Az első vizes megmérettetés Csepelen

Lapátot ragadtak az esztergomi férfi evezősök

2010-04-11 08:15:00
A Magyar Evezős Szövetség tavaszi hosszú távú evezős versenyét március végén, Csepelen rendezték meg, a megmérettetésen az esztergomi evezősök is lapátot ragadtak. Az első szabadtéri küzdelmekben az ifjúsági egypárevezősök közül Bajai Tamás tizenharmadik, Sólyom Olivér huszonnegyedik lett. A Szitás Richárd, Domokos Ambrus, Nagy Marcell és Sólyom Gellért felállású és Bajai Mátyás kormányzású fiú serdülő négyes evezője a nyolcadik helyre futott be.

A téli alapozás végeztével az evezősök immáron a szabadban is bizonyíthatnak. Az első ilyen megmérettetést március utolsó hétvégéjén rendezte meg a Magyar Evezős Szövetség. A tavaszi hosszú távú evezős versenyen húsz egyesület mintegy háromszázöt versenyzője állt rajthoz Csepelen. A hat kilométeres versenytávon egypárevezős és kormányos nélküli kétevezősben mérkőzhettek a sportolók. Mármarosi Győző, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének vezetője elmondta, hogy a legkisebb hajóegységekben való indulás a téli alapozás utáni rangsorok megállapítását és a válogatott keretek feltöltését szolgálta. A csepeli megmérettetésen természetesen az esztergomi egyesület tagjai is vízre szálltak: a férfi ifjúsági egypárevezősök és a fiú serdülő kormányos négypárevezősök versenyszámában voltak érdekeltek az EEHE tagjai. Mármarosi Győző tanítványai nagyszerű helyezéseikkel hívták fel magukra a figyelmet. A férfi ifjúsági egypárevezősök közül Bajai Tamás a negyvenhat tagot számláló mezőnyből a tizenharmadik pozíciót érte el.

 

 

Csapattársa, Sólyom Olivér, ugyan kicsit hátrébb végzett, a huszonnegyedik helyen, mellyel bár a legjobbak közelébe nem jutott, de a középmezőny elejét erősítette. Bajai Tamás és Sólyom Olivér a későbbiekben sem pihenhettek, hiszen a versenyt követően egy szolnoki edzőtáborban vendégeskedtek két hétig az utánpótlásválogatott-keret tagjaival együtt felkészülve a későbbi versenyekre. A Szitás Richárd, Domokos Ambrus, Nagy Marcell és Sólyom Gellért összeállítású négyes, Bajai Mátyás kormányzásával a csepeli megmérettetésen próbálták ki a fiú serdülő négypárevezős egységüket, melyen színvonalas szereplésükkel a tizennégy indulóból nyolcadikként értek célba.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

hozzászólások

hét képe

festes

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum