Az absztrakt köde
A Sugár Galériában kiállított nagyméretű pasztellképekből elsőre ugyan valamiféle (jobb híján írom) optimizmus és egység árad, de aztán kitűnnek a tárlat tagoltságai, és ekkor a szemlélő-néző-író bizony magára marad. Azzal a korábban már alkalmazott eszközzel most nem akartam élni, hogy úgy általában lamentálok az elvont, non-figuratív ábrázolásról, s bár ennek izgalma véleményem szerint a rejtvényfejtések hangulatához hasonlít, ezúttal nem akartam az olvasókat ezzel „cukkolni”. Szalai Dániel – aki néhány éve ugyanebben az esztergomi galériában bemutatkozott már – több kisebb sorozatból állította össze a most falakra került kompozícióit.
Az absztrakt köde ugyanakkor mégis enged, csak ugye idő kell hozzá, gondoltam, és nem tagadom, a kiállítás megtekintése és lefotózása után csak napokkal tudtam bárminemű támpontot találni. Ez a kiindulópont nem volt más mint, amikor az előbb említett tagoltság előtűnt. Szalai ezen kisebb sorozataiban hol a természeti alapelemeket, hol pedig a geometriai alapformákat használja, illetve egyes kompozíciókon feltűnik „kedvence” egy százlábú- és kukacszerű motívum, mely esetében többféle funkciót is kap, hol háttérként, hol sormintaként, hol pedig a kép főszereplőjeként láthatjuk. A művek néhol sajátságos, néhol már ismert komponálási megoldásokat tartalmaznak, a napfogyatkozást utánzó, kerületén világító sötét kör után ugyanez a fény-szín játék a négyszögekkel és a már említett kukacszerű motívum kel lemes ráébredések forrása lehet a nézőben egyedi hangulatai miatt tetszetős, míg néhány, a geometriai rendszerek végtelen mélységet sugalló szabályossága Vasarely mestert és követőit juttathatja eszünkbe. Olvasóinknak ezúttal azt ajánlom, hogy ne elsőre, s ne is másodikra vonják meg magukban azt a bizonyos egyenleget amikor ezeket a képeket megnézik, várjanak, míg az üzenet leülepszik, s lassan, de biztosan élni, mozdulni, mi több, mesélni kezd. Szalai Dániel kiállítása május 19-éig lesz megtekinthető a Babits iskola Sugár Galériájában.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











