Bakancslistán
Teszt: Ford Tourneo Connect 1,8 TDCI
Több Citroen Berlingo és Peugeot Partner is járt már a kezeim között, de a VW Caddy-jét is volt szerencsém kipróbálni, a két francia bakancs azonban a puttonyosok esetében magasra tette nálam a mércét.

Így rendkívül kíváncsian és egyben kétkedve vártam, hogy vajon a Ford tudott-e valami hasonlót alkotni. A próbák aztán meggyőztek, különösen a menetteljesítményének és a belső komfortjának köszönhetően. A Tourneo Connect-tel alapos ismeretséget kötöttünk, hiszen egyből két változatot is sikerült meghajtanom.

Először a csúcsfelszereltségű személyszállító, 1,8-as TDCI Limited, majd a szintén ezzel a már klasszikusnak számító erőforrással felszerelt kisáruszállító bizonyított nálunk. Igaz riválisaihoz képest talán formavilágban kissé lemarad, de a tavaly ráncfelvarráson átesett változat kicsit, néhány apró megoldásnak köszönhetően, vesztett baltával faragott megjelenéséből.

A Tourneo Connect ezzel együtt még mindig a „legkockább" kategóriájában. Elődjéhez képest egy leheletnyivel finomabb megjelenést kapott elölről, az átrajzolt lökhárítónak a megújult lámpatesteknek köszönhetően. Új tükörformát is kapott a Limited változat, az áruszállító viszont természetesen a hatalmas transitos tükrökkel díszeleg. Oldalról és hátulról maradt a jól megszokott kockaforma.

A családi modell megjelenését feldobja még a könnyűfém felni, ráadásul mindkét változatban hátul tolóajtókon keresztül juthatunk be, ami rendkívül praktikus és fényezéskímélő, szűkös parkoláskor sem csapja neki ugyanis kiszálló gyermekünk a szomszéd autónak. A csomagtartófedél felfelé nyílik, talán kissé súlyos is a szerkezet, éppen ezért jobb lehet, pontosabban könnyebb a kétfelé nyíló szárnyajtó. Persze a fordosokon nem lehet kifogni, hiszen ezzel a megoldással is rendelhető a Tourneo.

Ha a külső megjelenése nem is robbantott akkorát ízlésvilágomban, a belső már annál inkább. Főleg az ötszemélyes Limited változat. A fekete és vajszínű beltér ugyanis rendkívül ízléses, de amellett, hogy egyszerűen szép, még praktikus is. Bőrrel bevont kormány, kényelmes ülések, könyöktámasz, rengeteg tároló található a Tourneoban, amelynek ez a családi változata eszébe sem juttatja sofőrjének, utasainak, hogy bizony tulajdonképpen a legközelebbi rokona az mégiscsak egy teherautó.

A konkurens modellekhez képest ráadásul sokkal nagyobb érzetet kelt a Ford puttonyosa belül, az első szélvédő ugyanis soha véget nem érő módon nyúlik ki a motorháztér felé. Az optikai csalás persze nem átverés, hiszen tényleg óriási hely van elöl-hátul a Tourneoban. Persze azért a legkényelmesebb mégiscsak a sofőr helye, köszönhetően a dönthető ülőlapú, elöl-hátul külön állítható magasságú ülésnek, amely még gerinctámaszt is kapott.

A műszerfal nincs túlcsicsázva, amit és ahogy kell, azt mutatja, a középkonzolon azonban alaposan gondolkoztak a tervezők, hiszen abszolút személyautós, vetélytársaihoz képest pedig a legkidolgozottabb. Mindez a kisáruszállítóra éppúgy igaz, leszámítva, hogy színösszeállítását nézve belseje szürkébb, de ezzel együtt ugyanolyan ízléses.
Mindkét tesztalanyunk a klasszikus, sajátfejlesztésű 1,8-as motort kapta, amely nem éppen új - még az egykori Sierra blokkját vették alapul hozzá a mérnökök - de annál megbízhatóbb. A 110 lóerős dízel alacsony fordulaton kissé lomha, amikor viszont a turbó beindul megállíthatatlan a majd másfél tonnás Tourneo. Igaz megállíthatatlanságát hangja is jelzi, 110-120 környékén már az óriás homlokfelületének köszönhetően erősödik a szélzaj és kissé hangos a motorja is, ekkora tempónál elkélne benne egy hatodik fokozat. A váltója pontos, futóműve pedig a jól megszokott fordosan stabil, tempósan lehet vele kanyarodni is. Mindemellett a fogyasztása is barátságos, hiszen alig több mint hét litert fogyaszt, sőt a kisáruszállító változatnak üresen még ennél is kisebb az étvágya. A családi csomagtartója alaphelyzetben 610 liter, amibe már így is befér egy egész hálószoba, de mindezt azonban egészen 2600 literig növelhetjük a hátsó ülések előredöntésével.
Ami kicsit vesz el az értékéből az pontosan az értéke, a leendő Tourneo tulajoknak ugyanis jó mélyen a zsebükbe kell nyúlni, a Limited változat hatmillió-nyolcszázezer forint, igaz ebbe benne van egyebek közt az ABS, az ESP, az emelkedőn elindulást segítő elektronika - ami eddig ebben a modellben teljesített a legjobban - ülésfűtés, elsőablak-fűtés, navigációs rendszer és még jó néhány kényelmi és biztonsági extra. Az áruszállító persze jóval olcsóbb, sőt áfa-visszaigénylés után, hárommillió-kétszázezer forintért is a sajátunk lehet.
Adatok
Méretek (mm): hosszúság 4308, szélesség 1795, magasság 1824, tengelytáv 2665 saját tömeg 1494 kg, maximális csomagtér 610-2600 l.
Motor: 1753 cm3, max. teljesítmény: 82 kW (110 LE)/3500 min, Maximális nyomaték: 250 Nm 1500-3200/min, Átlagfogyasztás 6,7 l/100 km, Tesztfogyasztás 7,2 l/100 km Maximális sebesség: 166 km/h, Gyorsulás (0-100 km/h): 13,2 s, CO2 kibocsátás (g/km): 163.
A modell alapára: 6 436 750 Ft, tesztelt (Limited) változat ára: 6 811 550 Ft.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











