Athos, Porthos: Koleos

Teszt: Renault Koleos 2.5 Previlége

2009-01-01 10:12:00
Öt csillagot kapott a törésteszten a Renault első, igazi szabadidő terepjárója a Koleos, mely így lehet akár a franciák ötödik testőre is. A márka debütáló SUV-ját már akkor tesztelni szerettem volna, amikor még csak papíron létezett, a várva várt próba pedig végül nem okozott csalódást.

Letérhetünk az útról a Koleosszal, ahogy a Renault is tette, első igazi terepjáróját alkotta ugyanis meg ezzel a típussal a francia márka. Korábban már próbálkoztak a négykerékhajtású terepjárók terén, a Scénic RX4-essel, ám azért az inkább megőrizte egyterű jellegét. Formaterve, ahogy a Renaultnál már több esetben is, igencsak megosztó. Van, akinek különösen tetszik, de akadt olyan is, aki egyszerűen varacskos disznóhoz hasonlította a kocsi formáját. Első ránézésre talán tényleg nem a legszebb tervezés, ám így volt ez – legalábbis nálam – a Thaliával és az újgenerációs ötajtós Megannal is. Egyre többet nézve viszont mind több szépség fedezhető fel, bár aki inkább elzárkózik a vizualitás pozitív értékítéletétől, az is egyedinek tartja a megjelenést. Az eleje egyébként jellegzetes renaultos, kicsit hunyorítva ugyanis felfedezhető a Koleosban a durvább ceruzakezeléssel tervezett új Clio. Csak természetesen nagyobb, magasabb, emellett pedig még a diffúzor jelzi terepjáró mivoltát. Oldalról legjellegzetesebb tulajdonsága a gömbölyűség, mintha a felelős mérnök csupán egy körzőt vett volna a kezébe, amikor az autó rajzolta. Ezért a hátsó szélvédőnek szinte ugyanolyan a lejtése, mint az elsőnek. Farán a hátsó lámpák sem éppen megszokottak, úgy tűnik, ugyanis mintha két teljesen különböző burából lennének összerakva.

 

 

A hátsó ajtó szögletes, míg a kasztnin gömbölyített, ám az irányjelző és a tolatólámpa fehér vonala egységesen köti össze a két elemet. Érdekes, azonban hogy ha oldalról nézzük mindezt, akkor feltűnik, hogy a külső rész tervezésénél is vonalzót használtak. A kocsi faránál kell természetesen megemlíteni a kétfelé nyíló csomagtartófedőt, amely alaphelyzetben 450 literes rakteret fed. Az ötletes hátsó ajtónak köszönhetően kisebb dolgok bepakolásánál elég a felső részt nyitni, ám ha az alsót is lenyitjuk, akkor rakodhatunk könnyedén. Bár ha legbelülre szeretnék pakolni, akkor kissé akadályozhat a kényelmes rakodásban a lenyíló ajtórész, igaz mivel 200 kilót kibír, ülőalkalmatosságnak is alkalmas. Maradva még a látványnál, szürke tesztautónk megjelenésén sokat dobtak a díszítő elemek, mint például a ködlámpák körül látható világosszürke keret, vagy szintén ilyen színű diffúzorok, ajtókilincsek, és a tetősín. Beszállva elsőként a rengeteg kezelőszerv, kütyü az ami feltűnik, első beüléskor ijesztőnek is tűnt, de aztán alaposabb tanulmányozás után, már a navigációs rendszer joystickját is könnyedén tekertem-nyomkodtam. A sok kapcsoló persze jó néhány kényelmi berendezéshez tartozik, mint például az elektromos kézifék, a kulcsnélküli, gombnyomásos indítás, a parkolóradar, a Bluetooth, vagy éppen a hangvezérelt navigációs rendszer. Sőt a francia márka extraként még egy mélynyomóval felszerelt Bose-hifit is beépített. A műszerfallal nem sokat szórakoztak a tervezők, a sebesség, és a fordulatszámmérő természetesen helyet kapott még a hőfok és az üzemanyagszint-mérő is, mindezeket pedig három krómszélű körben helyezték el. A középkonzolba már több fantáziát vitt a Renault, a lépcsőzetes berendezés dizájnos, szimmetrikus, a vezérlőket és magát a konzolt is világos szürke berakás emeli ki a „sötétszürkeségből”. A látvány mellett persze szót ejthetünk a kényelemről, amely méreteiből adódóan elvárás is. Elől tágas, ám a hátsó sorban ülők sem panaszkodhatnak, bőven elegendő ugyanis a tér hátul is.

 

 

A nagy kasztnit persze megfelelően erős motornak kell szállítania. A Koleos háromféle erőforrással vásárolható, a 140 vagy 175 lóerős kétliteres dízellel, vagy a két és fél literes, 170 pacis benzinessel. Tesztautónkban az utóbbi duruzsolt, amely kellően dinamikusnak és erősnek bizonyult, bár a szabadidő-terepjárókhoz általában azért a nagyobb nyomatékű dízel motorok az optimálisabbak. Az erőforráshoz kifejezetten precíz, hatfokozatú váltó kapcsolódik, a kasznihoz pedig egy rendkívül meggyőző futómű. Az úthibákat szinte észre sem veszi, ráadásul egyáltalán nem billegős a karosszéria. A Nissan X-trailjének 4x4-es hajtása pedig nemcsak terepre alkalmas, a sima közúton a biztonságért is felel, mivel ha esetleg az orra vagy a farra csúszna, akkor módosul a nyomatékeloszlás, és ez megelőzve az ESP-t, korrigál. A biztonsági és kényelmi berendezéssekkel együtt összességében jól sikerült a Renault első SUV-ja, amelyet 7 millió négyszázezer forintért meg is vehetünk – én meg is venném.

 

 

Adatok

Méretek (mm): hosszúság 4520, szélesség 1860, magasság 1700, tengelytáv 2690 mm, saját tömeg 1597 kg, megengedett össztömeg 2150, csomagtartó mérete 401/1380 l Motor: soros négyhengeres 2488 cm3, max. teljesítmény: kW (170 LE)/6000 min, Maximális nyomaték: 226 Nm 4250/min, Átlagfogyasztás 9,5 l Tesztfogyasztás 10 l, Maximális sebesség: 193 km/h, Gyorsulás (0-100 km/h): 9,3 s, CO2 kibocsátás (g/km): 227 A tesztelt változat ára: 2.5 Privilége: 7 840 000 Ft, alapváltozat ára: 7 390 000 Ft

Lenger Varga Péter
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép