Apáról fiúra
Generációkon átívelő benzingőz
A csehországi Strakonicén kezdte motoros pályafutását, majd katonai szolgálata idején Nyitrán versenyzett. 1970-től az akkori Csehszlovákia egyik legerősebb klubját, a nyitrai AMK Mototechna csapatát erősítette. 1976-tól 1991-ig a párkányi papírgyár keretében működő AMK JCP klubjának volt a legfőbb erőssége, melyben 15 évadon keresztül gyűjtötte a babérokat. 1982-89 között a kiskunlacházi KSK versenyzője volt, ahol a hétszeres magyar bajnok Gyurászik László edzőjeként is tevékenykedett. Közben a csehszlovák szövetségi bajnokságok élmezőnyében motorozott a 250-es gépkategóriában, de volt rá példa, hogy egy jugoszláviai verseny győzteseként neki szólt a magyar himnusz. Hosszú ideig ČZ márkájú cseh motorral versenyzett a csehszlovák és a magyar bajnokságokon, majd átnyergelt a KTM, illetve Yamaha gépekre. A magyar motoros sporttörténetben ő volt az első, aki külföldi állampolgárként szerzett nemzeti és nemzetközi minősítést. A nyolcvanas években magyar védenceivel öregbítette a magyar motorsport hírnevét a világversenyeken. 1990-ben és 91-ben a szlovák juniorválogatott edzőjeként tevékenykedett. Jelenleg az egyedüli olyan szakember Szlovákiában, aki rendelkezik a genfi székhelyű FIM (Federation Internacional de Motocyclisme) nemzetközi versenybírói jogosítványával.

A Bohuslav család igazi motoros dinasztia. A két fiú apjuk nyomdokaiban halad, megörökölték a motorozás iránti szenvedélyt és méltó folytatói édesapjuk sikersorozatának. Pepo keményen irányítja őket, versenyzői krédóját, a győzni akarást alaposan beléoltotta a trónörökösökbe. „Nincs félmunka, és fel kell nőni a feladatokhoz, emellett félre kell tenni mindent, ha valaki nyerni akar. A vérbeli versenyzőnek a motoron kell kibontakoztatnia tehetségét, és tudnia kell, hogy a többiek csak segíthetnek, de a pályán neki kell megvívnia a harcot technikailag és mentálisan is” – hangsúlyozta Pepo.
Idősebb fia, aki apja nevét örökölte már nem motorozik sorozatos baleseteinek (kulcscsonttörés, kétszeres Achilles-in-szakadás) köszönhetően, de nemzetközileg is sikeresen szerepel a motorozásban, ám már vízen. Az ifjabbik csemete, Radek 1991 óta aktív versenyző, aki már pályafutása kezdetén szlovák juniorbajnok lett. Sokféle gépet kipróbált (Honda, Kawasaki, Yamaha) párhuzamosan versenyezve a szlovák és a cseh nemzetközi bajnokságokon a 125, 250 és 450 géposztályokban. 2008-ban egy Husaberg gépen szerzett bronzérmet a szlovák nemzeti válogatott tagjaként a világbajnokságon, tavaly pedig a Szlovák Motoros Kupa győztese volt. Mindezt az édesapja által alapított MEFOSPORT Racing Team Yamaha versenyzőjeként érte el. Idéntől az OKR KTM Team 450-es gépével folytatja a versenyzést. A csapat tulajdonosa egyébként a szintén párkányi illetőségű Richard Kuba. Radek méltán sorolja az utóbbi évek sikerei közé az Enduro kategória európai csúcsversenyén, a hatnapos portugáliai terepversenyen való szereplését is – ahol a KTM Haviar Slovakia Team tagjaként – a 139 csapat mezőnyében a tizenegyedik helyen végzett.

Az idei évad tervei mozgalmas versenysorozatot ígérnek Radek számára, indul ugyanis az MX3 kategória világbajnokságán, melyen legalább 4-5 futamban szeretne résztvenni, továbbá a szlovák bajnokság hat futamában, de a magyar, illetve cseh bajnokságból sem szeretne kimaradni. A tavalyi hatnapos sikere után minden bizonnyal újabb lehetőséghez jut majd Mexikóban is ezen a presztízsértékű versenyen. Radek az idei versenysorozatát azonban Olaszországban kezdi.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











