A tárlaton vegyes anyag látható, egyrészt azok a tablóképek kerültek ki a falakra, melyeket az itteni Balassa Bálint Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diáksága készített. A kollekció másik részét azok a
reprodukciók adták, melyeken maga a legendás katona, lírikus portréit láthatjuk, illetve jelentős szerepet kaptak a kiállításon a 16. századi térképrajzok, metszetek is, azok, melyek oly sokat elárultak magáról a korról és a korabeli Esztergomról. A több, mint negyven képen ezek mellett fotókon állították ki a török korabeli eszközöket, fegyvereket, pénzeket, címereket. Az átfogó összeállításból egy harcokkal, várvédő és ostromló csatákkal tűzdelt, sok tekintetben gazdag kor képe körvonalazódik ki a látogató előtt. A tárlat középpontjában mindvégig az a Balassa Bálint áll, aki hol nemesi ruházatban, hol egyszerű vitézi felszerelésben, kivont karddal kezében, hol pedig csak jellegzetes arcportréjában jelenik meg a szemlélő előtt. A tablókon az illusztrációk és szöveges részek, nem egy esetben Bálint úrfi, a mai diákok előtt is ismerős költeményeivel állnak párban. A kiállítás így egyfajta irodalom és történelemóra is egyszerre, de mindez oly alapossággal és kellő arányossággal bemutatva, hogy azt természetesen a felnőttek is jócskán élvezhetik. A kollekciót megtekintve elmondhatjuk, ismét többet tudtunk meg Bálint úrfi Zólyomtól Esztergomig tartó életéről. A Balassa Bálintról szóló kiállítás március 5-éig tekinthető meg.
hozzászólások
Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...
Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...
nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...
MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.
http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...
Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...
"hiszen születése óta Dorogon él"
már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik
Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...
Nem én keverem ide.
De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...
Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...
A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...