Borútra hívnak a tokodi borászok
Ötödik alkalommal rendezik meg a Nyitott Pincék Napját
Néhány lelkes tokodi borász négy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az országban több helyen működő borutak mintájára a szűkebb pátriájukban termő kiváló borokat is elindítják a hírnév útján, egyúttal lefektetik a térség borturizmusának alapjait és megszervezik az első Tokodi Borutat a pincevölgyben.

A gazdák és a pincéket felkereső közönség rögtön szívébe zárta a rendezvényt, amelyet azóta minden év júniusában egyre kiforrottabb formában, egyre több tapasztalattal a hátuk mögött tudnak megvalósítani. A borút egyik ötletgazdája, Wéber Péter lapunknak elmondta, hogy a tokodi borászok a közelmúltban alapították meg a Tokodi Borkultúra Egyesületet, amely a Nyitott Pincék Napjának főszervezőjévé is vált. Az egyesület elnöki tisztét is betöltő szervezőtől megtudtuk, hogy a jövő szombaton megrendezendő borúton a Nagyvölgy, az Ürgevölgy és a Bajnai út nyolc borásza mutatja majd be elmúlt évi termését. Megnyitja pincéjét Szabó Béla, Harmat Sebestény, Süveges Flórián, Zicsi Vilmos, Robotka Dénes, Markos Norbert, Kolbert János, Kecskeméti István, a megkóstolható borok között pedig lesz sok fehérfajta – szürkebarát, tramini, olaszrizling, ottonell muskotály, számos vörös nedű – zweigelt, merlot, cabernet sauvignon – és sokféle, generációról generációra öröklődő családi receptúra alapján készült „tokodi vegyes” fajták.

A második Tokodi Borút óta hagyomány, hogy a szervezők egyedi gravírozott emlékpoharat készíttetnek az alkalomra. A minden pincénél egy deciliter bor kóstolására is feljogosító poharat a Nagyvölgyben lévő információs pavilonnál lehet megvenni 1500 forintért.
Amíg a borkedvelők a pincék közötti utakat járják, a gyerekeket az esztergomi Széchenyi térről jól ismert, egyébként a völgyben élő „kavicsos bácsi”, arcfestés, gyöngyfűzés, trambulin és ugrálóvár várja, és kedvező időjárás esetén lesz csillagászati bemutató, és természetesen étel és ital is. A pincék 18 órakor bezárnak, de a Nagyvölgyben folytatódik a program. 19 óra után a Pá-Di-Di táncegyüttes és a Crazy-Dance tánccsoport lép fel, közben tombolasorsolást rendeznek, amelyen az emlékpohár megvásárlói vesznek részt, 20 órától pedig kezdődik az éjszakába nyúló záróbuli, melynek során fellép a Ribizli Band és a Pumpa együttes.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











