Álhelyszíneléssel egybekötött betörés

2010-03-30 15:23:00
Betörők hatoltak be március 16-án egy kesztölci családi házba, ahol a nagyobb zsákmány helyett kevesebb, mint húszezer forintot és néhány arany ékszert találtak. Mivel kevesellték a lopott összeget az idős férfi sógornőjét is meglátogatták, aki szemfüles révén a hívatlan vendégekről pontos adatokkal szolgált a dorogi rendőrségen, így már másnap elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték az elkövetőket, akik közül az egyik már büntetett előéletű.

A 34 éves tokodaltárói férfi és tettestársa tudták, hogy az egyedül élő férfi a napokban adott el egy ingatlant, ezért feltételezték, hogy nagy mennyiségű készpénzt találnak majd nála. Hajnali két órakor, az ablakot benyomva jutottak be az idős, gondozásra szorult beteghez, aki idegenek járkálására és elemlámpa fényéra ébredt. Először nagyon megijedt tőlük, majd a betörők csitították, nyugtatgatták, így látva, hogy az idegenek csak fényképeket készítenek, a sértett rendőröknek hitte őket. Az sem tűnt fel neki, hogy a fotókat mobiltelefonnal készítik.
A tolvajok nyugodtan „dolgoztak" tovább, kikérdezték az álmából felriadt férfit, mire ő tüzetesen bevallotta nekik, hogy 17500 forintnak megfelelő készpénze van. A két férfi arra is rákérdezett, hogy hol vannak a pince eladásából származó bankók, mivel a ruhásszekrényben heverő piros dobozban már megtalálták az eladás során készített szerződést. A házigazda az üzleti részt sógornőjére hárította, mint kiderült minden pénz nála van. A pénzhajhászok kapva kaptak az alkalmon és másnap meglátogatták őt is.
A rokon már résen volt, a betörők nemhogy pénzt sem szereztek, de még a házba sem jutottak be, a rendőrségen viszont pontos leírást kaptak róluk és autójukról az egyenruhások. A személygépkocsit másnap megtalálták, a tulajdonost, B. Zoltánt a dorogi rendőrkapitányságra kísérték, ahol társával együtt szembesítették a tényekkel, de ő mindent tagadott, annak ellenére, hogy telefonja lefoglalásakor a nyomozók a telefon memóriájában találtak a betörés során készített felvételeket. A házkutatás során pedig előkerültek a betöréshez használt speciális eszközök (zárfésű, csavarhúzók, villáskulcs) valamint az ellopott arany ékszerekről szóló zálogjegyek.

Mint kiderült B. Zoltán többszörösen büntetett előéletű, tizenhárom alkalommal követett el különböző bűncselekményeket, legutóbb a jogerősen kiszabott négy év tíz hónap fegyházból 2006. október 10-én szabadult kedvezménnyel.

 

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép