„Az élet írja ezt a történetet”
Esztergom-emberek
-Úgy rémlik, az URH együttesetek annak idején mindössze hat-hét koncertet adott, számaitok házilag másolt, „szörcsögő" kazettákon terjedtek - mégis ismerte mindenki. Hasonlóképpen így történt az induló Európa Kiadóval. Mivel magyarázod? Az újdonság varázsa? A tiltott gyümölcs izgalma? A zene közösségteremtő ereje?
-Hozzátenném egyrészt, hogy az URH-nak azért több koncertje volt, mint hat-hét, de az valóban helytálló, hogy kevés alkalommal lépett fel. Másrészt: nem mindenki ismerte, inkább azt mondanám, hogy egy egyre bővülő réteg szerzett tudomást róla. Ez különösen az URH-ra igaz.

Az Európa Kiadóval, amikor játszottunk, meg - főleg egyetemi városokban - turnéztunk, szintén azt érzékeltük, hogy egy egyre nagyobb csoport ismeri a zenénket, ami idővel növekedett. Szerintem ez „népszerűsödés" akkor indult igazán, amikor a felvételek terjedni kezdtek. Az URH-val egyet, az Európa Kiadóval két stúdióanyagot készítettünk. Elsősorban ezek a felvételek sokszorozódtak a kazettákon, s ekkor váltunk ismertté Magyarországon. Eleinte csak Budapesten, később már egyre több helyen.

-Viszonylag keveset koncerteztek vidéken, főleg Budapesten játszotok. Mi ennek az oka?
-Pesten is ritkán játszunk, mi olyan zenekar vagyunk, amelyik keveset koncertezik, mert nem eköré szerveződik az életünk. Mindig valamilyen alkalmak, amikor összeállunk. Egy alapvető hibernált állapotból előjövünk, és adunk egy koncertet.
-Meglátásom szerint, de könnyen lehet, hogy tévedek: az Európa Kiadóban érzékelhető egyfajta közéletiség, úgy értve legalábbis, hogy a dalszövegek közélet-orientáltak, amibe talán a szamizdat-éra fél-illegalitása is közrejátszott. Jól gondolom vagy rosszul?
-Nem gondolom, hogy az Európa Kiadó szövegei közéletiek volnának. Az Európa Kiadó inkább egy érzékenységet és egy attitűdöt jelent. Ami elhangzik egy Európa Kiadó-számban vagy koncerten, az inkább egy érzékenység, egyfajta érzékenységgel áll kapcsolatban, vagy hát nem biztos, hogy egyvalami fajtával, de egy bizonyos affinitással, és maga az Európa Kiadó, ahogyan működik, és ahogyan kiáll, az pedig, azt gondolom, egy attitűd. Ez a fajta attitűd és az ilyesfajta érzékenység abban a rendszerben, az úgynevezett szocializmusban a tiltott dolgok közé tartozott, minimum: annak a határán állt. Minden esetre olyasminek tekintették, amit vagy tiltani vagy marginalizálni kell. Főleg marginalizálták. Tehát: én nem gondolom, hogy ezek konkrétan közéleti szövegek lennének, de a kiállás együtt járhat bizonyos közéletiséggel. Megjegyzem: sokszor ez a kiállás legalább annyi erővel és jelentéssel bírt, mint a tényleges szövegi tartalom, nemcsak Magyarországon, láttam máshol is. Amikor egy ember kiáll, az hordoz valami jelentést; ahogyan kiáll, meg amit képvisel. S ennek megítélése gyakran nagyobb súllyal esik latba, mint az, hogy ez vagy az hangzik el egy-egy szövegben.
-A Popzene című albumotok kapcsán annak idején azt mondták, hogy biztos valami alkuba kellett bocsátkozni Erdős Péterrel, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójával, az akkori hazai zeneipar teljhatalmú urával, hogy megjelenhessen. Neked erről mi a véleményed?
-Nem kellett semmi kompromisszumot kötnünk. Magam is teszteltem, hogy „meddig mehetünk", és meglepődtem, hogy a megjelenés a kikötésünk szerint történt, nevezetesen hogy mi nem fogunk alkudozni, egy anyagot adunk le, és arra két válasz lehetséges: igen vagy nem - és mehetett. Az anyag úgy mehetett le, ahogy mi leadtuk. A szövegek - mert itt elsősorban szövegekről volt szó - érintetlenek maradtak. Úgyhogy nem változtattunk semmit az első lemezen, nem kellett kihagyni egyetlen számot sem.
-Úgy tekinted, hogy első lemezetek a Popzene?
-Az első „hivatalos" kiadványunk volt, a korábbi felvételeink „partizánmódon" rögzültek, a szamizdat rockzenei megfelelőiként készültek.
-S miért lett vége az Európa Kiadó történetének anno?
-Nyolcvanháromban?
-Igen.
Kiss Laci és Magyar Péter (az együttes basszusgitárosa, illetve dobosa - a szerk.) elhagyták a zenekart, és akkor úgy nézett ki, hogy ezzel az Európa Kiadónak is vége. De nem így alakult, mert lényegében egy év múlva már újra együtt játszottunk.
-S aztán te Amerikába mentél. Hogyan látszódott Amerikából Magyarország? Izgalmas időket éltünk.
-Amikor elmentem Amerikába, onnan én keveset láttam Magyarországból. Már úgy értem, hogy csak nagyvonalakban tudtam, mi történik, mélységeiben nem követtem, hogy mi van.
-Miért és hogyan lettél Greenpeace-aktivista?
-Több mindennel foglalkoztam, a „tudomány" bizonyos területei nagyon érdekeltek. Így a biológia iránti érdeklődésem kapcsán kezdtem olyan előadásokat hallgatni, amik a világ ökológiai állapotáról szóltak, s ezekkel a jelenségekkel akkoriban még alig lehetett találkozni a mainstream médiában. Megfogott, hogy fú, milyen dolgok történnek, és hogy mennyire nincs ezekről szó. Elmélyültem ezekben, és akkor egyszer úgy hozta az élet, hogy pont munkát kerestem, és egy környezetvédő szervezet - ez nem a Greenpeace volt - meg pont állást hirdetett. Jelentkeztem, fölvettek - így kezdődött, hogy aktív környezetvédőként dolgozzak. Aztán amikor New Yorkba visszaköltöztem - az előbbi Richmondban történt, Virginiában -, folytattam ezt a fajta munkát a Greenpeace-ben.

-Hogy látod: a koncertjeiteken a harmincasok-negyvenesek vesznek részt inkább (nemde bár az én nemzedékemnek, a negyveneseknek nagyon sokat jelent az Európa Kiadó), vagy szép számmal megjelennek a fiatalabb korosztályok képviselői is?
-Ilyen szempontból fölöttébb vegyes az Európa Kiadó közönsége. Az egyik idevágó „klisé-történetünk" az kezdett lenni, hogy egy Európa Kiadó-koncertre egymástól függetlenül eljöttek, majd véletlenül összefutottak a szülők meg a gyerekeik. Legutóbb a Gödörben „megtört a jég": már három generáció találkozott ilyen formán... A lényeg, hogy tényleg nagyon vegyes a kép, és hogy most egy nemzedékből pontosan hányan vannak jelen, nem tudom, mert soha nem számolta meg senki, de szerintem alapvetően az egy érzékenység kérdése, mintsem konkrét generációs kötődősé, hogy kit érint meg az Európa Kiadó. Azt persze nem tagadom, hogy másképpen kötődik ahhoz a generációhoz, amelyik annak idején kapcsolatba került vele, s ezt valamennyire fontosnak gondolta és szerette. A valamilyen módon történő kötődés, úgy tűnik, később is létre tud jönni.
-Látsz-e olyan előadót vagy zenekart, akibe az Európa Kiadó szellemisége átöröklődött?
-Nem igazán követem a rockzenét, nemcsak a magyarországit, a világét sem, úgyhogy: nem. De nem biztos, hogy azért nem, mert nincs, hanem azért, mert én nem figyelem a dolgokat.
-Lesz esetleg új Európa Kiadó-lemez valamikor a jövőben?
-Azt mi sose tudjuk, hogy az Európa Kiadóval mi lesz a jövőben. Mindig egy adott dologra koncentrálunk, tehát ez nincs így folyamatban. Nincsenek mindenféle tervek, hogy majd ez, majd az lesz, hanem az élet írja ezt a történetet, és nem tudjuk, mi fog történni. Fogalmam nincs a jövőről. Nincsenek tervek, de ez nem jelent semmit. Csak azt tudjuk, hogy nem tudjuk, hogy ezt hogyan fogja továbbírni az élet.
-Egy utolsó rövid kérdés: Esztergomban felléptetek már korábban?
-Ez az első esztergomi koncertünk.

Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











