Aranyutánpótlás Leányváron, csapatbajnoki címek Olaszországból
A diák B korosztály OB-ján, Győrszentivánon a leányvári judosok közül Veres Kinga már másodszor lett országos bajnok. Klubtársa Tandi Alexa egy harmadik hellyel gazdagította éremgyűjteményét, míg Nagy Antónia és Farkas Szilárd egyaránt ötödik lett. Az egyéni küzdelmek mellett csapatban is remekeltek a leányváriak, az észak-dunántúli regionális válogatottal a lányok második, a fiúk pedig harmadik helyen végeztek. Ezt követően Cegléden az U23-as OB-n ukrán, román és bolgár versenyzők is indultak, akik között számos Eb-érmes sportoló is akadt. Leányvár és az Ippon Tatabánya színeiben versenyző Erdélyi Lilla bajnok lett, míg a Leányvári SE sportolói közül Vadas Dániel egy ezüstérmet, Szabó Katinka, Habran Barbara és Nagy Annamária egy-egy bronzérmet gyűjtött be. Mellettük Kertsner Róbert negyedikként zárt, Zupkó Noémi ötödikként, Rábai László pedig hetedikként. A judosokat mindkét versenyre Pfluger Antalné, Csernoviczki Csaba, Kovács Ernő, Péntek Zoltán, Pócsföldi Gábor, Szabó Ferenc és Pfluger Antal készítette fel.

A magyar bajnokik után a leányvári női csapat Olaszországban a 29. Memoriál prof. Adriana Tiberi elnevezésű, a férfi alakulat pedig a 45. Trofeo Citta del Mosaico dal 1964 nevű nemzetközi versenyen diadalmaskodott. A megmérettetésen román, szlovén, szerb, osztrák, horvát és olasz együttesek, számos válogatott sportolóval vettek részt, magyarként pedig a leányváriak. A női csapatversenyben összesen harminchét együttes mérkőzött meg egymással, a férfiaknál pedig harminchat, és mindkét küzdelemben végül az első helyen a leányváriak végeztek. A tornán egyéniben aranyérmet szerzett Rábai Boglárka, Makovics Roxána, Erdélyi Lilla, Szabó Katinka, Szabó Franciska, Balogh Dávid és Faragó Norbert, ezüstéremmel zárt Klányi Márk, Zorics Richárd, Urbán Richárd, valamint Varga Tibor. Bronzérmet gyűjtött be Doka Hella, Szabó Hugó, Rábai László, Szikora Kristóf és Urbán Gergő, mellettük pedig még kiemelkedően teljesített az ötödik helyen záró Vadas Gellért, Kreisz Ádám, Diviki Barbara, Ipacs Tamás, Rábai Attila, Pásztor Gergő, Vadas Dániel, Mogyorós Gábor, Oláh Zoltán és Kerstner Róbert.

Mindezt követően a junior OB-n, Baján Szikora Kristóf első lett, Rábai László második, Faragó Norbert harmadik, Zorics Richárd ötödik, Rábai Attila pedig hetedik helyet.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











