Az érintés és az ölelés hatalma
Az ölelés 12 módja A szanszkrit népek 12 ölelést különböztettek meg, de nem árt gyorsan tisztázni, szó sincs erkölcstelenségről, sőt inkább nevezhetnénk ezeket a testi szerelem vallásos megnyilatkozásának.
Létezik az érintő ölelés, amikor a férfi nem pusztán szexuális ürüggyel akar a nő testéhez érni. Egyszerű érintésről van szó, mint amiről az előbbiekben már beszéltünk. A fúró ölelés ettől már egy kicsit konkrétabb, hiszen a fúró szerepét nem más testesíti meg, mint a női kebel, amely szinte átfúrja magát a férfi mellkasán. A dörzsölő ölelés, amikor a szerelmesek - akár séta közben is – egymáshoz érve lépkednek, vagy tesznek hétköznapi dolgokat. De amikor szerelmesünket a falhoz szorítjuk, s így öleljük át, az már a szorító ölelés kategóriáját erősíti. "Ha a nő karcsú testének indáival a férfit átkarolja, mint folyondár a fatörzset, miközben a kéjes szenvedélytől halk sit-hangokat hallat, úgy ezt a szakértők lián-ölelésnek nevezik."
A combölelés, amely szerelmes aktus közben a férfi és nő testének találkozásából született. A szeméremtájak, a keblek vagy a homlokok ölelekezése mind-mind olyan beszédes név, amit nem kell részletesen elmagyarázni.
Az ölelés igazi csodája,
amikor öllelek én éjjel és nappal, boldogságban és szomorúságban. Bármikor, ha szükséged van rá, vagy, ha nekem van szükségem az érintésedre. Összegubózva elbújunk a világ elől abba a csodába, ahol nem létezik más, mint Te és Én, meg a karjaink.
Free Hug – Az ingyen ölelés aktivistái
Az ingyen ölelés mozgalma mára befonta szinte az egész világot. Szorgos aktivisták járják a városokat és táblával a kezükben megölelgetik az éppen arra járó embereket, ezzel szeretnék tudatosítani az ölelés és az érintés fontosságát, valamint az egymásra figyelést. A mozgalom Ausztráliából indult, ahol egy férfi „Ingyen ölelés” feliratú táblával elkezdte megölelgetni mindazokat, akiknek erre szükségük volt, és hajlandóak voltak rá. Az ölelésekről videofelvételeket készített, amelyek megjelentek az interneten is. Ettől aztán beindult az őrület, és ma már számos nagyvárosban találkozhatunk a szeretnivaló mozgalmárokról.
A majmok is szeretik
Az állatvilágban az érintés és az ölelés nem csak szexuális célokat szolgál. Fontos szerepe van a szociális kapcsolatok kialakításában, a csoportok konfliktusainak kezelésében. Ennek megfelelően egyik legközelebbi rokonunknál, a majmoknál különös jelentősége van az ölelésnek. Amikor az apró csapatok találkoznak, sokszor egymás érintésével teszik egyértelművé baráti viszonyukat. Kutatók kimutatták azt is, hogy a verekedés és egymás üldözése olyan majmoknál fordul elő gyakrabban, akik korábban nem érintkeztek egymással.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











