Brutális győzelem
A Komáromban október végén rendezett országos erőemelő és fekvenyomó versenyen szerzett győzelme, valamint a Balassa Bálint középiskola Suli bikája cím másodszori elnyerése után Imre Norbert a legutóbb különdíjat gyűjtött be a Brutal Challenge országos erőemelő bajnokság őszi versenyén november végén, Budapesten. A megmérettetésen nem voltak súlycsoportok és korosztályok, mindenkit ugyanis az úgynevezett Wilks pontszám – testsúlyhoz képest megmozgatott súlymennyiség – alapján értékeltek a bírók. A résztvevőknek öt gyakorlatot – guggolás súllyal, fekvenyomás, felhúzás, emelés páros bicepsszel és nyakból nyomás – kellett teljesíteniük, akiknek minimum nyolcszor kellett kinyomni a súlyokat, hogy a bírák értékeljék az eredményt, de általában ezt tizenkétszer hajtották végre a sportolók, hogy minél több pontot gyűjtsenek. A verseny első három helyezettjét a nők és a férfiak mezőnyében is díjazták a szervezők, valamint két különdíjat is kiosztottak 21 év alattiak, junior korcsoportjában és a 40 év felettiek, azaz szenior korosztályában. Imre Norbert, a Balassa iskola Suli bikája pedig ezt a különdíjat érdemelte ki és ezzel megvédte ezt a tavasszal már elnyert címét.

A fiatal erőemelő a majd négyszáz versenyző közül abszolútban a tizennegyedik lett, köszönhetően annak, hogy nyakból nyomásban 62 és fél kilogrammot, bicepsszel 60 és fél, fekve nyomásban 95, guggolásban 165, felhúzásban pedig 175 kilót teljesített tizenkettes ismétléssekkel. A különdíjas sportoló jutalmul üvegplakettet és egy 25 ezer forintos táplálék kiegészítő utalványt kapott teljesítményéért. Imre Norbert terve, hogy jövőre erőemelő ruhákat szerez be és úgynevezett ruhás megmérettetéseken is indul.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











