hídlap.net

Az Osztrák-Magyar Monarchia szét­esése után, hasonlóan a birodalom más alakulataihoz, a császári és királyi 26. gyalogezred is eltűnt a történelem süllyesztőjében. Esztergom kedvelt há­ziezrede azonban nem csupán két, né­met nyelvű ezredtörténetet és néhány doboznyi levéltári dokumentumot ha­gyott maga után, hanem kőből fara­gott emlékműveket is, az alakulat éle­tében fontos szerepet játszó események helyszínein.

A Monarchia 26-os bakái

A császári és királyi 26. gyalogezred hadkiegészítési körzetének 1867. janu­ár 28-tól Esztergomot tették meg, így az a magyar ezredek sorába lépett. Az átszervezésnek megfelelően 1866. de­cember végéig több mint kétszáz ma­gyar nemzetiségű tisztet, tiszthelyet­test és legénységi állományú katonát vezényeltek át más ezredekből, s az állo­mánycsere végére a tisztek jelentős része már magyar nemzetiségű volt.1889-től a 26. gyalogezred kiegészítési körzete Esztergom, valamint Hont és Bars vár­megyék egészére kiterjedt. Kezdetben csak a hadkiegészítő parancsnokság és a IV. zászlóalj települt Esztergomba, majd a megfelelő körülmények megteremté­se után, 1884-ben az ezredtörzs és az I., illetve III. zászlóalj is átköltözött. A katonák részesei lettek a város minden­napi életének, így a csapattest díszelgő alegysége jelen volt 1891. június 28-án Simor János hercegprímás temetésén is. A katonazenekar rendszeresen kon­certezett és a legvidámabb farsangi bá­lokat az ezred tisztikara szervezte. Így volt ez 1901 áprilisáig, amikor az ezred – három uszállyal – Győrbe költözött, a frissen elkészült Frigyes főherceg lakta­nyába. Ennek ellenére a kapcsolat nem szakadt meg, hiszen Esztergom ezt az alakulatot tekintette háziezredének. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy a környékbeli fiatalok az alakulat­nál ismerték meg a katonaélet nehézsé­geit. Az ezred mindennapjai szorosan összefonódtak a város életével, a helyi sajtó pedig rendszeresen tudósított az ezredben történt eseményekről, az át­helyezésekről, előléptetésekről, kitün­tetésekről. Az első világháború idején a város lakosainak a 26-osok harcai jelen­tették a frontélményeket.

A lövöldei emlékoszlop

2006 telén az egykori kenyérmezői gya­korlótábor közelében fekvő úgyneve­zett elemi lőtér (a katonai bázis saját lő­tere) területének bejárása során feltűnt, hogy az északi oldalon, ahol egy 1932-ben készült térkép emlékművet jelöl, a gesztenyefák szabályos négyszöget zár­nak körül. Ettől négy méterre 1,2 mé­ter hosszú, 30 centiméter széles mész­kőoszlop hevert az avarban. A szabadon álló, gúla alakúra kiképzett, lapos csú­csú obeliszk oldalain durva megmun­kálás nyoma látszott. Az oszlop meg­fordítása után láthatóvá vált a rávésett szöveg, amelyet a kopások és sérülések ellenére sikerült rekonstruálni: „DEM / ERBAUER / DER / SCHIESSSTÄTTE / UND / FÖRDERER / DES / SCHIESSWESENS / OBERSTEN / DANIEL / RITTER VON / GRIVICIC / EIN IMMERWAHRENDES / ANGEDENKEN / DAS DANKBARE / OFFICIERS-CORPS / DES / INFANTERIE REGIMENTES / MICHAEL GROSSFÜRST / VON / RUSSLAND No. 26” (Magyar fordítás­ban: „A lőtér építőjének és a lövészet támogatójának, lovag Daniel Grivicsic ezredesnek örök emlékül. A 26. Miha­il orosz nagyherceg gyalogezred hálás tisztikara.”) 1887 szeptemberében Waldkirch ez­redest, a császári és királyi 26. gyalog­ezred parancsnokát – saját kérésére – nyugállományba helyezték. Helyére a győri 11. vadászzászlóalj ezredesét, lo­vag Daniel Grivicsic ezredest nevezték ki, aki november közepén foglalta el szolgálati helyét és 1892. július elsejéig töltötte be ezt a beosztást. Az emlékoszlopon nem jelölik a fel­állítás dátumát, figyelembe véve azon­ban azt, hogy a felirat Grivicsicet ezre­desként említi, ez 1887 és 1892 között történhetett, a lőtéren megtartott ün­nepi eseményhez kapcsolódóan. 1889 augusztus 11-én az Esztergom és Vi­déke című lap közleményben tudatta a környék lakosságával, hogy: „Folyó hó 17-én díjlövéssel egybekapcsolt kato­nai ünnepély lesz a Strázsa-hegy alatti lövőhelyiségben. A szépen parkírozott és még szebben díszített lövőhelyiség közbecsült ezredesünk érdeme, ki is számottevő ügybuzgalommal sietett ezen kies fekvésű telepet értékesíteni.” A fenti hír arra utal, hogy a lőteret 1889 augusztusa előtt építették, de fi­gyelembe véve, hogy Grivicsic 1887 no­vemberének közepén vette át beosztá­sát, a munka legkorábban 1888 tavaszán kezdődhetett el és valószínűleg átnyúlt a következő évre is. A díjlövészetre nem sokkal a lőtér elkészülte után kerülhe­tett sor, és azt sem zárhatjuk ki, hogy ez volt az avatási ünnepély, amit összekap­csoltak Ferenc József névnapjáról való megemlékezéssel. Így 1889 augusztusát tekinthetjük az emlékoszlop felállítása legvalószínűbb időpontjának.

A „Majorskreuz”

Az adatgyűjtés során átnézett ezredtör­ténetben a lőtéri obeliszkről nem esik említés, ám két másik emlékoszlopról igen, amelyeket szintén az ezred tiszt­jei állítottak fel. 1894-ben a boszniai Kljucs fürdőparkjában az ezred tiszti ál­lománya emlékművet állított a szeptem­ber 6 és 7-ei zavargások során elesettek­nek. Ennek azonban nem sikerült meg­találni a maradványait, pedig az SFOR (a boszniai békefenntartó erők) egyik járőre a közelmúltban megkísérelte, sőt egy helytörténésszel is felvette a kap­csolatot. Elképzelhető, hogy a lövöl­dei emlékoszlophoz hasonló sors jutott neki és valamilyen elhagyatott terüle­ten várja, hogy valaki megtalálja. A má­sikat Bécs határában, Schwechatnál állí­tották fel, 1900-ban. Ebben az évben, a nyári hadgyakorlat idején, augusztus 1. és 27. között, az ezred a brucki tábor­ban állomásozott. Az utolsó napon a 26-osok Klein-Neusiedl és Enzensdorf vonaláig nyomultak előre, majd meg­kezdték az „ellenség” üldözését. 29-én a reggeli órákban Schwechathoz érkez­tek, ahol Szpoynarowsky Péter őrnagy fél nyolckor hirtelen lefordult a lová­ról, anélkül, hogy az megugrott volna. A körülötte állók csak azt látták, hogy mozdulatlanul fekszik és hörögve veszi a levegőt. Néhány perc szenvedés után a szívroham végzett vele. A tiszteket megrázta bajtársuk elvesztése és elha­tározták, hogy emléket állítanak neki. A területet a Dreher Sörgyár bocsátot­ta rendelkezésükre, Josef Wismayer schwechati polgármester pedig véd­nökséget vállalt. Az oszlopra a követ­kező feliratot vésték: „Dem andenken / des in treuer / Pflichterfüllung / an dieser Stelle / verstorbenen / thei – nem olvasható rész – / Major / Peter / Szpoynarowsky”, a talapzatára pedig a „Das Officierskorps / des Infanterie Regiments / Michael Großfürst von Rußland No. 26 / 29. August 1900” szö­veget. (Magyar fordításban: „Az ezen a helyen kötelességteljesítés közben el­hunyt Peter Szpoynarowski őrnagy em­lékére”; illetve „A 26. Mihail orosz nagy­herceg gyalogezred tisztikara, 1900. augusztus 29.”) A december 2-i avató ünnepségen Schmidt alezredes mon­dott beszédet. Az emlékoszlop jelenleg, az Aichof-major közelében áll egy föld­út mellett, Schwechat külterületén.

A muzslai veteránok oszlopa

Miként azt a fentiek bizonyítják, a 26. gyalogezred tisztikara nagy gondot for­dított a testületi szellem fenntartásá­ra és a hagyományok megőrzésére. Va­lószínűleg ez alól a legénység sem von­hatta ki magát, hiszen1900-ban – Szebé János muzslai útkaparó kezdeményezé­sére – az 1878-as bosznia-hercegovinai okkupáció 26-os veteránjai elhatároz­ták, hogy elesett bajtársaik tiszteletére emlékművet állítanak. A szervezőmun­ka oroszlánrészét Teszács Győző prímá­si fővadász végezte. A 3 méter magas fehér mészkő oszlopot a plébánia előt­ti térre állították és a bátorkeszi út felé eső oldalára az alábbi szöveget vésték: „Az 1878. évben / a császári és királyi 26. gyalogezredből / a boszniai hadjá­ratban elesett bajtársak / emlékére.” Az oszlop felső részén az „1900” évszám olvasható, alatta pedig egy kereszt lát­ható. Az obeliszket 1900. szeptember 30-án avatták fel. Reggel 6 órakor mo­zsárlövések majd a muzslai polgári ze­nekar ébresztette a település lakossá­gát. Tíz órakor kezdődött az ünnepi szentmise, azt követően az ünneplők zászlók alatt vonultak az oszlophoz. Itt a Himnusz eléneklése után a plébános felszentelte az emlékművet, Perényi Kálmán főszolgabíró pedig leleplezte azt. Teszács Győző az emlékművet ün­nepélyesen a főszolgabírónak adta át, aki annak megőrzését és gondozását a helyi bíróra bízta. Az ünnepségen meg­jelent a 26-os gyalogezred küldöttsége is. Az emlékmű története azonban ez­zel még nem ért véget. A veteránok hi­ányosnak érezték az emlékoszlopot és 1906-ra pénzt gyűjtöttek egy bakaszo­bor felállítására is. A szeptember 23-ára elkészült alkotást ünnepélyes keretek között állították az emlékoszlop csú­csára. Az emlékmű még ma is áll, kö­szönhetően a muzslai polgárok gondos­kodásának. Néhány éve a helyi önkor­mányzat renováltatta, s azóta halottak napján rendszeresen megkoszorúzzák. Valószínűleg kevesen tudják, hogy en­nél méltóbb időpontot nem is találhat­tak volna, hiszen a 26-osok ezrednapja éppen november elseje volt.