hídlap.net

Az átlagos látogató szemével nézve a főtemplomi rész és a kincstár után a Bazilika két legvonzóbb pontja minden bizonnyal az Esztergomot és környékét páratlan panorámával mutató kupola és az oldalbejáratról megközelíthető, különös hangulatú, „alsó világba” kalauzoló „katakomba”. Ez utóbbit altemplomnak nevezzük, de a „katakomba” kifejezés inkább illik az eredeti építők szándékához, miként ezt a művészettörténészek is inkább használták, elemzéseikben, leírásaikban. A főszékesegyház számos részlete utal szinte az addigi teljes emberi történelemre, egész pontosan annak építészetben, ornamentikában, képzőművészetben kifejezhető vetületére. Így van ez a „katakombával” is. Ez a fajta kivitelezés a krisztuskövetők históriájának első időszakából ered, az üldözött kereszténység e föld alatti sírhelyeknél nem csak temetkezéseit és istentiszteleteit tartotta, de szükség szerint lakott, élt is. Maga a katakomba szó ógörög, illetve latin eredetű, catacumbae a „sírok között”, vagy „lenti sírok” jelentésalakból. A leghíresebbek a római katakombák, melyek föld alatti üregeket jelentenek és 1-3 méter magas, szűk folyosórendszerek voltak. Ezen folyosók oldalfalába vágták bele több sorban egymás fölé a vízszintes sírüregeket. A római császárok idején, egészen Konstantinig ezekben a föld alatti rendszerekben éltek a keresztények, lévén vallásuk tiltott volt a római törvény előtt. A vértanúhalált halt keresztények katakomba sírhelyei már korán kegyeleti helyekké váltak. Mindez felidéződik az esztergomi főszékesegyház altemplomában is, az építészek és maga az altemplomot megrendelő egyház azt kívánta ezzel a kialakítással kifejezni, hogy a keresztény hit és kultúra történetének első szakasza alapját jelenti a később felépülő egyháznak, a spirituális és fizikai felépítménynek.

A Bazilika altemploma pedig teljességgel betöltötte e szándékolt küldetést, ez jelenik meg az ott nyugvóhelyre lelt érsekek, egyházfők sírjai, köztük a Magyar Római Katolikus Egyház történetének első számú, egyházépítő alakjainak, s köztük Mindszenty József bíboros, vagy Lékai László bíboros, prímás érsekek sírjai által is. De itt található – mint azt már egy korábbi helytörténeti írásunkban jeleztük – a tragikus körülmények között elhunyt Packh Jánosnak, a Bazilika első főépítészének sírkamrája is. Három évvel ezelőtt ünnepeltük a főszékesegyház felszentelésének 150. évfordulóját, a jubileumra kiadott Miscellane Ecclesiae Strigoniensis III. című gazdag tartalmú és pazar illusztrálású kötetben a Bazilika tejes és részletes történetét találjuk. Itt olvasható egyrészt Prokopp Mária leírása az altemplomról. „1823-ra elkészült a székesegyház remekművű altemploma is, amely háromhajós ünnepélyes oszlopcsarnokon át vezet az érsekek mauzóleumába, a vörös márvány rotondába, amelynek az oltára feletti keresztboltozatát négy hatalmas vörös márvány oszlop tartja művészi pálmaleveles szobrászi díszítéssel. Az altemplom valamennyi szobrászati munkáját Andreas Schroth (1792-1865) bécsi szobrász végezte 1823-ban.

Ezek között a legjelentősebb a főbejárat előtt álló két hatalmas, antik öltözetű, antik hajviseletű géniusz szobor, az Örök Élet és a Feltámadás allegóriája. A közel három méter magas, fehér kőből készült szobor magas talapzaton állva, az altemplom kapuja felé mutat. A jobb oldalt álló nőalak a Feltámadásra szólítja a holtakat, míg a vele szemközt álló, a jobbjával az életerős mélyén viruló pálmafát öleli át, és a Halhatatlanság, az Örök Élet hervadhatatlan babérkoszorúját nyújtja a feltámadó szentek felé. E két szobor a magyar klasszicista szobrászat legmonumentálisabb és legszebb alkotásai közé tartozik. Schroth további alkotása az altemplom kapuzatának márványintarzia kompozíciója, ahol a vörös márványban fehér berakásos díszítéssel ugyancsak a halál utáni élet nagyszerűségét jeleníti meg Rudnay prímás szándéka szerint. A növények között kúszó hernyó felett megjelenik a pillangó, amely a hervadhatatlan babérkoszorúban száll az éltető Nap, vagyis Isten felé. Az altemplom márványoltára a 165 centiméter magas, fémből készült feszülettel és a két-két klasszicista gyertyatartóval ugyancsak Andreas Schroth művészetét dicséri.” Az említett Miscellane Ecclesiae Strigoniensis III. című könyv egy másik részében Czékli Béla szerző Majer István, az 1856-os felszentelésre írott, helyenként némileg a hely szelleméből fakadó szubjektív meglátásokkal tarkított cikkét idézi. „A földi dicsőségnek műremekei közül most szálljunk alá a föld gyomrában mesterileg elővarázsolt azon nagyszerűleg hatályos sírboltokba, melyeknek mássát még az építészet hazája, Itália sem képes felmutatni. A catacumbákba való lejutás mind a két oldalról 57 márvány lépcsőn történik, így érünk le a halottak pompás országa tornácába, melyet a templom propylacuma alatti négy félkörű ablak jól megvilágít. Ezen tornác 120 koporsót fogadhat be és kül-kriptának is neveztetik, hátfala pedig fülkékkel van ellepve, melyekbe idővel a kínszenvedő Jézus és stációk lesznek alkalmazva. A belső catacumbába bemenet a világosság derengővé válik, s az ember lelkét szent borzalom rázza meg. Itt 10 kerek oszlop tűnik fel, de ezeken kívül 16 féloszlop a roppant vastagságú falat támogatja, melyeken a Bazilika hajója nyugszik. Ezen oszloperdőben jobbra több jeles ősök vannak befalazva a vár romjai közt talált márvány díszjelekkel és gót-latin betűkkel ékesített emléktáblái mögé. Itt található Szécsi Dénes érsek (†1465), Zrednai Vitéz János érsek (†1472), Zanthó Ambrus kanonok († 1483), Gosztonyi András kanonok (†1499), Garázda Péter (aki János Pannonius fivére volt) (†1500). A régi dicsőségnek e maradványaitól a vándor elborult lélekkel a Bakács-kápolna alatti, vagyis délre eső catacumbákba tér, itt 17 sírüreggel találkozik, melyek közül már 9 megtelt, itt nyugszik Gramling Ignác gépész és ácsmester, ki többi közt a Bazilika építésénél szükségelt mesterséges faállásokat tervezte és szerkesztette, valamint nemkülönben Végh István tudós pap és a Bakács-kápolna beneficiatusa. Evvel szomszéd a másik rész, ahol 17 sír van derék férfiak hulláival eltelve, kik közül megemlítendők Ipoly Gáspár kanonok, aki 1762. december 30-án, életének 55. évében, szentség hírében halt meg, Schuknecht György Miksa császári és királyi vezérőrnagy és esztergomi várparancsnok (†1732), aki jámborsága, igazlelkűsége miatt köztiszteletben állt. Ugyanitt nyugszanak: Ürményi Péter, Jordánszky Elek, Kollár István püspökök, Podobny János, Szabó Pál s több kanonokok. Az átelleni, vagyis északi oldalon egy viszonylag széles és világos catacumba van 25 sírüreggel, melyek közül 8 Miskolczy Márton püspök, Palkovics György kanonok, Packh János, e sírbolt építésze, Mathés János építési felügyelő és még négy más hullával elfoglaltatott. Oldalt a csont és hamu ház, a végében ismét új, végtelenig nyújtható sírágazat terül. Az említett oszlopcsarnokban délnyugatra tekintve az érsekek egyiptomi stílusban épült pompás mauzóleumába látunk, mely egy vörös márványból épült kerek helyiség, ahol félkörű ablakok szolgáltatnak derengő verőfényt, s ahol középen négy tömör márványoszlop, a boltívek összpontosulnak, melyekre a Bazilika szentélye nehezedik. E négy oszlop között az egyszerű, ép oly méltóságos, amily áhitatra gerjesztő márványoltár áll, melyen az Úrban elhunytak üdvökért időnkint az engesztelő szent mise mélyén viruló pálmafát öleli át, és a Halhatatlanság, az Örök Élet hervadhatatlan babérkoszorúját nyújtja a feltámadó szentek felé. E két szobor a magyar klasszicista szobrászat legmonumentálisabb és legszebb alkotásai közé tartozik. Schroth további alkotása az altemplom kapuzatának márványintarzia kompozíciója, ahol a vörös márványban fehér berakásos díszítéssel ugyancsak a halál utáni élet nagyszerűségét jeleníti meg Rudnay prímás szándéka szerint. A növények között kúszó hernyó felett megjelenik a pillangó, amely a hervadhatatlan babérkoszorúban száll az éltető Nap, vagyis Isten felé. Az altemplom márványoltára a 165 centiméter magas, fémből készült feszülettel és a két-két klasszicista gyertyatartóval ugyancsak Andreas Schroth művészetét dicséri.” Az említett Miscellane Ecclesiae Strigoniensis III. című könyv egy másik részében Czékli Béla szerző Majer István, az 1856-os felszentelésre írott, helyenként némileg a hely szelleméből fakadó szubjektív meglátásokkal tarkított cikkét idézi. „A földi dicsőségnek műremekei közül most szálljunk alá a föld gyomrában mesterileg elővarázsolt azon nagyszerűleg hatályos sírboltokba, melyeknek mássát még az építészet hazája, Itália sem képes felmutatni. A catacumbákba való lejutás mind a két oldalról 57 márvány lépcsőn történik, így érünk le a halottak pompás országa tornácába, melyet a templom propylacuma alatti négy félkörű ablak jól megvilágít. Ezen tornác 120 koporsót fogadhat be és kül-kriptának is neveztetik, hátfala pedig fülkékkel van ellepve, melyekbe idővel a kínszenvedő Jézus és stációk lesznek alkalmazva. A belső catacumbába bemenet a világosság derengővé válik, s az ember lelkét szent borzalom rázza meg. Itt 10 kerek oszlop tűnik fel, de ezeken kívül 16 féloszlop a roppant vastagságú falat támogatja, melyeken a Bazilika hajója nyugszik. Ezen oszloperdőben jobbra több jeles ősök vannak befalazva a vár romjai közt talált márvány díszjelekkel és gót-latin betűkkel ékesített emléktáblái mögé. Itt található Szécsi Dénes érsek (†1465), Zrednai Vitéz János érsek (†1472), Zanthó Ambrus kanonok († 1483), Gosztonyi András kanonok (†1499), Garázda Péter (aki János Pannonius fivére volt) (†1500). A régi dicsőségnek e maradványaitól a vándor elborult lélekkel a Bakács-kápolna alatti, vagyis délre eső catacumbákba tér, itt 17 sírüreggel találkozik, melyek közül már 9 megtelt, itt nyugszik Gramling Ignác gépész és ácsmester, ki többi közt a Bazilika építésénél szükségelt mesterséges faállásokat tervezte és szerkesztette, valamint nemkülönben Végh István tudós pap és a Bakács-kápolna beneficiatusa. Evvel szomszéd a másik rész, ahol 17 sír van derék férfiak hulláival eltelve, kik közül megemlítendők Ipoly Gáspár kanonok, aki 1762. december 30-án, életének 55. évében, szentség hírében halt meg, Schuknecht György Miksa császári és királyi vezérőrnagy és esztergomi várparancsnok (†1732), aki jámborsága, igazlelkűsége miatt köztiszteletben állt. Ugyanitt nyugszanak: Ürményi Péter, Jordánszky Elek, Kollár István püspökök, Podobny János, Szabó Pál s több kanonokok. Az átelleni, vagyis északi oldalon egy viszonylag széles és világos catacumba van 25 sírüreggel, melyek közül 8 Miskolczy Márton püspök, Palkovics György kanonok, Packh János, e sírbolt építésze, Mathés János építési felügyelő és még négy más hullával elfoglaltatott. Oldalt a csont és hamu ház, a végében ismét új, végtelenig nyújtható sírágazat terül. Az említett oszlopcsarnokban délnyugatra tekintve az érsekek egyiptomi stílusban épült pompás mauzóleumába látunk, mely egy vörös márványból épült kerek helyiség, ahol félkörű ablakok szolgáltatnak derengő verőfényt, s ahol középen négy tömör márványoszlop, a boltívek összpontosulnak, melyekre a Bazilika szentélye nehezedik. E négy oszlop között az egyszerű, ép oly méltóságos, amily áhitatra gerjesztő márványoltár áll, melyen az Úrban elhunytak üdvökért időnkint az engesztelő szent mise áldozat mutattatik be az egek Urának. A kerek falban 39 érsek számára van sírüreg, melyek közül az ajtó mellett már is hármat az utóbb elhalt jeles főpásztorunk, Károly Ambrus főherceg (†1809), Rudnay Sándor, ki maga választotta ezt a helyet (†1831) és Kopácsy József (†1847) áldott tetemeik elfoglaltak.”