hídlap.net

Forgách Ferenc érsek, a 17. század hajna­lán, amikor a szeminárium fennállása két évtizedig bizonytalan volt, újult energiá­val fogott hozzá a papnevelés helyzetének rendezéséhez. 1607-ben ösztöndíjat kért V. Pál pápától a magyar kispapok nevelésére a prágai, olmützi gráczi és bécsi szeminá­riumokban, valamint a római Collegium Germanicum et Hungaricumban. Halála után, 1616-ban, Pázmány Pétert nevez­ték ki esztergomi érsekké, aki 1637-ben bekövetkezett haláláig sokat tett a sze­minárium ügyéért, ezért annak második alapítójaként tartják számon. A szeminá­rium addigi épületét idős papok otthonává alakíttatta és a Felső utcában egy nagyobb épületet rendeztetett be a papnövendékek számára, amelyet Szent Istvánról nevezett el. 1619-ben újra a jezsuitákat bízta meg a szeminárium vezetésével, a kanonokokat pedig kötelezte, hogy végrendeletükben fele hagyatékukat a papnevelés céljára írják. II. Ferdinánd császártól is komoly anyagi támogatást eszközölt ki. Pázmány Péter a szemináriumot a káptalan gondjaira bízta, s első rektorául Szécsényi Györgyöt (későbbi esztergomi érseket) nevezte ki. 1631-ben szabályzatot adott ki a következő rendelkezésekkel: az intézmény rektora mindig az esztergomi kanonok legyen, aki negyedévente jelentést tesz a káptalannak; növendékeket csak az érsek vehet fel; a kis­papok fekete öltönyben járjanak; aki belép a szemináriumba, az három hónap próba­idő után komoly elkötelezettséget vállaljon, hogy tanulmányait elvégzi és felszentelteti magát, ha nem esztergomi főegyházme­gyés, szentelése után legalább három évet töltsön el a főegyházmegye szolgálatában. A kiadott verdikt megkívánta a napi imádsá­got, szentmisehallgatást, vasárnap a város valamelyik templomában a misehallgatást. Pázmány Péter komoly gondot fordított a kispapok zenei képzésére is, s aki ügyes volt a zene valamely terén, annak ösztöndíjat fizetett.



A fő szempont természetesen a lelki képzettség volt, a hittudományokból inkább csak a gyakorlatiasabb tárgyakat tanulták. A jobb képességűeket Pázmány Rómába vagy Bécsbe küldte továbbtanulni. Pázmány Péter munkássága következtében a növendékek száma évről évre gyarapo­dott, 1674-ben már 58 volt. A Pázmány által berendezett intézet 1683-ig a kápta­lani utcában volt, amikor is a Thököly-féle felkelők elfoglalták, kifosztották és fel­gyújtották Nagyszombatot. Majdnem az egész város a lángok martaléka lett, így a szeminárium épülete is. A ház csak hat év múltán épült fel újra, amikor a papneve­lés folytatódott itt. 1713-ban a papnevelde átköltözött gróf Eszterházy Józsefnek, a Szent János utcai házába, melyet egy esz­tergomi kanonok vásárolt meg négyezer forintért, s ettől kezdve zavartalanul folyt a nevelés egészen 1761-ig, amikor Barkóczy Ferenc érsek alatt újabb változás kövezett be. Az érsek felmentette a jezsuitákat a szeminárium vezetése alól, a nevelést az egyházmegyés papokra bízta. Barkóczynak ezenkívül nagy terve volt, hogy az egymás mellett működő szemináriumokat egye­sítse, s azokat Esztergomba költöztesse, de ennek csak egy részét tudta megva­lósítani, amikor a Marianumot sikeresen egyesítette több kisebb neveldével. Ettől kezdve működött Nagyszombatban a sze­minárium és a Marianum. Mária Terézia és II. József uralkodása alatt a szeminárium csaknem megszűnt. 1777-ben Mária Teré­zia a nagyszombati tudományegyetemet (a mai ELTE elődjét) a hittudományi karral együtt Budára helyezte, s Nagyszombatban csak húsz alsóbbéves növendék maradt, köztük Rudnay Sándor, későbbi prímás is. 1784-ben II. József megszüntette a budai szemináriumot, mert koncepciója álta­lános szemináriumok felállítása volt, az esztergomi kispapok a pozsonyi általános szemináriumba kerültek, ahová a császár több egyházellenes, sőt hitetlen világi tanárt neveztetett ki. II. József 1790-ben bekövetkezett halála után az egyház fel­lélegezhetett, a püspökök újra nyithattak egyházmegyei szemináriumokat. 1802-ben a szeminárium újra Nagyszombatba került, ekkortól a Marianumban az alsóévesek, a Stephaneumba a felsőévesek kerültek. Rudnay Sándor, aki a szeminárium rek­tora volt 1806-tól 1808-ig, esztergomi érsekként legfőbb feladatának az érsekség és a káptalan visszaköltöztetését tartot­ta Nagyszombatból Esztergomba. Ennek megvalósítása érdekében Pach János ter­vei alapján megkezdte az esztergomi Nagy­szeminárium építtetését. A szemináriumot 1850-ben áthelyezték Esztergomba, ahol a vízivárosi kolostorban kaptak a növendé­kek ideiglenes helyet. A végleges költözés a főszékesegyház felszentelése után tíz évvel, 1865-ben történt. Ekkortól működik egy intézményként az addigi Stephaneum és Marianum, és ekkor alakult ki a szeminá­rium hagyományos intézményneve.