Bajnoki tekerés teremben
Teltházas nyílt napot tartott a Hawaii Spinning® Centrum
A kíváncsi érdeklődők, illetve a gyakorlottabb Spinning®-esek már reggel kilenckor biciklire pattanhattak a Kossuth Lajos utca 54. szám alatti Hawaii Spinning® Centrumban. A résztvevők ráadásul már rögtön az első órában megismerkedhettek a nap díszvendégével, Sulyok ’Rigó’ Balázzsal. A huszonötszörös magyar bajnok, a magyar U19 es válogatott első számú versenyzője, az ausztriai tiroli válogatott kerékpárosa azt követően aztán egész nap a résztvevőkkel tekert. Öt turnusban zajlottak a tekerések, melyek között a jelenlévők ingyenesen használhatták a szoláriumot, de igény szerint mindenkit elláttak étkezési tanácsokkal is a szakemberek, akik hűsítőt, energiaszeleteket is biztosítottak a szponzorok felajánlásának köszönhetően. Mindezen felül értékes nyeremények is gazdára találtak a Spinning® nyílt napon.

„Nagy sikerrel, telt házzal zajlott rendezvényünk, rengetegen jöttek el. Akadtak ismerős vendégek, akik rendszeresen járnak hozzánk, de nagy öröm volt, hogy sok új érdeklődő is belekóstolt a Spinning®-be” – számolt be Jakus Ferenc, a centrum vezetője. A Hawaii Spinning® Centrum egyébként már ötödik éve várja vendégeit, akik között fiatalok, idősek egyaránt megtalálhatók, hiszen ezt a sportot mindenki kortól és nemtől függetlenül, saját adottságaihoz mérten űzheti, a program alapelve ugyanis, hogy a résztvevők nem az edzőnek és nem a többieknek, hanem saját maguknak tekernek. Tekerés közben a Spinning®-elők különböző gyakorlatokat is végeznek szakemberek irányításával. Az állóképesség növelésére a 45-50 perces órák javasoltak, míg a zsírégetésre a 90 perces a megfelelő. Akár az előbbire, akár az utóbbira egyaránt nyílik lehetőség a Kossuth Lajos utca 54. szám alatti centrumban, amely Jakus Ferenc szerint jövőre is több nyílt napon próbálja megismertetni a Spinning®-et az érdeklődőkkel, ráadásul a tavaszi és a nyári időszakban a termen kívül, a Pala-parton is rendez a klub nyitott eseményeket.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











