Bál az eurorégió borkedvelőinek és a szakmának
Wencz Rita lett idén a borkirálynő
Az Ister-Granum Eurorégió szőlészeinek és borászainak bálján a szakmabelieket és az ínyenc nedűk kedvelőit egyaránt vendégül látták a Párkányi Kultúrközpontban február első hétvégéjén. Pezsgős pohárköszöntővel fogadták a régió húsz településéről érkező vendégeket, majd Tóth Tivadar kancellár mondott néhány szót az est felvezetéseképpen. A hallgatóság figyelmét ezt követően ifjabb Maca Péter keltette fel a Bordallal és a Hazám, hazám című ismert áriával.

A kőhídgyarmati Újhajtás kurta-szoknyás táncegyüttes nyitótáncát is érdeklődve fogadta a közönség, műsorukat vastapssal jutalmazták. A bál fénypontjának számító versengés, az Eurorégió 2010-es borkirálynői címéért tett küzdelmek este 11 órakor kezdődtek az ízletes vacsora elfogyasztása után. A borlovagok és borosgazdák királynőválasztása régi hagyományra nyúlik vissza: a szőlőtőkék, a présházak és a boroshordók közötti tevékenységből a férfiak mellett a nők is rendszeresen kiveszik részüket. Munkásságuk elismerésének egyik módja a borkirálynő választás, mely lehetőséggel az Ister-Granum Eurorégió szőlészei és borászai is évről-évre élnek. Idén is, azok a 18 és 25 év közötti fiatal lányok és asszonyok vehettek részt a megmérettetésen, akik borászati ismeretekkel felvértezve a közönség előtt is megmutatták tudásukat. A Nagymarosról érkező Sós-Heininger Adrienn és Heininger Zsófia, valamint a Tátról benevezett Wencz Rita szereplését öttagú zsűri értékelte. A jelentkezőknek első ízben rövid bemutatkozással kellett elbűvölniük a jelenlévőket, melynek során a szőlőhöz és a borhoz való kötődésükről meséltek. A borászattal kapcsolatos elméleti ismereteket kellett bizonyítani egy tesztsor kitöltésével: a kérdések egyik borkirálynő jelölten sem fogtak ki, mind a hárman hibátlan feladatsorral büszkélkedhettek. A gyakorlati feladat során a hordóval Wencz Rita és Sós-Heininger Adrienn küzdött meg legkiemelkedőbben: egy egy literes lopóval férfiakat megszégyenítő technikával szívták tele és engedték a mérőedényekbe a nedűt.

A borkirálynői címet 140 ponttal végül Wencz Rita érdemelte ki, mindössze egy pont előnnyel a 139 pontot elért Sós- Heiniger Adrienn előtt. Heininger Zsófia 127 ponttal büszkélkedhetett, így a két nagymarosi versenyző viselheti az Ister- Granum Eurorégió 2010-es Borudvarhölgye címet. A Borkirálynő és az Udvarhölgyek nem maradnak teendő nélkül az elkövetkezendő időszakban: a Borlovagrend rendezvényein és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Borkirálynői Találkozóján is részt vesznek. Az éjfélt követő tombolasorsolás tovább tetőzte a hangulatot, értékes borok és ajándékok leltek gazdára. A borkóstoló asztal térítésmentesen kínált nedűk hadától roskadozott, melyet állandó vendégsereg vett körül. A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend hagyományos bálján a Táltos együttes hajnalig húzta a muzsikát. A bál idei sikere is azt feltételezi, jövőre ismét találkoznak a szórakozni vágyó szőlészek és borászok.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











