hídlap.net

A felavatástól a második világháborúig
A szeminárium felszentelésére 1865. október 8-án került sor egész napos ünnepség keretében. Hajnalban díszlö­vések köszöntötték a nagy napot, „aztán harangszó és a lobogókkal fölékesített Sion ormai várták az egyházi és világi előke­lőségeket”. Az ünnepségen többek között részt vett Marian Falcinelli pápai nunci­us, Hajnald Lajos karthágói érsek, Paitler Antal, de eljöttek a pozsonyi, nagyszom­bati társaskáptalanok, valamint a bencés és ferencesrendiek is, a pesti papnevelde és a pesti egyetem teológiai karának, a bécsi Pazmeneum képviselői, és számos világi tisztségviselők. „Az előkelőségek a roppant tömeg közepette haladtak az épület felé, a papnevelde lépcsőházában, a Krisztus szobor előtt Zalka János rektor fogadta őket. Innen a folyosókon kétfelé oszolva a kápolnához vonultak, s először azt, majd az egész épületet felszentelték. Este 6 órakor a növendékek rendezték meg saját ünnepélyüket, melyre külön műsorral készültek.”Az épület felavatá­sakor több leírás készült, melyek részle­tesen tájékoztatnak arról, hogy miként nézett ki akkor a szeminárium. Majer István a Religioban közölt kimerítő ismertetésében először a „román építé­szeti modorban” készült kápolnát eme­li ki, mely háromszáz fő befogadására alkalmas. A kápolna főoltárképe maga a festett üvegablak, mely egyetlen képen ábrázolja a szeminárium két védőszent­jét, Szent Istvánt és Máriát, abban a jele­netben, amikor a magyar király felajánlja a koronát a Magyarok Nagyasszonyának. A korabeli leírások szerint a szeminári­um felavatott épületében a földszinten két étterem volt, az előljárók, a tanárok és a cselédek számára 47 szoba, konyhák, kamrák. Az első emeleten volt a vizsgá­lati nagyterem, más néven aula minor, mely 500 fő befogadására volt alkalmas és négy nagy portré díszítette, amelyeket a prímás adományozott: IX. Pius pápáé, Ferenc József királyé, Pázmány Péteré és magáé Scitovszky Jánosé. Ugyanitt volt a könyvtár, 7 nappali terem (korabeli kife­jezéssel: museum) és négy tanodaterem. A második emeleten 5 nagy hálóterem volt mosdóhelyiségekkel, és itt volt a betegszoba is. Minden emeletre vízveze­téken gőzgéppel vitték fel a Duna vizét. Ugyanez a gőzgép hajtotta a szökőkutat, melynek öntöttvas medencéit a Ganz gyárban készítették. Az udvari homlokzat óraszerkezetét Hensler budai mestertől rendelték. A második emeleti vasszer­kezeti hídról pedig így számol be a kora­beli krónikás: „A növendékek a dombra vetett hídon, egyenes földön fognak járni a basilicába”. Az épületben 1864 után és 1929-ben végeztek restaurálást.



A szeminárium épületének sorsa a huszadik század második felében
1953-ban a Papnevelő Intézetnek el kel­lett hagynia a Bazilika szomszédságában lévő hatalmas épületet, és azt a Magyar Honvédség kapta meg tisztképző isko­la céljára. Ekkor a Győri Tervező Válla­lat átalakítási terveket készített, bár ez az elképzelés sem tartalmazott jelentős változásokat. Az épület később a rossz­emlékű hadosztály-parancsnokságnak adott helyet, 1956-ban pedig a forrada­lom után a szovjet hadsereg vette át, ők katonai kórházat rendeztek be itt. Ebbéli funkciójában egészen 1990 januárjá­ig működött az épület. Ekkor a Magyar Honvédség vette át és azonnal átadta a Főegyházmegye képviselőinek. Az épület ekkor már rendkívül elhanyagolt állapot­ban volt. A második emelet teljesen hasz­nálhatatlanná vált, a födém itt-ott besza­kadt, a szint állaga életveszélyes lett. A Főegyházmegye az 1990 és 2003 közötti időszakban elsősorban állagmegőrző munkákat végeztetett. A 90-es években részlegesen hasznosították a második emelet déli, illetve nyugati szárnyát, itt helyezték el a Mindszenty emlékhelyet, valamint előkészítették a Keresztény Múzeum újkori gyűjteményének kiál­lító tereit. Az épület teljes felújítását és használatba vételét 2002-ben határozta el a Főegyházmegye. Az építkezés négy év múltán fejeződött be. Az intézmény honlapján ezt olvassuk a história utol­só mondataiként: „Erdő Péter bíboros, prímás-érsek 2006-ban áldotta meg az általa felújíttatott „Nagyszemináriumot”, aminek a Szent Adalbert Központ nevet adta. Neki köszönhetően immár újabb kulturális híddal bővült Európa, de főleg Kelet-Európa. Az épület több intézmény­nek is otthont ad, és számos konferen­cia helyszíne évközben”. Blanckenstein Miklós szemináriumi rektor egyebek között a következő szavakkal írt ajánlót a bevezetőben idézett című kötetben: „A kutatás-oktatás-nevelés méltó körülmé­nyeket kapva nem csak a papnevelés lehe­tőségeit tágítja, hanem a honi és felvidéki magyar világi katolikusokat is gazdagít­ja. Esztergom ezen intézménye révén a szlovák-magyar közös múlt föltárásnak helyszíne lesz és egyúttal a remény jele a jövő számára”.