Az esztergomi fotográfia történetének folytatása
Egyfajta premieren vehetünk részt a vízivárosban lévő kulturális központban, hiszen a tárlaton bemutatkozó alkotócsoport első kiállítása ez. Az izgalmas, technikai és tartalmi szempontból is friss ötletektől hemzsegő tárlathoz egy rövid ismertetőt csatoltak az alkotók. „A fotóklubot idén tavasszal, azzal a szándékkal hívtuk életre, hogy ápoljuk és továbbvigyük az esztergomi fotóművészet, méltán országos hírű hagyományait. Megismertessük a város lakosságával az itt élő tehetséges fotográfusok alkotásait, egyben lehetőséget adjunk nekik munkáik bemutatására. Tagjaink sorában találhatók híres fotóművészek és lelkes amatőrök is.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a fotózás, a vizuális alkotás iránt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Kaleidoszkóp Háznak, hogy helyiséget biztosított a klubnak, és lehetőséget adott e kiállítás megrendezésére”. A tárlaton látható képeket a következők jegyzik: Ruppert Iván, Szamosvári Zsolt, Sipeki Gyula, Ali Krisztina, Németh László, Tamási Péter, Peter Hiźňan, Halmai Christina, Bozsó András, Turcsán István, Sótér József.
A fent olvasható egyfajta művészeti szándéknyilatkozat egyben arra is jó reménynek ad alapot, hogy a város leginkább progresszív művészeti ága a fotográfia, nem tér nyugvópontra, az ebben a szegmensben gondolkodó alkotók továbbfolytatják, amit az itt élt, s élő nagy elődök elkezdtek. Különösen fontos ez akkor, amikor a közélettől csömör, a gazdasági élettől a kilátástalanság apasztja a jókedvet Esztergomban, s ahol sajnos a legutóbbi, nemzetközi hírű fotóbiennálén az is elhangzott a szervezőktől, hogy nagyon is elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó ilyen e városban. E művészet rajongója, a közönség elő lépő csoport, most új reménységet kap, hogy Balla András szavai továbbra is igazak lesznek, hogy továbbra is Esztergom marad a fotográfusok városa.
Az Esztergomi Fotóklub és Vizuális Műhely kiállítása május végéig lesz látható a Kaleidoszkóp Házban.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











