Bearanyozott kempos tavasz
Három verseny, két klub, harmincöt érem
Három versenyen is megmutatták tehetségüket a közelmúltban a Fighting Kempo Stílus sportolói, akik előbb a Soroksár, majd a Taksony Kupán, végül pedig Pécsen a WAKO Kick-box Low-kick és K1 Országos Döntőben küzdöttek. Az április 30-ai Soroksár Nyílt Nemzetközi Kupán 16 csapat, 180 versenyzője vett részt, a megmérettetésen földharc, összetett küzdelem, light-contact, light-contact B – mint a kempo full-contactja, vagyis földre is lehet vinni az ellenfelet, de light-contact erősséggel – versenyszámokban lehetett küzdeni, ám régiónk bunyósai ezúttal utóbbi kettőben mutatták meg mit tudnak. A küzdelmeken két Figting Kempos klub, a Sárisápi Kempo Karate Klub és az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub sportolói indultak. Pokorni Milán felkészítésében a sárisápiak közül Kovács Adél és Nagy Levente, a Pokorni Gábor vezetőedző és Pokorni Gáborné utánpótlásedző vezette kertvárosiak közül pedig Jónás Miklós, Nardelotti Zoltán, Polonkai Viktor és Szendrei Rebeka állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A Soroksár Kupán a sportolók összesen hét aranyérmet, kilenc ezüstöt és egy bronzérmet szereztek. „Kemény küzdelmek zajlottak, bár a versenyzők light-contactban indultak, de a bírók nem vették figyelembe a light és a full-contact közti különbséget, így tulajdonképpen fullban harcoltak. Földharc és összetett küzdelemben azért nem indultunk, mert kevés volt a nevező, az állóküzdelmekben viszont sok kick-boxos és K3 klub sportolójával mérkőztünk meg” – fejtette ki Pokorni Gábor. A vezetőedző tanítványai közül Nardelotti Zoltán, Polonkai Viktor és Jónás Miklós teljesítményét emelte ki, mert mint elmondta, mindannyian határozottan és harciasan küzdöttek.
Soroksár Kupa eredmények: sárisápi klub: Kovács Adél 13-14 év 50 kg light-contact 3. hely, light-contact B 1., Nagy Rebeka 11-12 év 50 kg light 2., light B 2., Nagy Levente 10-12 év 45 kg light 1., light B 2.; kertvárosi klub: Brandhuber Gréta felnőtt +70 kg light 2., Dósa Attila felnőtt +80 kg ligth 2., Jónás Miklós 10-11 év -35 kg light 1., light B 1., Kiss Rebeka 15-17 év 50 kg light 2., Kovács Tamás 10-11 év 40 kg light B 2., Nardelotti Zoltán 13-14 év 70 kg light 1., light B 2., Polonkai Viktor 16-17 év 70 kg light 1., Szendrei Rebeka 13-14 év 55 kg light 2., light B 1.

A soroksári bunyókat követően a Taksony Kupán vettek részt régiónk kemposai május 7-én. Ezen a kick-box versenyen 13 csapat 150 sportolója mérettette meg magát, köztük természetesen Pokorni Gábor tanítványa is, akik egy kivétellel light-contact versenyszámban szerepeltek. „Rendkívül ügyesek voltak versenyzőink, dicséret illet mindenkit. A csapat felkészültségét mutatja, hogy nyolc második és három első helyet szereztünk, annak ellenére, hogy sajnos a hazai bírók a döntőben már azt is erősen figyelembe vették, hogy ki milyen stílust képvisel” – fűzte hozzá a tréner. A vezetőedző Nardelotti Zoltán, Szendrei Rebeka – egy korcsoporttal feljebb indulva – és Szlovik Roland – felnőtt versenyző, hosszú évek után tért vissza versenyezni – teljesítményét emelte ki a Taksony Kupán, melyen ráadásul a húsz, régiós versenyzőből tizenheten érmet szereztek, így pedig a hazaiak mögött a csapatversenyben a második helyet szerezte meg a Figting Kempo Stílus.
Takson Kupa eredmény: Brandhuber Gréta felnőtt +60 kg 2. hely, Fehér Zalán 16 év -63 kg 3., Jónás Miklós 11 év 45 kg 3., Kiss Rebeka 16 év -50 kg 3., Kiss Zsófia 12 év -40 kg 3., Kovács Adél 13 év -40 kg 2., Nagy Dominik 13 év -60 kg 2., Nagy Petra 11 év -35 kg 1., Nagy Rebeka 12 év -60 kg 2., Nánai Gergő 15 év -50 kg 2., Nardelotti Zoltán 15 év -65 kg 1., Polonkai Viktor 17 év -80 kg 2., Selmeczi László 16 év -60 kg 3., Szemők Anett 15 év -50 kg 2., Szendrei Rebeka 14 év -55 kg 2., Szlovik Roland felnőtt +94 kg 1., és Selmeczi Balázs 12 év -50 kg semi-contact 3.

A Taksony Kupával egy időben zajlott Pécsen a WAKO Kick-box Low-kick és K1 Országos Döntője, melyen a kertvárosi kempo klubból Pokorni Ádám is küzdött. Ádám bejutva a fináléban kiválóan szerepelt, 2-1-es pontozással azonban a bírók ellenfelét látták jobbnak, így végül második lett. „Hatalmas küzdelemben, jól bunyózott. Ez az első éve a felnőttek között és már érmet is szerzett” – értékelte edzője Pokorni Gábor. A Fighting Kempo Stílus sportolói június elején folytatják a versenyszezont, addig pedig gőzerővel készülnek a következő kihívásokra.

Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











