hídlap.net

A Szent István halálát követő zavaros esztendők, Orseolo Péter országlása, Aba Sámuel pogány-gyanús esztendei és a békési Vata pogánylázadása végül elvezetett odáig, hogy az előkelők egy része, karöltve a püspöki kar tagjaival behívták az országba Vazul elűzött fiát, András herceget. Ekkor, 1046-ban Benedek ülhetett az esztergomi érseki székben. Azért a feltételes mód, mert érsekségének kezdete bizonytalan. Minden kétséget kizáróan csak 1055-ben igazolható, hogy Benedek volt a következő esztergomi érsek, hiszen az ekkor, immár I. András által kiadott tihanyi alapítólevél, amely az első eredetiben fennmaradt oklevelünk, már ebben a tisztségben örökíti meg a nevét. Az is bizonyos, hogy az András herceg elébe induló küldöttségnek is tagja volt, hiszen a Gellért -legenda is említést tesz róla. Hogy a küldöttséget nem ő, hanem Gellért Csanádi püspök vezette, azon nincs mit csodálkoznunk. A 11. században nem feltétlenül tettek különbséget az "episcopus" (püspök) és az "archiepiscopus" (érsek) titulosok között, és noha rangban az első kezdettől fogva az esztergomi érsek volt, a püspöki kar irányítója gyakorta nem ő, hanem a legtekintélyesebb püspök volt, jelen esetben a vértanúságot szenvedett Gellért.

A lázongások a hercegek megérkeztével egy időre elcsitultak, de a pusztítás mértékét jól jelzi, hogy 1046 végére a püspöki székek kétharmada betöltetlen volt, összesen három főpap élte túl a pogánylázadást, köztük Benedek érsek, aki Székesfehérvárott királlyá koronázta I. Andrást. Az érsek a királlyal karöltve haladéktalanul nekilátott a kereszténység újjászervezésének. A király a német befolyáson kívül eső francia területekhez fordult segítségért. A kapcsolatfelvételt könnyítette, hogy a Jeruzsálembe igyekvő francia zarándokok már Szent István óta gyakran megfordultak Magyarországon. A német származású klerikusokat és szerzeteseket hamarosan fölváltották a franciák. Amint Koszta László is hangsúlyozza, a magyar főpapság köreiben történt generációváltás komoly változásokat hozott a 11. századi egyház életében, ami a liturgiában épp úgy megmutatkozott, mint a hazai írásbeliségben. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy I. András Kijevben keresztelkedett meg és orosz származású feleségével a bizánci kereszténység híve volt Mégis, Benedek érsekkel együtt egyformán támogatták a görög és a latin rítusú egyházi intézmények létrejöttét. A király és az érsek együttműködésének további bizonyítéka, hogy 1055-ben együttesen alapítottak Tihanyban bencés monostort, amelynek védőszentje Szent Ányos lett, aki francia területeken örvendett megkülönböztetett tiszteletnek. A tihanyi apátság alapítólevele az első, eredetiben ránk maradt oklevél, amely egyben a magyar nyel egyik legrégibb emléke is. Az oklevél felsorolja az alapítás ünnepélyes eseményén jelen lévő egyházi és világi előkelőket. A felsorolás élén Benedek érsek áll, aki a neve elé egy kereszt rajzolásával személyesen mintegy kézjegyével látta el az oklevelet. Miután sikerült viszonylagos rendet teremteni az országban a király hazahívta Lengyelországból öccsét, Béla herceget és megosztozott vele a kormányzást, létrehozva ezzel a dukátus intézményét. A jövőben hosszú időn át a trónörökösé lesz az ország egyharmad része, természetesen a koronás fő ellenőrzése alatt.

Benedek érseksége idején székvárosa, Esztergom, jelentősen fejlődhetett. A hozzánk érkező francia (vallon) telepesek egy része is vélhetően itt telepedett le. Ekkortájt vethették meg az alapjait a későbbi latin, vagy olasz városrésznek is, e megtelepedés ösztönzője azonban nem csupán az érsek volt, hanem a várost szintén székhelyének tekintő I. András király is.

Benedek érsek röviddel 1055 után hunyhatott el. Főpapságának történelmi jelentőségét elsősorban az adta, hogy tevékenyen részt vett a Vata vezette pogánylázadás után a magyar kereszténység újjászervezésében.