Boldog karácsonyt – A háborúnak vége

2010-12-18 06:06:00
Minden ünnep egyik legfontosabbika az előkészület, a várakozás. Akará­csonynál ez még inkább így van, ez az az ünnep, amelyre a társadalom egyes tagjai, de a különböző közösségek is készülnek. Leginkább talán az előadó­művészek, akik itt Esztergomban is je­lentősnek tartják a decemberi ünnepe­ket. Ezúttal a Pázmány Péter utcában lévő Kaleidoszkóp-házban tartanak John Lennon emlékestet. Aközismert slágerek ezúttal a karácsony meghitt hangulatának megfelelően akusztikus változatban szólnak majd meg.

A rocktörténet sajátossága, hogy amennyiben egy hérosza meghal, a „fel­támadás” még inkább felemeli az elhunyt sztárt. Így volt ez Elvis Presley-vel, Jim Morrison-nal, Kurt Cobain-nal és John Lennon-nal is. Haláluk után még nagyobb kultusz övezte őket, mint életükben. John Lennon 1980. december 8-án halt meg, amikor is New Yorkban lelőtte őt Mark David Chapman. Lennon halálhí­re bénítólag hatott a földgolyó minden rockzenét szerető rajongójára, és azokra is, akik ugyan nem voltak feltétlen hívei a Beatles oszlopos tagjának, de megkerül­hetetlen egyéniségét elismerték. Lennon halála azt eredményezte, amit életmű­vével, legendás száma, a Come Together üzent, összehozta az embereket. A Beat­les 1970-es feloszlása után az alapító, dalszerző, gitáros, énekes Lennon szó­lópályára lépett. Az ekkor írt dalai a kor legfontosabb rock opuszaivá váltak, Yoko Ono-val való szerelme és házassága, ket­tejük társadalmi, mozgalmi szerepválla­lása Lennont azon művészek előfutárává tették, akik ma a G8-akkal tárgyalnak egy jobb világért.



Mivel John Lennon tragédi­ája a karácsonyt megelőző hetekben tör­tént, advent idején, és az egykori hippi-zseni egyik dala, a Happy Xmas – War Is Over (Boldog Karácsonyt – A háborúnak vége) a generáció karácsonyi himnusza lett, hagyománnyá vált John Lennonra emlékezni karácsony előtt. Ez a tradíció Esztergomban is létezett, de hangsúlyosan most idén, 23-án, csütörtök este 7 órától jelenik meg. Arról már a Hídlap olvasói is értesülhettek többször, hogy a Beatles együttes interpretálói, a Borsörmester több alkalommal koncertezik a városban. A nemrég négyfősre bővült helyi formá­ció több más zenésszel összefogva most John Lennon dalait feldolgozva készül a közönséggel együtt a karácsonyra. A Borsörmester mellett neves jazzisták – Szentkirályi Károly, Szegő Csaba, Kosztin László –, valamint a Fishmadár együttes szólaltatja meg a legendás liverpooli szerző dalait. Ziegler Péter, a Borsörmester zene­kar basszusgitárosa arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy ezúttal az ünnep meghitt­ségéhez jobban illően, csupán akusztikus hangszerekkel szólaltatják meg Lennon számait. A helyszín a hangulatos vízivárosi kultúrközpont, a Kaleidoszkóp-ház lesz, melynek aprócska „koncertterme” ezúttal is a ház alsó traktusában lévő barlang lesz. Itt gyúlnak majd fel a karácsonyi gyer­tyák fényei, hogy így erősítsék meg a rendezők a har­minc évvel ezelőtt elhunyt rockhős és a közelgő ünnep iránti áhítatát.

Pöltl Oxi Zoltán
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép