hídlap.net

A Sugár Galériában kiállí­tott nagyméretű pasztellképekből elsőre ugyan valamiféle (jobb híján írom) opti­mizmus és egység árad, de aztán kitűnnek a tárlat tagoltságai, és ekkor a szemlélő-néző-író bizony magára marad. Azzal a korábban már alkalmazott eszközzel most nem akartam élni, hogy úgy álta­lában lamentálok az elvont, non-figuratív ábrázolásról, s bár ennek izgalma vélemé­nyem szerint a rejtvényfejtések hangula­tához hasonlít, ezúttal nem akartam az olvasókat ezzel „cukkolni”. Szalai Dániel – aki néhány éve ugyanebben az esz­tergomi galériában bemutatkozott már – több kisebb sorozatból állította össze a most falakra került kompozícióit.



Az absztrakt köde ugyanakkor mégis enged, csak ugye idő kell hozzá, gondoltam, és nem tagadom, a kiállítás megtekintése és lefotózása után csak napokkal tudtam bárminemű támpontot találni. Ez a kiin­dulópont nem volt más mint, amikor az előbb említett tagoltság előtűnt. Szalai ezen kisebb sorozataiban hol a termé­szeti alapelemeket, hol pedig a geomet­riai alapformákat használja, illetve egyes kompozíciókon feltűnik „kedvence” egy százlábú- és kukacszerű motívum, mely esetében többféle funkciót is kap, hol háttérként, hol sormintaként, hol pedig a kép főszereplőjeként láthatjuk. A művek néhol sajátságos, néhol már ismert kom­ponálási megoldásokat tartalmaznak, a napfogyatkozást utánzó, kerüle­tén világító sötét kör után ugyanez a fény-szín játék a négyszögekkel és a már említett kukacszerű motí­vum kel lemes ráébredések forrá­sa lehet a nézőben egyedi hangulatai miatt tetszetős, míg néhány, a geo­metriai rendszerek végtelen mélysé­get sugalló szabá­lyossága Vasarely mestert és követőit juttathatja eszünk­be. Olvasóinknak ezúttal azt ajánlom, hogy ne elsőre, s ne is másodikra vonják meg magukban azt a bizonyos egyenle­get amikor ezeket a képeket megnézik, várjanak, míg az üzenet leülepszik, s lassan, de biztosan élni, mozdulni, mi több, mesélni kezd. Szalai Dániel kiál­lítása május 19-éig lesz megtekinthető a Babits iskola Sugár Galériájában.