hídlap.net

„Miska bácsival” személy szerint túl sokat nem beszélgetett, mert a költő napjai nagy részét az üvegházban kialakított dolgozószobájában töltötte. „Az oda beült, az egész nap ott volt. Ebédelni kijött, aztán sziesztázott egyet, majd ment vissza dolgozni.” Visszaemlékezése szerint a dolgozószobából nyílt két hálószoba. „Az egyik „Miska bácsié”, a másik „Sophie nénié” volt. Külön szobája volt továbbá Ildikónak (Babits nevelt lánya), a szakácsnőnek (Marcsi) és a német nevelőnőnek is. Ildikó szobáját a falépcsőn keresztül lehetett megközelíteni”. Mária néni érdekességként említ egy, majdnem plafonig érő szekrényt, amelynek egy nagy fiók volt az alja, a fiók pedig tele volt csokoládéval és mindenféle cukorkával, ami egy korabeli gyereknek szinte elképzelhetetlen, illetve ritkaságszám volt. Ildikó szobája mellett volt a német nevelőnő szobája, utána hátrafelé következett a szakácsnőé („Marcsi”). A lakrészek után hátul, a kert felé volt a konyha. Babits nevelt lányáról tudni kell, hogy „gyenge volt a tüdeje”. Egy pesti professzor ajánlása szerint, „hogyha lehet, akkor a kislány aludjon kint erdőben, szabad levegőn”. Ezért többször is előfordult, hogy a két kislány, Ildikó és Csemniczky Mária a vaskapui turistaházban aludtak nyaranta. „Nekem vele kellett lenni, hogy ne legyen egyedül. Délután, estefelé felmentünk, nyitott ablakoknál aludtunk, aztán reggel jöttünk haza. A strandra is, mindenhova vittek engem, mert Ildikó egy szem lány volt. Örökbe fogadott lány volt, de úgy el volt kényeztetve, hogy az borzasztó”. „Miska bácsi azért hívott engem kis postáslánynak – „kis Mariska, a kis postáslány”, mert innen, ahol most az Alpesi van, följebb postás nem ment soha. És akkor a postás lerakott ott mindent- újságot, leveleket – én meg fogtam, aztán fölvittem a hegyre, mindenkinek kiosztottam”. Mária néni a ház híres látogatóira nem igazán emlékszik. „Csak azt láttam, hogy jönnek mindenféle emberek, és firkálnak a falra. Na, az nekem nem tetszett!” A vizet egy közcsapból hordta fel Babitséknak, amely az „apácák” sarkánál volt (jelenleg új társasház a Babits és Irinyi utca sarkán, azelőtt fül-orr-gégészet, vérellátó). „Innen hordtuk mi is a vizet, és nekik is minden nap két ötliteres tejeskannával vittem föl. Mindig kaptam 20 fillért érte.” Jogos kérdés, hogy mennyit is ért az a 20 fillér a ’30-as–’40-es évek fordulóján. „Ha elment egy felnőtt ember kapálni egész nap, akkor kapott 1 pengő 20 fillért.” „Nagyon aranyos, jó emberek voltak. Az én nagyapámat nagyon szerették. Amikor lehozták a hordágyon (ti. Babitsot) a mentőautóhoz, akkor megemelte a micisapkáját és azt mondta: ’Isten önnel Csemniczky úr, mi már többet nem találkozunk’. És nem is találkoztak többet…”