hídlap.net

Szapucsek György néven, egy cserepesmester fiaként látta meg a napvilágot 1884. április 23-án. A szintén papi hivatást választó bátyja, Marcell példáját követve változtatta meg a nevét Serédire, majd fölvételét kérve a bencés rendbe, Pannonhalmán kapta noviciusként a Jusztiniánt, mint rendi nevet 1901. augusztus 6-án. Jeles érettségi vizsga után 1904 őszén elöljárói Rómába küldték a tehetséges fiatalembert, ahol a Collegio de Sant' Anselmóban folytatta tanulmányait. Érdeklődése egyre inkább a kánonjog felé fordult. Amint Erdő Péter mélyreható tanulmányában írja, Serédi történeti orientációjában méltán fedezhetjük fel Pierre Bastien személyes hatását. Tudós egyházjogászként később jelentős szerepet játszott az Egyházi Törvénykönyv előkészítésében. A Rómában már ismert, komoly tekintéllyel bíró fiatalembert Kohl Medárd esztergomi segédpüspök szentelte pappá 1908. július 14-én Pannonhalmán, de még le sem telt a nyári szünidő, máris visszament Rómába, mivel X. Pius pápa az egyházjogi kodifikáció vezetésével a kor legkiválóbb egyházjogászát, Pietro Gasparri bíborost bízta meg, aki Serédi Jusztiniánt vette maga mellé közvetlen munkatársául. Hamarosan a kánonjog oktatója lett, de a teljes egyházjogi tematika nagy részét tanította, avatott ismerője volt a magyar vonatkozású részleges egyházjognak is. Bíborosi kinevezésekor, 1927. december 21-én XI. Pius pápa a következő szavakkal méltatta: „Ki kell emelnünk munkásságát az egyházjogi kódex, e nagyszerű alkotás szerkesztése körül. Mi tudjuk legjobban, hogy ennek a munkának ő volt a legfőbb munkatársa". 1927. november 29-én nevezték ki esztergomi érsekké, és így az ország hercegprímása lett. Püspökké maga a pápa szentelte. Főpásztorként az egész egyház szervezetének és életének összefüggésében nézte a problémákat. Az emberi szabadságról írott francia nyelvű értekezésében azt vizsgálta, hogy az egyház saját jogrendjében milyen elismerést és garanciát biztosít az emberi jogok számára. Magyarország főpásztoraként szembesülnie kellett azzal a drámai ténnyel, hogy az egykori esztergomi egyházmegye jelentős része az elcsatolt területekhez került az Esztergomi Főegyházmegye bevételi forrásaival együtt ugyanakkor például Budapest külső, ipari jellegű területeinek lakói plébániák és papok híján nem részesültek kellő lelkipásztori ellátásban. A prímás haladéktalanul hozzálátott a plébániák építéséhez, bár azok ellátása és fönntartása számtalan anyagi akadályba ütközött. Főpásztori tevékenységének kimagasló tanúbizonysága volt az 1941-es Esztergomi Főegyházmegyei Zsinat. Működése alatt Magyarországon tizennégy püspököt szentelt, közöttük 1944-ben Mindszenty Józsefet, aki a veszprémi egyházmegyében töltött be ezután főpapi szolgálatot. Serédi mélyen szívén viselte a magyar kultúra ügyét. Sokat fáradozott azon, hogy a Vatikáni Könyvtár magyar nyelvű anyaga bővüljön és helyet kapjanak benne az idegen nyelvű, de magyar vonatkozású kiadványok is. „A prímás nem csupán nagy tudós, a Szent István Akadémia elnöke, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának és az Oxfordi Egyetem Jogi Karának tiszteletbeli rektora volt, hanem olyan személyiség, aki sokat tett a magyar és az egyetemes kultúráért" - emeli ki méltatásában Erdő Péter. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus felejthetetlen ünnepségsorozata, valamint a háborús évek megpróbáltatásai idején is ő állt a katolikus egyházi események középpontjában. Ellenezte a szélsőjobboldal szociális demagógiáját, tiltakozott a fajelmélet ellen, de a főként 1944-ben bekövetkezett szörnyűségeket minden igyekezete ellenére sem tudta megakadályozni. A háborús körülmények között még a számára szükséges gyógyszerekhez sem juthatott hozzá. 1945. március 29-én bekövetkezett halála után az Esztergomba bevonuló szovjet katonák már csak a Prímási Palota ravatalán láthatták.