A zene mindenkié, a bölcsiseké, ovisoké is!
A bevezetőben jelzett legkisebbeknek szóló zenetábor komoly kínálattal várja az érdeklődőket (akiknek július 15-éig kellett leadni a jelentkezést). A táborban a foglalkozásokon az óvodáskorú gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a zene alapelemeivel, a játékban megismerik a hangokat, az éneklést, a zenehallgatást, illetve az alternatív rögtönzéspedagógia módszereivel fejlesztik az improvizációs készségeiket. Egy-egy foglalkozás révén pedig kézműves gyakorlatokon a hangszerkészítés rejtelmeibe is beavatják a kicsiket, természetesen itt is a játékos forma dominál majd.
Vörös Nikolett a Bóbita-Muzsika Zenebölcsi és Zeneovi alapító-vezetője intézménye létrejötte kapcsán arról beszélt, hogy már tanulmányai során azt tapasztalta, hogy a mai gyerekek életében kevés szerephez jut a zenélés, az éneklés. Mint az esztergomi születésű zenepedagógus, énekes hangsúlyozta, véleménye szerint a korai hallásélmények, a korai zenei ingerek befolyásolják a gyermekek személyiségének alakulását, készségeik, képességeik elsajátításában segítségükre vannak, illetve hatással vannak testi-lelki harmóniájuk elérésében. „Ezért fontosnak tartom a gyermekek születéstől fogva történő zenei fejlesztését, hiszen érzékenységük, fogékonyságuk ezekre a nonverbális közlési eszközökre – mint a zene és a mozgás – életük ezen korai szakaszában a legintenzívebb. Ezért úgy gondoltam, a legapróbbaknál kezdeném zenepedagógusi munkámat. Jazztanulmányaim során azt tapasztaltam, hogy a gyermekkorunkban meglévő rögtönző-készségünket milyen nagy nehézségek árán sikerül újra felszínre csalogatni, ezért a legelső lépéseknél kell kezdeni az ilyen irányú zenei nevelést” – részletezte Vörös Nikolett. A Jazztergom színpadain és az ország számos dzsessz-zenei pódiumán sikert arató fiatal énekesnő elmondta, hogy „Gyermekek a rögtönzés útján” című diplomadolgozata is tulajdonképpen erről a rögtönzéspedagógiai elméletről és gyakorlatról szólt. A kicsik szervezett oktatása öt évvel ezelőtt kezdődött Esztergomban az ő elképzelései alapján. Az első csoportban 10-12 fő volt, mára kibővült az érdeklődők, jelentkezők köre, most három bölcsődés és egy ovis csoport alkotja a Bóbita-Muzsika intézményét, de emellett Vörös Nikolett lakhelyén, Budapesten is vezet ilyen csoportokat. Az esztergomi zeneovinak a Mikkamakka játéktár adott helyet, az augusztusi vakációt követően szeptemberben pedig újraindulnak a foglalkozások itt. A zenebölcsis foglalkozások hetente egyszer zajlanak, a gyermekek szülővel együtt vesznek részt. A zeneovi foglalkozásokon a gyermekek már önállóan, szülői kíséret nélkül tanulnak. Az intézményről bővebben a www.bobitamuzsika.hupont.hu internetes címen találunk információkat.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











