hídlap.net

A végzet kezdete

A mohácsi csatavesztés és Buda megszállása után néhány héttel Esztergom falainál is megjelentek az első török hadak. A városban már ekkor jelentős károkat tettek, a várat azonban nem tudták elfoglalni. 1526 és 1541 között több ostromot élt meg Esztergom, szerepe azonban Buda 1541-es elfoglalásával változott meg: a török veszély állandósult, és az esztergomi vár a bányavárosokat és Észak-nyugat Magyarországot védelmező végvár lett. Ferdinánd király – olasz hadmérnökökkel – jelentős erődítési munkálatokat indított el, amelyek fontos szerepet játszottak a vár 1543. évi ostrománál, amikor Szulejmán szultán két hetes pusztító ágyútűz és több sikertelen roham után elfoglalta azt. Ettől kezdve Esztergom mint a török birodalom fontos végvára, - török részről a bányavárosok és Észak-nyugat Magyarország illetve Bécs elleni támadások egyik lehetséges kiinduló pontja, - a keresztények oldaláról Buda felszabadításának fő kulcspontja. Esztergom török székhely lett és mint fontos stratégiai pont és erődítmény mindig jelentős számú és jól felfegyverzett haderő tartózkodott itt, kiváló bégek vezetése alatt.

Esztergom ostroma

1594. kora tavaszán Fülek és Nógrád visszavételével a magyar hadvezetés értékes időt vesztett. Ez alatt Isza bég, az esztergomi várparancsnok fel tudott készülni az ostromra. Ennek egyik fontos eseménye volt például, hogy a Fehérvárról nagyszámú janicsárral és szpáhival segítségül érkezett Kara Ali bég kérésére a Szent Tamás-hegyen „Tepedelen”, azaz Fejlyukasztó nevű palánkvárat építettek és azt ágyúkkal is felszerelték.

A Mátyás főherceg által vezetett, mintegy 50 ezer főnyi sereg (amelynek közel harmada volt magyar, a többi osztrák, német, olasz és egyéb nemzetiségű) május 5–7-én kelt át a Dunán és a keleti dombokról azonnal megkezdték a vár lövetését. Ennek következtében május 9-én este kigyulladt a Szent Adalbert székesegyház, és - mivel lőport tároltak benne - felrobbant, és kiégett. Az ostromlók azonban a Rácváros és a Szent Tamás-hegy őrsége miatt nem tudtak a vár könnyen sebezhető déli oldalához férkőzni. Ezért a magyar csapatok egyik kiváló vezére Pálffy Miklós, a Rácváros bevételét szorgalmazta.

Május 11-én a rácok az egyik kaput megnyitották Pálffy katonái előtt, akik elfoglalták a várost és a török őrséget levágták.

Május 14-én sikerült a szenttamási palánkvárat is elfoglalni és 200 fős őrségét megsemmisíteni. Ettől kezdve a Szent Tamás-hegyről, és a Hévíz mellől folyamatosan lőtték a várat és a Víziváros városfalát, amelyen már 18-án 15 lépésnyi széles rést lőttek. Ezen a résen május 19-én történt az a sikertelen roham, amelyben Balassa Bálint is megsebesült.

Május 20-án, majd 22-én ismételten megpróbáltak ugyanitt a Vízivárosba betörni, azonban óriási vérveszteség után ismételten visszavonulásra kényszerültek. Annak ellenére, hogy a törökök is sok száz embert vesztettek, nem sikerült ellenállásukat megtörni. Sőt harci kedvük még fokozódott, amikor június 1-én a belgrádi várparancsnok hajókon Esztergomhoz érkezett ötszáz janicsárja bejutott a várba.

Ezzel szemben a keresztény tábor harci morálja és fegyelme erősen megromlott. Végül, amikor híre érkezett, hogy Sinán pasa jelentős számú sereggel közeledik a vár felmentésére, június 29-én felhagytak a vár lövetésével, és 30-án átkelve a Dunán, Komáromba vonultak vissza. Ezzel véget ért Esztergom 56 napig tartó pusztító, sok emberáldozatot követelő, sikertelen ostroma.

A végzetes nap

Arról, hogy hol, és hogyan történt Balassa Bálint megsebesülése, a források elég szűkszavúan szólnak. Közülük is a hely meghatározására csak néhány ad némi támpontot. Ide sorolhatjuk Balassi Zsigmond saját kezű följegyzését az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött Bibliájában.

„1594. május 19-én, Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek a Vízivárosnak, lőtték meg Balassa Bálint urat az ostromon. Minden két combján általment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen … 30-án.”

Ebből annyi mindenesetre kiderül, hogy nem a vár, hanem a Víziváros ostrománál történt az eset. Az ekkor törökök által védett Víziváros visszafoglalásának kísérleténél a támadó magyarok a Szent Tamás-hegyről ágyúkkal lőtték az ellenséges állásokat. A törökök folyamatosan javították a megsérült falakat, a heves ágyúzás hatására azonban a Víziváros falának egy részén, ahol napnyugat felé fordul, egy behatolásra alkalmas, 15 lépésnyi széles nyílás, omlás keletkezett Istvánffy Miklós feljegyzése szerint: „az ostromot vezető Mátyás főherceg a vezérek tanácsának engedve a Kurtz-féle ezredből 800 katonát választott ki azzal, hogy az említett nyíláson át behatoljanak. Ezek vezetőinek önként ajánlkoztak Pálffy Miklós, Nádasdy Ferenc, Praun, a komáromi kapitány és maga Engelhart Kurtz is. A támadás május 19-én történt meg, azonban a rohamozókat mintegy kétezer török sorfala és golyózápora fogadta, úgy, hogy a szörnyű öldöklésben legalább 200 ostromló meghalt. A támadók kénytelenek voltak meghátrálni. Maga Pálffy és mások is, akik a repülő lándzsák, robbanó cserépgránátok és golyózápor közt életüket kockáztatták és csak úgy menekült meg, hogy egy kőből készült emlékmű mögött húzódtak meg. Ekkor sebesült meg Balassi Bálint is, kinek mindkét combját ólomgolyó ütötte át anélkül, hogy csontot sértett volna, és néhány nap múlva meghalt.”

A források alapján tehát a költőt nem a Várhegy lábánál, a tanítóképző közelében felállított szobra környékén, hanem a Víziváros dél-nyugati sarkánál, a Hévíz-fürdő tornya mellett – már a városfalon belül –, a mai Katona István utca 4–6–8. számú házak közti sikátorok táján érte a halálos sebet okozó lövés.

A Katona István utcában lévő márvány emléktáblán olvasható a felirat: „E hely közelében a Víziváros ostrománál kapott halálos sebet 1594. május 19-én Kékkői és Gyarmathy Balassa Bálint költő, végvári katona, a magyar nyelvű líra európai rangú megteremtője. Meghalt 1594. május 30-án.”

Az emléktáblát 2004. május 29-én helyezték el. Azóta, miként idén is, koszorúzással, zenés-irodalmi és történelmi előadásokkal kiegészített emléksétán idézi fel a régészek, történészek vezetésével a város közönsége Bálint úrfi végzetes sebesülésének históriáját.