A vírusok már a spájzban vannak

Támadásba lendül az influenza

2009-01-01 09:56:00
Az őszi hónapokban sokan küzdenek különféle légúti megbetegedésekkel, amit gyakran tévesen influenza gyűjtőnévvel illetnek, holott a valódi influenza általában decembertől márciusig támad. Mivel a vírustörzsek folyamatosan mutálódnak, a vakcina is évről-évre más. Az oltás a krónikus betegségekben szenvedőknek, az egészségügyi dolgozóknak és a hatvan év felettieknek mindenképpen ajánlott.

Mi az az influenza?

 

A minden évben hosszabb-rövidebb ideig áldozatokat szedő vírusról és az általa okozott betegségről, valamint az elkerülését célzó oltásról Sári Katalin tiszti-főorvos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Dorogi, Esztergomi Kistérségi Intézetének vezetője adott tájékoztatást. Mint elmondta, az őszi-téli időszakban gyakori, orrfolyással, torokfájással, nyirokcsomó-duzzanattal, fejfájással, köhögéssel járó légúti betegségek többségét valamely más vírus, vagy baktérium okozza, és nem összetévesztendők az influenzával, amely jellemzően az év utolsó, illetve első három hónapjában fordul elő. Sok más betegséghez hasonlóan cseppfertőzéssel terjed: a köhögéssel és a tüsszentéssel sok milliárd vírus kerül a betegből a külvilágba, így zsúfolt helyeken, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken, hivatali, vagy orvosi váróhelyiségekben különösen nagy a fertőződés esélye.

Az influenza tünetei néhány napos lappangási időt követően jelentkeznek hirtelen kezdődő fejfájás, láz, izom- és ízületi fájdalom, köhögés, torokfájás és légszomj formájában.

A betegség több szempontból is súlyosabb és komolyan veendőbb az egyszerű megfázásnál. A magas láz a csecsemők, az idősek és a tartós betegségben szenvedők számára veszélyes, mivel megterheli a szívet, a tüdőt, felborítja az anyagcserét, amely a cukorbetegek számára fokozott kockázatot jelent, de rontja a vese-, a máj- és a vérképzőszervi betegségben szenvedők állapotát is. Az influenzának kialakulhatnak különféle szövődményei, például hörghurut, vagy tüdőgyulladás, amely gyakrabban jelentkezik az immungyengeségben, daganatos betegségekben szenvedőknél, az időseknél és a dohányosoknál. A halálos szövődmények leggyakrabban tüdőgyulladás formájában jelentkeznek, de a vírus valamennyi szervünket megbetegítheti. Az influenza általában egy-két hét alatt magától gyógyul, a lábadozás azonban elhúzódó is lehet. Járvány akkor alakul ki, ha van fertőző forrás, azaz néhány beteg, ha van terjesztő közeg, és mivel ez a levegő, ez többnyire adott, valamint ha vannak a fertőzésre fogékony egyedek. A járvány kialakulását úgy lehet megakadályozni, ha a három feltétel közül bármelyiket megszüntetjük, és ennek leghatékonyabb módja jelenleg az oltás, amely a fogékony egyedek számának csökkenését idézi elő.

 

Beoltassam –e magam?

 

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2008. február 29-én jelentette meg a 2008/2009 évi az északi féltekén várható influenzaszezon oltóanyagára vonatkozó ajánlását. Ennek alapján gyártották le az idei szezonban használandó vakcinákat, amely mindhárom törzs tekintetében eltér az előző évi szezonra ajánlott oltóanyag összetételétől. Ebből a tényből az előttünk álló szezonban esetlegesen kibontakozó influenzajárvány kezdete és intenzitása nem prognosztizálható – mondta a tiszti-főorvos. Sári Katalin mindenképpen javasolja az oltást életkortól függetlenül, de a három évesnél idősebb, idült szív-, keringési, légzőszervi, vese-, illetve anyagcsere-betegségben szenvedőknek; betegség, vagy általános szteroidos, vagy rosszindulatú daganat elleni orvosi kezelés miatt csökkent immunitásúaknak; az ápolást, gondozást nyújtó-, rehabilitációs-, és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, és lakóotthonokban élőknek; egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápoltaknak; tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekeknek és serdülőknek, valamint egészségi állapottól függetlenül a hatvan éven felülieknek. Rajtuk kívül ajánlott kérni az oltást a közlekedési, rendészeti, oktatási, közellátási feladatot teljesítő foglalkozási ágakban dolgozóknak, valamint a diákotthonok, kollégiumok lakóinak is.

Az oltóanyagot térítésmentesen kapják a hatvan éven felüliek, a 6-36 hónapos, bizonyos meghatározott betegségekben szenvedő kisgyermekek, az egészségügyi intézményben tartósan ápolt gyermekek, a csecsemő- és gyermekotthonok lakói, illetve a baromfifeldolgozókban, valamint egyidejűleg ezer vagy annál több baromfit tartó telepeken dolgozók, valamint mindazok akik az A/H5N1 madárinfluenza vírussal fertőzött, vagy arra gyanús szárnyasok megsemmisítésével foglalkozhatnak.

Az ÁNTSZ a Dorogi, Esztergomi kistérség területére 11 ezer 600 adag Fluval AB típusú oltóanyag érkezett, amelyet a háziorvosok igénylései alapján osztanak szét. Egyébként ötféle vakcina kapható a gyógyszertári forgalomban, ezeknek az ára 940 és 2084 forint között van.

 

A tavalyi influenzaszezonról

 

Az Országos Epidemiológiai Központ a korábbi évekhez hasonlóan és a 18/1998. NM rendelet értelmében kapott felhatalmazás alapján működteti az úgynevezett influenza surveillance rendszert. Ennek keretében minden évben a 40. héttel kezdődően a rákövetkező év 20. hetével bezárólag egy-egy kistérségi intézet területén dolgozó háziorvosok húsz százalékának heti jelentései alapján követik nyomon az influenzaszerű megbetegedések számát.

A 2007/2008-as influenza szezonban az influenzaszerű megbetegedések jelentése alapján látható, hogy az idei év 2. hetétől 9. hetéig zajlott területünkön a járvány. Ebben az időszakban 868 beteget diagnosztizáltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok a klinikai tünetek alapján influenzaszerű megbetegedéssel. Területünkön két felnőtt háziorvos és egy gyermek háziorvos vett vizsgálati anyagot a járvány időszakában, ebből mindössze egy esetben igazolódott az Influenza A vírus jelenléte.

Az ISZM index (Influenza Szerű Megbetegedések) alapján készült táblázatban jól látszik a szezon alatt az orvosok által bejelentett betegek számának alakulása. A 2007. év 40. hetétől csökkenés, majd a 44. héttől emelkedés volt tapasztalható a betegek számában, egészen a 2008. év 2. hetéig, amikor is ugrásszerűen megnőtt a bejelentett betegek száma. Ez a hét tekinthető a járvány kezdetének. A magas megbetegedési szám három héten keresztül volt tapasztalható, majd folyamatos csökkenést mutatott, kivéve a 7. héten, amikor kismértékű emelkedés volt. A járvány a 9. héten ért véget.

 

 

 

Magyarországon az elmúlt influenzaszezonban a hatvan éven felüliek oltottsági aránya 34,6 százalék volt, amely messze elmarad a WHO által megfogalmazott 75 százalékos célkitűzéstől.

Gábor Éva
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép