Átadták az AQUARIO üzletközpontot

2010-11-09 06:30:00
A hosszú évek óta halogatott párká­nyi üzletház, amelynek építési területe nem éppen fürdővárosi idillre emlé­keztetett, végre megnyílt a nagykö­zönség előtt. Az egykori keményítőgyár helyén épült létesítmény hat hónap alatt készült el.

A kivitelezést végző pozsonyi székhe­lyű P.S.C. Rt. építésvezetőjétől, Horváth Ferenctől megtudtuk, hogy a Davidsson Holding Kft. és az osztrák CUUBUUScég beruházásaként megvalósult üzletköz­pont beruházási értéke hárommillió eurót tett ki. Az összegből nemcsak maga az épület, hanem a parkoló és a sétálóövezet üzletház felőli része is elkészülhetett. A sétálóövezet másik része, illetve a Bocskai utca út- és járdafelújítása a város beruhá­zásaként épült meg, amelynek kivitelező­je a komáromi Korekt Kft. volt.
A hat hónapig tartó építkezés nyomán teljesen megváltozott a terület arculata.

 

 

Az üzletház előtti területen kialakított, térkővel kirakott tér zöldövezeti részek­kel gazdagodott, s az épület körül mintegy száz parkolóhely várja a vásárlóközönsé­get. A Bocskai utca immár kis hurokkal csatlakozik a Fő utcára. A csomóponti forgalomlassítás céljából összesen négy fekvőrendőr teszi biztonságosabbá a terület gépkocsiforgalmát, ebből kettő a Fő utcán található. A Fő utca épület­melléki részén elbontásra került a beton támaszfal és kivágásra kerültek a hársfák és ecetfák, amelyek helyett kanadai aká­cok kerültek kiültetésre az üzletház előtti sétálóövezetben.

 

 

Az üzletközpont legnagyobb részét a BILLA élelmiszer áruháza foglalja el, emellett a Deichmann cipőbolt és a KIK textildiszkont számít jelentősebb bérlő­nek. A további épületrészekben a SportPro boltja, egy gyógyszertár, egy sportfoga­dási iroda, illetve további üzleti szolgálta­tások kapnak helyet. Több üzlethelységbe az átadás után fognak beköltözni a bérlők. Az objektumban helyet kapó üzleti vál­lalkozások mintegy 50 embernek bizto­sítanak munkalehetőséget.
A modern vasbeton tartószerkezeti megoldással és könnyű oldalburkola­ti borítással megépült tetszetős épület és környezte minden kétséget kizáróan a városközpont egyik domináns ele­me lesz, és remélhetőleg újabb impul­zusokat ad majd a centrum további revitalizációjának.

Himmler György
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép