hídlap.net

„Talán nem helyes, hogy minden községben és minden faluban legyen Országzászló, de annak tagadhatatlanul nagy jelentősége van az ifjúság hazafias nevelése körül” – ezekkel a szavakkal helyeselte Zwillinger Ferenc városatya az esztergomi képviselőtestület 1933. évben megtartott adott gyűlésén az Országzászló városunkban való építését.

Az indoklásból (és talán még az évszámból is) kitűnik, hogy milyen céllal kívántak ilyen építményt állítani. A nemzet identitását és egységét jelképező nemzeti lobogó emlékművét Esztergomban, az elszakított országrészek határát is jelentő királyvárosban teljesen logikus volt felállítani. Az országzászlók építését közadakozásból építették fel, erre utal az előbb idézet dokumentum is, melynek első részében arról olvashatunk, hogy az esztergomi városatyák példának említettek más települést, ahol adománygyűjtés előzte meg a beruházást. A korabeli képviselőtestületi jegyzőkönyv tanúsága szerint Weszlényi Zoltán felszólalásában felhívja a figyelmet: „...magam is például tegnap Hódmezővásárhelyről kaptam felhívást, hogy adakozzam az ottani országzászlóra.”

Az ügyhöz aztán újabb hozzászólások érkeztek. Brenner Antal képviselő például rámutatott, hogy „a társadalmi gyűjtés még nem volt lezárva, de az Országzászló avatási ünnepségének dátumát már kitűzték, így mindenképpen gondoskodni kell róla, hogy a költségek előlegezésével az átadási ceremóniát zavartalanul tartsák meg”. Persze korántsem volt egységes a testület véleménye, Kubvics Ferenc városatya például azon sopánkodott, hogy „nem tudja megérteni, hogy Esztergomnak mi szüksége van Országzászlóra. Felesleges, hogy minden város és minden község állítson fel ilyet, mert Országzászló csak egy lehet az országban, annak pedig a fővárosban van a helye”. A viták elmúltával aztán a képviselők megszavazták a határozatot, melyben rögzítették, hogy az emlékmű felállítási költségeihez 100 pengővel járul hozzá a város. A dokumentum azt is leszögezi, hogy a nemes akció célja ellenére a város olyan mérvű segítséget nem tud nyújtani, mint Esztergomhoz, mint végvárhoz, valamint ezeréves múltjához illik.

A folytatás nem váratott sokáig magára, még ebben az évben megalakult az a bizottság Esztergomban, melynek feladata az emlékmű építésének szervezése. A témában megtartott ülés persze továbbra is sistergett a vitáktól. Míg egyes képviselők arról tanúskodtak, hogy az építmény helyének meghatározása felől a város tartsa fenn magának a jogot, addig többek között Vitéz Szivós Waldfogel József ezt hevesen ellenezte, mondván, „ez egy szakkérdés, ahol esztétikai, művészeti, sőt idegenforgalmi szempontoknak is érvényesülni kell”. Erre reflektált Brenner Antal, amikor azt mondta: „az üggyel foglalkozó bizottságban hozzáértő szakemberek és művészek foglalnak helyet, ők a lehető legjobb javaslatokat fogják megtenni az emlékművet illetően”.

Az újabb eszmecserét követő újabb határozat született, ebben több képviselőt is említenek, - köztük, remélhetőleg olvasóink számára ismerős neveket, mint például Einczinger Ferenc, Etter Ödön, Hellebrand Béla vagy Kiffer Ferenc – az ő feladatuk volt az Országzászlóval kapcsolatos feladatok felügyelete, szervezése volt.

Az emlékművet végül 1935. október 6-án avatták fel Esztergomban, a Prímás sziget Visegrád felé mutató végénél, ahol ma is látható. A terveket Gáthy Zoltán és ifjú Toldy János mérnökök készítették. Jelen írásunkhoz mellékelt tervgrafika az előbbi tervező rajza.