Abszolút első mountain bike-os
A hegyikerékpáros majálist ezúttal egy tömegsport-rendezvény, a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretein belül rendezték meg, amelyen nemcsak a mountain bike-osok mérték össze tudásukat, a rendezvény ugyanis kiegészült félmaratoni futóversennyel és egyéb programokkal is. Az eseményen részt vett Schmidt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az Országgyűlés leendő elnöke valamint több jeles sportvezető is. A megmérettetésen rekord részvétel született, hiszen 850 kerékpáros nevezett, a futókkal együtt pedig majd kétezer versenyző állt rajthoz. A Buda Maraton rövid távján indult az esztergomi mountain bike-os, aki végül abszolútban az első helyen végzett.

„Sikerült nagyon jól elrajtolnom. A Hármashatárhegyi Vitorlásrepülő pályán fontos, hogy előnyt szerezzen valaki, mert ezután már szinte végig egynyomtávos a pálya, erdei ösvényeken visz az út, ahol nagyon nehéz előzni. A pálya végig nagyon száraz volt, néha túlságosan is és emiatt csúszós. Nagyon örültem, hogy én lettem az első és nemcsak a kategóriámban, hanem az abszolút női mezőnyben is” – részletezte Mozsdényi Petra.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











