hídlap.net

A mű és eredete

Liszt Ferenc halálának 100 éves évfordulóján, 1986-ban készült el Marosits István, a zeneszerzőt ábrázoló szobra. A mű a Víziváros keleti bejáratánál, a Pázmány Péter utca elején, vagy ha úgy tetszik, a Várhegy tövében található. A bazalt, beton, coracél, bronz anyagokból készült szobor a ma már negyven éve alkotó művész egyik legkarakteresebb műve. Az alkotás kétség kívül azért került Esztergomba, mert a 19. század legnagyobb magyar zeneszerző-zongoraművésze előtt ezzel a szoborral köszönte meg a jubileumkor a város, a róla elnevezett misét. Ezt a nagyszabású egyházzenei művet – a Granner Messe-t, avagy Missa Solennis-t – Liszt Ferenc a Bazilika felszentelésére írta és 1856-ban a bemutató alkalmával ő maga vezényelte a főszékesegyházban. (A zeneművet a 2006-os 150. jubileum alkalmával újra előadták Magyarország legnagyobb templomában) Ha valaki végigtekint a Liszt Ferencet ábrázoló képzőművészeti alkotások során, a jelenleg tárgyalt szobrot ezek folytatásaként is értelmezheti. A nagy alkotót már fiatal korától, onnantól kezdve, hogy megtanult zongorázni, megörökítették kortársai. Az egyik első ilyen kép Liszt Ferencről egy grafika, 13 éves korából származik. Liszt külsejének három jellegzetessége, a középen kettéválasztott, hosszú, vállig érő haj, a karakteres sasorr és öltözete, a lábszárig érő kabát tulajdonképpen minden róla szóló festményen, rajzon és fotográfián megmutatkozik. Marosits szobrát szemlélve is pont e három „Liszt-jelvény” teszi félreérthetetlenül felismerhetővé a mai ember számára is az eredeti modellt a műben. Úgy is érezhetjük, hogy a szobor alkotója így próbált segíteni a közönségnek, s főként azoknak, akik már látták Henri Lehmann, Barabás Miklós, Wilhelm von Kaulbach festményét, vagy Franz Hanfstaengl, Edgar Hanfstaengl, Kozmata Ferenc és Koller Károly fotóját, litográfiáját, melyeken Lisztet ábrázolták. A szobrász szép megoldása, hogy az egyenesen álló alak hosszú kabátja, mint egyfajta palást omlik le a földre, s ezzel kétségtelenül Liszt zeneművészetben elfoglalt uralkodói státuszára utal. A hosszú, a figura körül a földön kör alakban elterülő ruha a zeneiség kiáradását is jelképezi. A rangot és emelkedettséget a palást sötét anyagától eltérő bronz és coracél csillogása hangsúlyozza.

A szobrász és az ő alkotói perspektívái

A Derkovits- és Munkácsy-díjas Marosits István szobrász munkássága során számos alkalommal ábrázolta a magyar művészet és a magyar történelem kiválóságait, de művei között sok emlékmű és egyéb műfajok, például dekoratív térplasztika is szerepel. Egyik kritikusa így ír róla: „Marosits István egyéni technikával megalkotott műveiben az emberábrázolás paradigmatikus szintézisének megteremtésére törekszik: egy és ugyanazon formát variálva ezerféle autonóm művet hoz létre, az egy számtalan variációját. A bronz, a fa, a kő, a márvány csak kiindulópont volt számára. A földdel való szoros kapcsolat és asszociációk érzékeltetésére különleges anyagokat használ: az egyszerű betont, vagy újabban egy saját maga által kifejlesztett, alumíniumból, molibdenből, titánból és sziliciumból álló nemes fémötvözetet. Marosits szobrászatában egyszerre van jelen a kísérletezés és hagyománytisztelet. Pályakezdő korától próbálkozik új vagy különleges anyagokkal és kifejezési módozatokkal, de szemlélete alapjaiban realista. A 70-es évek első felétől foglalkoztatja a probléma, hogy a beton a szobrászatban ne csak az önthető műkő egy változata legyen, hanem saját plasztikai nyelven szólaljon meg. Több köztéri alkotásán is megoldást talált e szobrászati kérdésre (Bányászmártírok emlékműve, UFO, Kelet Kapuja). A másik szobrászi kérdés, ami érdekli, a negatív plasztika, a virtuális tömeg és a fény, mint szoboralkotási lehetőség (Paradigma-feszület, Petőfi-, Ady-, József Attila-portrék). Mintázott szobrain egyesíti a realisztikus felfogást egyfajta konstruktív, tömbszerűen geometrikus tömegalakítással”.