Babits Mihály Esztergomban

A „kis postáslány” visszaemlékezései alapján

2008-12-26 10:00:00
„Azt is beszéli a köznyelv, hogy vizük sem volt (Babitséknak az előhegyi háznál - a szerk.), ami nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a kertben volt kút. A problémát az jelentette, hogy a kútvíz salétromos volt, ezért emberi fogyasztásra a városból kellett felvinni”. Ezt a feladatot Pócsföldi Gyuláné (született Csemniczky Mária) végezte, aki Babits nevelt lányának, Ildikónak játszópajtásaként szemlélhette a család mindennapjait. Az alábbiakban az ő gyermekkori élményeit, Babits életének gyermekszemmel látott szilánkjait osztjuk meg az olvasókkal.

„Miska bácsival” személy szerint túl sokat nem beszélgetett, mert a költő napjai nagy részét az üvegházban kialakított dolgozószobájában töltötte. „Az oda beült, az egész nap ott volt. Ebédelni kijött, aztán sziesztázott egyet, majd ment vissza dolgozni.” Visszaemlékezése szerint a dolgozószobából nyílt két hálószoba. „Az egyik „Miska bácsié”, a másik „Sophie nénié” volt. Külön szobája volt továbbá Ildikónak (Babits nevelt lánya), a szakácsnőnek (Marcsi) és a német nevelőnőnek is. Ildikó szobáját a falépcsőn keresztül lehetett megközelíteni”. Mária néni érdekességként említ egy, majdnem plafonig érő szekrényt, amelynek egy nagy fiók volt az alja, a fiók pedig tele volt csokoládéval és mindenféle cukorkával, ami egy korabeli gyereknek szinte elképzelhetetlen, illetve ritkaságszám volt. Ildikó szobája mellett volt a német nevelőnő szobája, utána hátrafelé következett a szakácsnőé („Marcsi”). A lakrészek után hátul, a kert felé volt a konyha. Babits nevelt lányáról tudni kell, hogy „gyenge volt a tüdeje”. Egy pesti professzor ajánlása szerint, „hogyha lehet, akkor a kislány aludjon kint erdőben, szabad levegőn”. Ezért többször is előfordult, hogy a két kislány, Ildikó és Csemniczky Mária a vaskapui turistaházban aludtak nyaranta. „Nekem vele kellett lenni, hogy ne legyen egyedül. Délután, estefelé felmentünk, nyitott ablakoknál aludtunk, aztán reggel jöttünk haza. A strandra is, mindenhova vittek engem, mert Ildikó egy szem lány volt. Örökbe fogadott lány volt, de úgy el volt kényeztetve, hogy az borzasztó”. „Miska bácsi azért hívott engem kis postáslánynak – „kis Mariska, a kis postáslány”, mert innen, ahol most az Alpesi van, följebb postás nem ment soha. És akkor a postás lerakott ott mindent- újságot, leveleket – én meg fogtam, aztán fölvittem a hegyre, mindenkinek kiosztottam”. Mária néni a ház híres látogatóira nem igazán emlékszik. „Csak azt láttam, hogy jönnek mindenféle emberek, és firkálnak a falra. Na, az nekem nem tetszett!” A vizet egy közcsapból hordta fel Babitséknak, amely az „apácák” sarkánál volt (jelenleg új társasház a Babits és Irinyi utca sarkán, azelőtt fül-orr-gégészet, vérellátó). „Innen hordtuk mi is a vizet, és nekik is minden nap két ötliteres tejeskannával vittem föl. Mindig kaptam 20 fillért érte.” Jogos kérdés, hogy mennyit is ért az a 20 fillér a ’30-as–’40-es évek fordulóján. „Ha elment egy felnőtt ember kapálni egész nap, akkor kapott 1 pengő 20 fillért.” „Nagyon aranyos, jó emberek voltak. Az én nagyapámat nagyon szerették. Amikor lehozták a hordágyon (ti. Babitsot) a mentőautóhoz, akkor megemelte a micisapkáját és azt mondta: ’Isten önnel Csemniczky úr, mi már többet nem találkozunk’. És nem is találkoztak többet…”

P. J.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép