist óriási taktikai küzdelemben egy ponttal verték meg. Nemzetközi porondon is pályára lépett a Vitéz-sereg, amely a román első osztályú profi Nagybányától kikapott, majd pedig az esztergomiakkal felálló válogatottat győzte le Izrael együttese EB-selejtezőn.

Újabb győztes rangadón vannak túl az esztergomi rögbisek, hiszen a csapat a közelmúltban legyőzte örök riválisát, a Battai Bulldogokat hazai pályán, a Vasas Stadionban. Augusztus vége óta immáron harmadik alkalommal csapott össze a két együttes, rögtön kezdésnek a Magyar Köztársaság Kupa fináléjában az esztergomiak győztek, majd következett az első bajnoki, melyen viszont a százhalombattaiak arattak sikert. Az őszi idényben már harmadik egymás ellen játszott összecsapásukon viszont ezúttal is a Vitéz-sereg diadalmaskodott és a két legfőbb rivális háziversenyében 2–1-re a Vitézek vezetnek. Igaz a tabellát egyelőre még a százhalombattai alakulat vezeti, az esztergomiak azonban kevesebb meccset játszva állnak a második helyen.

A találkozón a hazai csapatnak szurkoló nézők sok célt és pontot nem láthattak, ennek ellenére hatalmas taktikai csatát hozott a mérkőzés, melyet végig a Vitézek irányítottak. A Battai Bulldogok együttese, melyben ezúttal elsősorban a tehetséges fiatalok és néhány idősebb rutinos játékos kapott szerepet, folyamatosan rohant az eredmény után és több veszélyes támadást vezetve a találkozó végére egy ponttal sikerült megközelíteniük a Vitézek csapatát. Az izgalmas hajrá után végül az esztergomiak örülhettek a listavezető és címvédő battaiakkal szemben.

A hazai tétszereplést követően az esztergomi rögbisek a CEERugby Cup nemzetközi sorozat keretein belül fogadták a Nagybánya csapatát múlt héten. A román első osztályú profi bajnokcsapatban több válogatott játékos is pályára lépett, többek között a Nagybánya színeiben játszó Gál Csaba is, aki a Rugby Világkupák egyetlen magyar származású játékosa. Míg a nagybányaiak legerősebb felállásukban játszottak, addig a Vitézek együttesének több meghatározó rögbist is mellőzni kellet sérülés miatt, így Heckel, Princz, Fehér és Mészáros sem lépett pályára. Szerepüket a feltörekvő, tehetséges fiatalok vették át, mint Kovács-Goda, Gelecsák és Roósz, akik mindannyian kezdőként kaptak lehetőséget. A mérkőzést a felázott, rendkívül mély talajú Vasas Stadionban a vendégek tartották kezükben és dinamikus támadásaikkal folyamatos védekezésre kényszerítették a hazaiakat. A Vitézek védekezésből jól vizsgáztak, azonban kevés, eredményes támadást tudtak csak indítani. A találkozót végül Nagybánya nyerte 62-0-ra.

Ezt követően a legjobb magyar rögbisek köztük természetesen a Vitéz-játékosok együtt edzettek a múlt hét második felében, mivel válogatottunk múlt szombaton Izraelben, Európa-bajnoki selejtezőn lépett pályára. A mérkőzést a házigazdák nyerték 23–14-re legkiválóbb rögbiseinkkel szemben, akik most hétvégén Dániában szépíthetnek EB-eredményeiken.

Esztergom adott otthont az Október 23-ai Magyar Köztársaság Utánpótlás Kupának, melyen 7-től 20-éves korig több korosztályban mérkőztek meg a rögbisek, akik izgalmas meccsekkel és igazi rögbi fiesztával szórakoztatták a szurkolókat.

Lenger
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép