Az MSZP eladná a kastélyt! – sajtóközlemény MSZP

2011-11-24 15:42:00
Eladná Nyíri Attila esztergomi szocialista önkormányzati képviselő Meggyes Tamás volt polgármester milliós irodabútorait, és a különböző aukciókon vásárolt képeket, hogy a befolyt összegből ki tudja a város fizetni a gyerekek és az idősek étkeztetését.
A közvilágítás Meggyesék által felhalmozott tartozását pedig Nyíri Attila a 2005-ben 300 ezer euróért vásárolt Vargyasi kastély értékesítéséből javasolja megoldani. Az Esztergomtól 600 kilométerre levő erdélyi kastély felújítása egyébként is milliárdokat igényelne, amire a 25 milliárdos adósság alatt nyögő városnak a belátható jövőben úgy sem lenne pénze. Ráadásul Nyíri információi szerint egyedül ezen az ingatlanon nincs még banki jelzálog. Mint Nyíri Attila lapunknak elmondta Esztergomban rendkívüli pazarlás folyt Meggyes Tamás polgármestersége alatt, és mint a tények mutatják, szinte minden hitelből történt. Meggyes és Fideszes társai az ellenzék tiltakozása ellenére vásároltak bútorokat, képeket, cégeket, támogattak boldog boldogtalant. A képviselő felvetette, hogy itt lenne az ideje, hogy Tőkés László is visszahozhatná a város pénzéből, az EP kampányára átutalt egy millió forintot. Már csak keresztényi szeretetből is. A pénteki képviselő-testületi ülésre Nyíri előterjesztést készít, amelyben javasolni fogja az értékesítéseket. Emellett vizsgálat indítását kezdeményezi a képviselő, a 2009-ben., város cége a Strigonium Zrt által megvásárolt Port Danubio Kft ügyében is, hiszen megítélése szerint az a döntés is a pénzpocsékolás remek példája. Az akkor már jelentősen eladósodott Esztergom Fidesz többségű Képviselő-testülete ugyanis 2009. márciusi ülésén arról döntött, hogy a tulajdonában lévő Strigonium Zrt-nek 400 millió forint tagi hitelt folyósít, melyet a társaság 2009. június 30-áig visszafizet (természetesen a visszafizetés nem történt meg). A 400 milliós kölcsönre - melyből 250 milliót euróban adott a város -, azért volt szükség, hogy a Zrt megvásárolja a budapesti székhelyű Port Danubio Kft-t. A Strigonium Zrt – minden valószínűség szerint tulajdonosi kezdeményezésre - úgy döntött, hogy 2 millió eurót ad a cégért. A Port Danubio Kft. többségi tulajdonosa egy Cipruson bejegyzett cég volt, és a 2007. évi mérlegadataiból az volt ki vehető, hogy az értékesítésből származó nettó árbevétele az adott évben 58 millió forint volt. Eszközei összesen 101 millió forintot tettek ki, a hosszú lejáratú kötelezettsége 66,9 millió forint. A cég tőkéje 3 millió, és 2007-ben a mérleg szerinti eredménye 18 millió forint volt. Meggyes Tamás akkori előterjesztése szerint céget állítólag azért volt fontos megvásárolni részben saját erőből, részben hitelből, mert így az Esztergom-Mahart Kft. a későbbiekben fontos piaci pozíciókat tudna elfoglalni. Nyíri a vizsgálat eredményétől azt reméli, hogy amennyiben ez valóban bomba üzlet volt a város számára, akkor az azóta született nyereségből szánjanak a város nehéz helyzetének megoldására, vagy értékesítsék a remek céget. Amennyiben mégsem bizonyul kiváló üzletnek, abban az esetben meg kell találni a felelősöket a 2 millió euró elherdálásáért.
MSZP Esztergom
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

a hal

2011-11-24 16:35:52

Ne legyen naiv Ilona, 25 milliárdot nem lehet visszahonzi. Igaz, szerintem nem is tűnt el annyi, jó lenne már látni pontosan bárkitől, hogy mi merre, mire ment el, a pénznek nemc sak szaga, de nyoma is van. Nyíri Attila közleményére reagálva: azt hittem, valami megoldást talál a mostani helyzetre, de egy ingatlan eladás (végül is nekem mindegy, hogy fideszes vagy szoci ügyeskedő kezére kerül, csak fizessen rendesen, ne mutyi legyen) nem oldja meg hétfőtől az étkeztetést, világítást. Kicsit szomorú, hogy az MSZp-től csak ennyire futja, igaz, az LMP meg a Jobbik teljesen beleveszett a sötétségbe. Mi van velük? Semmi??!! Vagy a "kis" dolgokkal nem foglalkoznak, csak azzal, ami az országos politikában is jól hangzik? Vagy már maguk sem tudják, mi a csudát mondjanak két egymásra tüzelő között? Szerintem itt két emer kiiktatásával rend lenne, egy áldozatot a PM-nek, egyet pedig a Fidesznek kellene hoznia.... Azután lehet eladni Vargyast, meg gondolkodni a hogyan továbbon...
Ilona

2011-11-24 16:26:38

Teljesen egyetértek Nyíri Attilával! Volt itt pénz mindenre régen, most vissza kellene hozatni mindet és nem is volna semmi probléma a városban!
« Előző Következő »1/1
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép