Babits napok a Babitsban

2010-04-29 11:00:00
Idén is megrendezték a két napon át tartó Babits Napokat az esztergomi Babits Mihály Általános Iskolában. A szerdán kezdődő rendezvénysorozat részeként az iskola tanulóit kulturális műsorokkal, illetve különböző természetismereti játékokkal várták, de a rajpályázat győztesét is kihirdettek, sőt a sportolni vágyó nebulóknak is kedveztek a tanárok.

A Babits Mihály Általános Iskolában már hagyománnyá vált, hogy minden második tanévben, több napon át tartó Babits Napokat rendeznek, emlékezve ezzel is a magyar irodalom XX. századi kiemelkedő irodalmi alakjára. A három napos rendezvénysorozatot a város általános iskolái között megrendezett vetélkedő színesítette, melyen különböző szituációs játékokban mérték össze tudásukat a csapatok. A versennyel egy időben több osztályteremben, vetítéssel egybekötött előadásokat hallhattak a tanulók, egyebek között a tavasz hírnökeiről, a madarakról és a pillangókról, illetve a nap során kábítószeres bűnmegelőzés is terítékre került. A délután egyik állomásaként az iskola Babits rajzpályázatára beérkezett alkotásokat is értékelte a zsűri, a nyertesek kisebb ajándékokkal egybekötött díjazásban részesültek. A kulturális műsorok alatt közreműködött az iskola énekkara Napsugár népi játék és a gitár szakkör. Ma, csütörtökön a sporté a főszerep, míg az alsósok  aquanapot tartva  birtokba veszik az élményfürdő medencéit, a felsősök számára az iskola tornatermében egy zenés bemelegítés után kosárlabda, illetve focimérkőzéseket rendeznek, valamint tornabemutatóval kedveskednek a szervezők. A Babits Napokat délután fél 3-tól a Babits és a Szent István vegyes csapatok kosárlabda összecsapása zárja.

 

W.ZS.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép