hídlap.net

Rövid pályaleírás
Vigh Tamás 1926-ban született Csillag­hegyen. Vidéki gyermekévek után tíz­éves korától Óbudán élt. Egy ideig gyári munkás volt, majd Medgyessy Ferenc ja­vaslatára jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Esztergommal való kapcso­lata akkor kezdődött, amikor 1947 nya­rán, mint szobrásznövendék – segély­csomagból kapott amerikai tengerész­kabátban – megérkezett a városba, hogy részt vegyen főiskolai mestere, Ferenczy Béni nyári művésztelepén. A művészte­lep szervezése idején a főiskolai növen­déktárs Martsa Alajos, aki összekötő volt a mester és a város között. Vigh Tamás, mint fiatal művésznövendék a Martsa Alajossal folytatott baráti beszélgetések során hallott először a modern európai művészet és a magyar avantgard törek­véseiről, és ezek az ismeretek nagy ha­tással voltak művészi szemléletének ala­kulására. Vigh Tamás 1975-től tíz évig tanított a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Ez idő alatt – talán éppen a mesterével együtt töltött szép napok­ra emlékezve – több osztályát is Eszter­gomba hozta nyári művésztelepre. Halá­láig többen felkeresték őt visegrádi nya­ralójában is, és időnként ő is ellátogatott Esztergomba.



Az alkotó, Esztergom és a városalapító szobra
Vigh Tamásnak, a Martsa-fivérekkel ki­alakult baráti kapcsolata lett a legfőbb biztosítéka annak, hogy Esztergomhoz fűződő jó viszonya a későbbiekben is megmaradjon. Jórészt ennek volt kö­szönhető az is, hogy 1973-ban, a mil­lenniumát ünneplő város programjá­ba vette a szobrász kamaratárlatának megrendezését, valamint azt is, hogy a város vezetése 1972-ben őt kérte fel a millenniumi emlékmű megalkotására. Vigh Tamás megtiszteltetésként fogad­ta a megbízást, ám az emlékmű felállí­tására – a művész váratlan megbetege­dése és a kivitelezés jórészt ebből adó­dó elhúzódása miatt – csak 1980-ban került sor a vár bejáratánál, a kapuhíd mellett. A szobor a Városalapító nevet kapta, és a kétszeres Munkácsy-díjjal, Kossuth-díjjal, kiváló művész címmel és „A magyar művészetért” díjjal kitünte­tett szobrász életművének kiemelkedő köztéri alkotása lett. A művész első el­gondolása nyomán született agyag-váz­latból még nem derült ki, hogy a talap­zaton képező kocsi és a figura azonos vagy különböző anyagból készül-e, de azt magától a szobrásztól tudjuk, hogy hatalmas élmény volt számára a kelet-európai síkságon kiásott kurgánok (a sztyeppei népek temetkezési helyei, a szerk.) leletanyaga, különösen a nehéz, tömör kerekű szekerekkel való szemé­lyes találkozás. Bizton állíthatjuk, hogy ez az élmény meghatározó szerepet ját­szott Vigh Tamás azon döntésében, hogy a kocsi kőből készüljön. Ám éppen ebben a technikai megoldásban rejlett a szobor megsérülésének lehetősége, ugyanis a négy kerék és a figurát hordo­zó kőlap között nem jött létre szerkeze­ti kapcsolat. Ezért törhetett le – eddig ismeretlen okból – a kőlap egyik fele. Az pedig különös botrány, hogy az ille­tékesek a letört darabot még a sérülés napján elszállították, és egy kisplasz­tika méretű szobor ormótlanul nagy posztamenseként „hasznosították”, le­hetetlenné téve ezzel a letört rész vis­szaillesztését. Fájdalmas szégyene Esz­tergomnak, hogy e nagyszabású, repre­zentatív mű immár évek óta méltatlan körülmények között fogadja turisták ezreit a város legfrekventáltabb pont­ján, írta Kaposi Endre cikkében.



Az ősmagyarok tömör kerekű kocsiját idéző talapzaton robusztus, arctalan figu­ra áll. Sámán? Vezér? Harcos? Történel­mi küldetését beteljesítő hős? Két karja szétvetve kitárul. Bal karján kerek pajzs, a jobb kezében tartott dárdával pedig a földbe döf. A dárda felső csúcsa tollsze­rűen szétnyílva szinte az égre írja az üze­netet: „Megérkeztünk”. A mozdulatban munkáló lendület ereje hatalmas, jelen­tése egyértelmű: megtörtént a föld egy pontjának, a város helyének kijelölése.
Vigh Tamás ebben a művében a ko­rábbi lemezplasztikai munkák tapasz­talatait is hasznosítva, az öntött szobor tektonikus, azaz a földkéreg mozgásá­val foglalkozó formavilágban is a lemez­szobrok leegyszerűsített, letisztult fe­lületeit idézi meg. Az erőteljes dombo­rú-homorú formák dinamikája állja a szobor hátterében látható Bazilika, és a várkapu mellett álló robusztus kör­bástya kihívásait is. Ez a mű Esztergom egyik büszkesége, közhelyekkel szakító, a sztereotip gondolkozási sémákon túl­lépő, nagy erejű szimbólum.
A szoborba fogalmazott ifjúság
Vigh Tamásnak még egy köztéri műve áll Esztergomban. Az 1975-ben felállított Lovagló nő című életnagyságú bronzszo­bor meglehetősen bonyolult kompozíció, a Kőrösy Kollégium előtt áll. A vágtató ló a levegőben úszva átrepül a saját talapza­ta felett. Oldalra fordított fejét szilaj, já­tékos mozdulattal felveti. Hátán az ősi női lovagló pózban, féloldalra fordulva, fiatal nő ül. Ruházatát csak jelzésszerűen jelenítette meg a művész. Felsőtestét a ló kinyújtott nyaka fölött előre dönti. Te­kintetét mereven előre szegezi, két kezét ökölbe szorítja, nem támaszkodik, nem kapaszkodik. A szobrot a ló oldalából ki­induló derékszögű fémtartók rögzítik a sokszögletű talapzathoz. Ez a labilis, csak a mozdulatok által kiegyensúlyozott, nagy feszültségeket hordozó kompozíció az ifjúságot jelképezi. Az ifjúságot, amely vakmerőségével, sodró lendületével, le­hetetlent nem ismerő szabadságvágyával a mindenkori jelent meghaladó célok felé tör, hangsúlyozta Kaposi Endre.