Bál az eurorégió borkedvelőinek és a szakmának

Wencz Rita lett idén a borkirálynő

2010-03-01 08:00:00
A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend a szőlészek és borászok hagyomá­nyos bálját a Párkányi Kultúrközpontban rendezte meg február első napjaiban. Az immáron negyedik évet megélő rendezvényen a hagyományokhoz hűen a borki­rálynőt és az udvarhölgyeket is megválasztották, ezúttal a táti Wencz Rita kapta a legfőbb elismerést, valamint a nagymarosi Sós-Heininger Adrienn és Heininger Zsófia is osztoztak a sikerekben. Az estet ízletes borok és ételek is kísérték.

Az Ister-Granum Eurorégió szőlésze­inek és borászainak bálján a szak­mabelieket és az ínyenc nedűk kedve­lőit egyaránt vendégül látták a Párkányi Kultúrközpontban február első hétvégé­jén. Pezsgős pohárköszöntővel fogadták a régió húsz településéről érkező vendége­ket, majd Tóth Tivadar kancellár mondott néhány szót az est felvezetéseképpen. A hallgatóság figyelmét ezt követően ifjabb Maca Péter keltette fel a Bordallal és a Ha­zám, hazám című ismert áriával.

 

 

A kőhíd­gyarmati Újhajtás kurta-szoknyás tánc­együttes nyitótáncát is érdeklődve fo­gadta a közönség, műsorukat vastapssal jutalmazták. A bál fénypontjának számító versengés, az Eurorégió 2010-es borkirály­női címéért tett küzdelmek este 11 órakor kezdődtek az ízletes vacsora elfogyasztá­sa után. A borlovagok és borosgazdák ki­rálynőválasztása régi hagyományra nyúlik vissza: a szőlőtőkék, a présházak és a bo­roshordók közötti tevékenységből a férfi­ak mellett a nők is rendszeresen kiveszik részüket. Munkásságuk elismerésének egyik módja a borkirálynő választás, mely lehetőséggel az Ister-Granum Eurorégió szőlészei és borászai is évről-évre élnek. Idén is, azok a 18 és 25 év közötti fiatal lá­nyok és asszonyok vehettek részt a meg­mérettetésen, akik borászati ismeretekkel felvértezve a közönség előtt is megmu­tatták tudásukat. A Nagymarosról érkező Sós-Heininger Adrienn és Heininger Zsó­fia, valamint a Tátról benevezett Wencz Rita szereplését öttagú zsűri értékelte. A jelentkezőknek első ízben rövid bemutat­kozással kellett elbűvölniük a jelenlévő­ket, melynek során a szőlőhöz és a bor­hoz való kötődésükről meséltek. A borá­szattal kapcsolatos elméleti ismereteket kellett bizonyítani egy tesztsor kitöltésé­vel: a kérdések egyik borkirálynő jelölten sem fogtak ki, mind a hárman hibátlan feladatsorral büszkélkedhettek. A gyakor­lati feladat során a hordóval Wencz Rita és Sós-Heininger Adrienn küzdött meg leg­kiemelkedőbben: egy egy literes lopóval férfiakat megszégyenítő technikával szív­ták tele és engedték a mérőedényekbe a nedűt.

 

 

A borkirálynői címet 140 ponttal végül Wencz Rita érdemelte ki, mindössze egy pont előnnyel a 139 pontot elért Sós- Heiniger Adrienn előtt. Heininger Zsófia 127 ponttal büszkélkedhetett, így a két nagymarosi versenyző viselheti az Ister- Granum Eurorégió 2010-es Borudvarhöl­gye címet. A Borkirálynő és az Udvarhöl­gyek nem maradnak teendő nélkül az elkövetkezendő időszakban: a Borlovag­rend rendezvényein és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Bor­királynői Találkozóján is részt vesznek. Az éjfélt követő tombolasorsolás tovább te­tőzte a hangulatot, értékes borok és aján­dékok leltek gazdára. A borkóstoló asz­tal térítésmentesen kínált nedűk hadától roskadozott, melyet állandó vendégsereg vett körül. A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend hagyományos bálján a Tál­tos együttes hajnalig húzta a muzsikát. A bál idei sikere is azt feltételezi, jövőre is­mét találkoznak a szórakozni vágyó szőlé­szek és borászok.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe