Az őszinteségben vétkes
Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus
Milánóban született 1785. november 2-án Habsburg Ferdinánd lombard kormányzó és Mária Beatrice, Modena örökösének házasságából. A törékeny testalkatú herceget, aki egyébként Mária Terézia számtalan unokájának egyike volt, a papi pályára szánták. Életének első tíz évét a modenai várkastélyban töltötte, majd négy évet Breisgauban. A család elvesztette birtokai jelentős részét a napóleoni háborúkban, amiért I. Ferenc császár a Rákócziak ősi fészkével, Szerencs várával kárpótolta őket. A herceg itt készült a papi pályára. Teológiai tanulmányai mellett oktatása kiterjedt a magyar nyelv elsajátítására is. 1806-ban pápai engedéllyel váci püspöki kormányzónak nevezték ki, ahová nagy pompával vonult be, de ifjú kora miatt egyházmegyéjét Bodonyi Sándor püspök kormányozta. Csak a következő esztendőben szentelték előbb diakonussá, majd áldozópappá. Első ünnepélyes szentmiséjét előkelő rokonai jelenlétében, a budai várkápolnában tartotta. 1808-ban Bécsben ő celebrált nővére, Mária Ludovika és I. Ferenc császár és magyar király házassági szertartásán. Amint Beke Margit írja, váci kormányzósága idején gyakorta látogatta meg személyesen egyházmegyéjét. A korábban feloszlatott szerzetesrendek papjait igyekezett az egyházmegyében elhelyezni, vélhetően éppen ennek érdekében tizennyolc plébániát és lelkészséget alapított. Az esztergomi érseki szék és a bíborosi kinevezés császári rokonságára való tekintettel szinte természetesnek tűnt. Az előbbit elérte, az utóbbit korai halála hiúsította meg. Az esztergomi érseki széket a kánoni kor (30 év) betöltése előtt VII. Pius pápa felmentésének köszönhetően foglalhatta el.

A pallium átvételére 1808. május 26-án került sor Bécsben. Érsekké a királyi udvar kápolnájában szentelték Fischer István egri érsek főcelebrálásával. A szentelésen maga a császár is megjelent. Ezután kétnapos laxenburgi ünneplés következett, majd az újdonsült érsek pozsonyi palotájába vonult. Jelmondata így hangzik:„Ha az őszinteség hiba, úgy én ebben a hibában igen vétkes vagyok”.Világi rangjai közül a legfontosabb, hogy tagja volt a Helytartótanácsnak és bírája a Hétszemélyes táblának. Érseki és Esztergom vármegyei főispáni beiktatását Esztergomban tartották. Pozsonyból szinte diadalmenetben jött Leányváron és Dorogon át. Esztergom díszkivilágítással és térzenével ünnepelte ifjú érsekét. Folyamatosan látogatta egyházmegyéjét, feljegyezték róla, hogy 1809 nagyszombatján személyesen vezette a kassai körmenetet és magyarul intonálta a „Feltámadt Krisztus e napon” kezdetű éneket. Rövidre szabott érseksége a napóleoni háborúban telt el. A prímás hadikórházakat alakított ki a nagyszombati jezsuita szemináriumban az orsolyitáknál, valamint a pesti központi szemináriumban, melyeket sűrűn látogatott. Az egyik vizitáció alkalmával kapta el a tífuszt. A szentségek felvétele után, életének 23. esztendejében hunyt el Tatán. Holttestét a gyászmise után Esztergomba szállították. A papság és a nép hosszú sorától övezve az érseki várba vitték a Mária Terézia-féle templomba. A Szent Ignácról nevezett, volt jezsuita templom kriptájában temették el nagy pompával. Földi maradványait 1850. augusztus 27-én helyezték el az épülő Bazilikában a Szent István-oltárnál. Sajnálatos, hogy e jámbornak, derűsnek és lelkiismeretesnek tartott fiatalember korai halála miatt inkább csak ígéret maradt az érsekség történetében.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











