Az erő vele van
Teszt: Isuzu D-Max 4x4 Crew Cab 3,0 LS A/T
Bevallom őszintén, hogy az esztergomi D+D Kft. által forgalmazott pick-upok közül az egzotikusabb Mahindra (lásd keretes írásunkat) lett volna első számú tesztalanyunk, az indiai autó bemutatását azonban egyelőre kénytelenek voltunk elhalasztani, ígérem, mulasztásunkat mihamarabb prótoljuk.

A „beugró” tesztautó talán kevésbé misztikus, hiszen az Isuzu név valószínűleg sokak számára ismerős, ugyanakkor a D-Max mégis idegen fajta egyelőre idehaza, olyannyira, hogy jelen írás talán a legelső magyar nyelvű tesztje a modellnek. Nem csoda, hiszen forgalmazása csak decemberben indult, így vajmi keveset lehet tudni az elsősorban az USA-ban és Ázsiában hódító, most azonban Európába is betörni kívánó márkáról.

Tesztalanyunk, a legerősebben motorizált, „fullos” felszereltségű D-Max felépítése a hagyományos pick-up receptet követi: elöl tekercsrugós, keresztlengőkaros, torziós keresztstabilizátorral kiegészített, hátul laprugós felfüggesztés és ennek megfelelő viselkedés jellemzi, azaz terhelés nélkül műúton az autó hátulja hajlamos egy kis pattogásra. Szerencsére mindez városi közlekedésben sem igazán zavaró, amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszik a személyautósan berendezett belső. Igaz, beszálláskor felfelé kell kapaszkodnunk, és a szélvédőn keresztül egy ping-pong asztalnyi orr tornyosul előttünk, közepén megspékelve a jókora légbeömlővel, ám némi megszokást követően gond nélkül terelgethetjük a közel két tonnás pick-upot a városi forgalomban. A parkolás nem okoz gondot a hatalmas méretek ellenére sem, mivel a kocsi jól átlátható, és a kellően nagy tükrök is jó szolgálatot tesznek. Az otthonosság érzetét erősíti a műszerek fényjátéka a gyújtás ráadását követően: a kékesen derengő háttérfényben a vörös mutatók ütközéstől ütközésig végigpásztázzák a műszereket – ilyen hatásvadász elemeket csak egészen más kategóriában szokás használni, sajnos.

A kulcs elfordítását követően azután visszacsöppenünk a haszongépjárművek világába: a háromliteres, négyhengeres gázolajos hangjának tompítása nem szerepelt a fejlesztési tervekben. Alapjáraton ugyan csendes a motor, de a legkisebb gázadásra is hörögni kezd, betöltve az egész utasteret. A négyfokozatú automata váltóval kombinálva ráadásul – legalábbis országúton – gyakran forog a motor a leghangosabb tartományban, szerencsére mindehhez erő is párosul: a 333 Nm-es nyomaték már egészen alacsony fordulatszámtól, 1600-tól egészen 3200-ig a rendelkezésünkre áll, míg a 163 lóerő 3600-as percenkénti fordulaton teljesedik ki. Mindez természetesen nem elsősorban országútón válik hasznunkra, hanem az aszfaltot elhagyva: az Isuzu D-Max elbóklászik ugyan városban, nem is lóg ki különösebben a forgalomból, de igazán ott van elemében, ahol a „városlakók” feladják a küzdelmet. A háromféle hajtásmód gombnyomással választható, a pick-up megállíthatatlanul tör előre terepen, miközben az alsó védőlemezeknek köszönhetően nem fenyeget az sem, hogy egy alattomos szikla vet véget a buckamászásnak, és jól jön a 34 fokos első, és a 21 fokos hátsó terepszög is.
A többféle kabinmérettel, motorral, hajtásmóddal is megvásárolható D-Max mindent tud, amit a konkurensek. Az „amerikáns” hűtőrácsával a pick-upok között azonnal felismerhető Isuzunak ugyanakkor valószínűleg nem lesz könnyű dolga, hiszen a vetélytársai az elmúlt években felosztották maguk között a piacot. Az új „jövevény” ráadásul korántsem olcsóságával, hanem megbízhatóságával, technikai tudásával próbál hódítani, a nehézségek ellenére korántsem esélytelenül.

Adatok:
Méretek (mm): hosszúság 5035, szélesség 1800, magasság 1735, tengelytáv 3050, első túlnyúlás 775, hátsó túlnyúlás 1210, saját tömeg 1970 kg , megengedett össztömeg 2950, plató belső mérete (hossz., szél., mag./mm): 1460-1380-480 Motor: négyhengeres turbódízel, 2999 cm3, max. teljesítmény: 120 kW (163 LE)/3600 min, Maximális nyomaték: 333 Nm 1600-3200/min, Átlagfogyasztás 7,9-10,9 l Tesztfogyasztás 10,5 l, CO2 kibocsátás (g/km): 237 Nettó alapár: D-Max 4x2 Single Cab 2,5 l M/T: 4.021 000 Ft, tesztelt modell akciós (nettó) ára: D-Max 4x4 Crew Cab 3,0 LS A/T: 6.443 000 Ft
Az indiai Mahindra az Isuzu-val egy időben, tavaly decemberben érkezett meg Magyarországra. A kenyerét elsősorban traktorgyártással kereső cég négykerekes járművei Indián kívül már Európa több országában is keresettek, köszönhetően egyszerű, de tartós szerkezeteinek, és nem mellékesen nagyon kedvező árának. Idehaza több modellje is elérhető, közülük várhatóan a különböző változatokban készülő pick-up, a GOA lesz a legkeresettebb.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











