Antikvitással cselezett az álrendőr

2012-02-02 14:44:00
Előzetes letartóztatásba helyezte ma a bíróság azt az 56 éves budapesti férfit, aki hol rendőrnek, hol pedig jól menő étterem tulajdonosának adva ki magát lopott el pénzt, vagy más értéket. Esztergomi károsultjai is vannak az ügynek. Az esetről a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella rendőrhadnagy adott ki összefoglalót.

 

Az esztergomi rendőrkapitányság még tavaly decemberben indított eljárást egy esztergomi antikvitás tulajdonosának feljelentése nyomán. A gyanúsított akkor már másodjára járt az üzletben, a tulajdonos ugyanis emlékezett rá, ő volt, aki 2011 nyarán a figyelmetlenségét kihasználva aranyórát, zsebórát és régi érméket próbált meg ellopni az üzletből, de a tulaj ezt megakadályozta. Kiderült, hogy a férfi nem először követett el hasonló bűncselekményt. 2011. április 13-án egy másik régiségkereskedésben a férfi azt adta elő, hogy Amszterdamban egy jól menő étterem tulajdonosa, oda vásárolna antik dolgokat. Ennek okán ezüstkanalakat, ezüst táskát, ezüst szelencét válogatott össze, melyeket a táskájába rakott, majd az épületet elhagyta azzal az indokkal, hogy egy másik, általa vásárolni kívánt tárgyat be tudjanak rakni a kocsijába, közelebb állna az üzlethez. A férfi végül meglépett a 92 ezer forintnyi ezüst tárgyakkal.

A nyomozás során kiderült az is, hogy 2011. december 5-án a férfi egy budapesti éremüzletben is járt. Itt dr. Bereczki hadnagyként bemutatkozva elmondta az eladónak, hogy egy nagyobb értékű lopás ügyében nyomoz, ezért szeretné megtekinteni az üzletben lévő érméket. Ekkor még nem vitt magával semmi, de december 7-én miután az álrendőr visszament az üzletbe rendőrségi eljárást színlelve „lefoglalt” 2 és fél millió forint értékű érmét, melyről átvételi elismervényt hagyott.

A sértettek fénykép alapján azonosították a trükkös tolvajt, így sikerült őt elfogniuk az esztergomi nyomozóknak. A férfit őrizetbe vették, a bíróság pedig csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség gyanúja szerint a fent nevezett bűncselekmények elkövetésén túl a gyanúsított számára további bűncselekmények elkövetése írható, melyekről a hatóságnak még nincs konkrét információja. Az esztergomi rendőrkapitányság várja azok jelentkezését, akit a képen szereplő férfi megkárosított, de ez idáig nem tettek feljelentést a rendőrségen.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép