Amikor megrengett a Föld Esztergomban
1911 júliusában történt, hogy az egyik éjszaka kisebbszerű lökést éreztek az ágyban fekvők, de a járókelők is Esztergomban. A lökés csak öt másodpercig tartott, de mintegy öt perc múlva megismétlődött. Az utóbbi, erősebb lökés során sok helyütt az ágy, asztal és a székek kimozdultak a helyükről, a képek, tükrök féloldalra fordultak a házakban. Az esztergomiak kitódultak az utcára a kávéházakból és rémülten várták a fejleményeket. A fővárosban és az egész megye területén végigvonult a rengés, de emberi áldozatot nem követelt a jelenség, sőt voltak sokan, akiket álmukban ért a föld mozgása és semmit nem is észleltek belőle azután reggelre kelve hallván a történtekről, azt hitték, hogy csak ugratják őket. A leghevesebbek és legjobban érezhetők a várhegy környékén voltak a lökések. Tíz esztendővel később, 1921 májusában is megmozdult a föld Esztergomban és környékén. Ekkor szokatlan morajlás kísérte az eseményt, de komoly rombolást nem okozott, csak néhol meginogtak az asztalok, csilingelni kezdtek a csillárok. Annál erősebben rázta meg a lökés ereje Komárom vidékét, ahol a prímási birtokon komoly károk is keletkeztek. Hasonló, szokatlan mozgást tapasztaltak az esztergomiak 1931 novemberében is egy szombati napon délután fél ötkor. Az emberek ekkor is különös morajlásra lettek figyelmesek. Sokan elmondták, hogy az volt az érzésük, mintha valamiféle óriási súly esett volna le a szomszédban.
A szenttamásiak azt hitték, hegyomlás történt. A morajlást követően azután megingott az emberek lába alatt a föld, akik pamlagon feküdtek hirtelen ülő helyzetben találták magukat. A Marosi-féle vaskereskedésben megcsörrentek a láncok az edények és egyéb áruk kísérteties, félelmetes zajjal. Érdekes volt a piacon a gesztenyesütők viselkedése. A széken ülő asszonyokat gyakran tréfálták meg úgy, hogy valaki hátrahúzta a széktámlájukat és megrázta a széküket. Amikor megingott a föld, egyik-másik asszony hátraszólt, hogy „ugyan ne izéljen már megint”. Azután mikor megfordultak nagy csodálkozásukra nem láttak ott senkit. Elképzelhető, hogy mennyire megijedtek, de hamarosan megtudták a dolog magyarázatát, hiszen futótűzként terjedt a városban a hír, hogy földrengés volt. A budapesti és a bécsi rádió még aznap közölte, hogy nem csak Esztergomban, hanem Szobon és Pest környékén is megmozdult a föld. Hasonló földlökés volt tapasztalható 1934-ben is. Mindössze néhány másodpercig tartott, de így is nagy riadalmat keltett és ezúttal komolyabb károkat is okozott. A legtöbb kémény a kaszárnyában és a kórházban dőlt le. Hasonló történt a polgármesteri házzal is. A Rochlitz-féle ház kéménye is nagy robajjal omlott össze, a ferencesek templomának tetején álló szobor feje leesett és Schleiffer Mátyás rendelőjének a teteje is beszakadt. Amint később Simon Béla a budapesti földrengési obszervatórium asszisztense megállapította, az esztergomi rengés nem tektonikus, tehát erőszakos földréteg eltolódás volt, hanem egy nagyobb beomlás okozta a megrázkódtatást. Esztergom alatt egy hatalmas barlang lehetett, amit a víz vájt ki, hiszen köztudomású, hogy a város alatt hőforrások is vannak a mélyben és a víz az idők folyamán barlangot vájt magának a mészkőben. Bizonyára összefüggésben van a történet azzal az 1927-es eseménnyel, amikor a strand forrása egy időre elakadt majd később ismét a régi erejével kezdte sugározni a vizet, amely az 1934-es katasztrófa előtt két héttel zavarossá vált. Elképzelhető, hogy már akkor volt valamiféle mozgás a mélyben, csak lényegesen kisebb erejű. A valódi, tektonikus földmozgás egészen más jellegű és sokkal veszedelmesebb, pusztítóbb lehet, ám a szakemberek állítása szerint Esztergom olyan terület, ahol ez nem fordulhat elő, komoly aggodalomra így nincs ok.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











