Aranykorban aranyérem
Hódmezővásárhelyen is kibérelték a dobogót az esztergomi úszók
A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda ötven méteres, tízpályás medencéje adott otthont a VIII. Szenior Nemzetközi Úszóversenynek, melyen a hazai egyesületek – Budapest, Eger, Debrecen, Békéscsaba, Győr, Kaposvár, Csongrád, Szentes, Esztergom – versenyzőin kívül a szomszédos országok úszói is részt vettek. Közép-Európa egyik legmodernebb úszólétesítményében közel háromszáz versenyző mérkőzött meg 900 rajtszámmal, köszönhetően a rengetek versenyszámnak. A hódmezővásárhelyi megmérettetés résztvevőit idén is, ahogy minden évben, Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője kiadványában köszöntötte. A versenyen az esztergomiak végül kilenc érmet gyűjtöttek be, Perédi Zsolt 400 méteres gyorsúszásban első helyen végzett, 100 méteres pillangóban második lett, ahogy 200 méteres vegyes úszásban is, sőt mindehhez még egy bronzérmet is bezsebelt 50 méter pillangón. Fonyódi György 200 méter vegyesben és 50 méter pillangón is ezüstérmet szerzett, 100 méteres pillangóúszásban és 200 méteres gyorsúszásban pedig bronzot. Mellettük Tátrai Norbert az 50 méteres gyorsúszás után állhatott fel a dobogó harmadik fokára, 50 méter háton pedig negyedikként úszott célba.

„Ezek a szenior versenyek nemcsak izgalmasak, de nagyon vidámak is, és nagyszerű alkalmak arra, hogy a régi versenytársak, főiskolás hallgatók találkozzanak, nosztalgiázzanak, és ne csak a régi szép, hanem az elkövetkezendő, jövőbeli időkről, tervekről is beszéljenek” – fejtette ki Fonyódi György.

Az ország szeniorúszói decemberben, Budapesten zárják a versenyidényt a Nyéki Imre Nemzetközi Szenior Úszóversennyel, melyről az esztergomi rutinos sporttolók sem hiányoznak majd.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











