A terepkirály
Kuba Ronald a benzingőzös család legifjabb bajnoka
„Hat éves korában vettem Ronaldnak egy kis Yamahát, de három napig feléje se nézett, félt tőle. Aztán mikor felpróbálgattuk az első motoros ruháját, megbarátkozott a géppel és rákapott, sőt biciklizni is megtanult. Őszintén megvallva, bosszantott, hogy sokáig nem jöttek a komolyabb sporteredmények, viszont a tanulmányi eredményei mindig kiválóak voltak” – fejtette ki Kuba Richárd.

Ronald 7-8 évesen kezdett versenyezni az ötvenes géposztályban, majd 2008-ban beérni látszott az igyekezet, amikor már egy 85 köbcentis géppel versenyzett. Ekkor a Közép-Európai Kupasorozatban harmadik lett és az enduro-cross magyarországi „Királyválasztó versenyén” ő lett a „terepkirály”. 2009-ben enduro-crossban minden versenyét megnyerte, korcsoportja magyar terepmotoros bajnokságán pedig a második helyen végzett. Igaz, ez az év inkább volt nevezhető pechesnek, mint szerencsésnek. Tavaly egy négyütemű 250-es KTM-vel folytatta a versengést, de sajnos sérüléses balesettel kezdte az évadot, és emiatt kénytelen volt kihagyni néhány junior futamot. Viszont így is derekasan helytállt a Közép-Európai Kupasorozatban és összesítésben a második lett. Apa és fia egyaránt abban reménykedik, hogy az idei évadban Fortuna jobban kegyeibe fogadja Ronit. Erre jó esély van, mivel Richard Kuba KTM OKR Team-je megfelelő hátteret biztosít műszakilag és szervezésileg is a sikeres versenyzéshez. A csapat kvalitásait olyan további nevek fémjelzik, mint Radek Bohuslav, Németh Kornél vagy a többszörös magyar bajnok Szvoboda Bence. A tavalyi évadban volt olyan verseny, amelyen a csapat valamennyi tagja dobogóra állhatott. A csapattagok egyébként is sok babért gyűjtöttek. Az MX50-es géposztályban Harcsa Márk a szlovák és magyar bajnoki címet egyaránt elnyerte, MX2-ben pedig Jakub Hruška szlovák junior bajnoki címet szerzett. A 85-ös kategóriában Lukács Kristóf is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, Nagy Alex MX2-ben második, a juniorok között pedig első lett a maga korcsoportjában, míg Szvoboda Bence MX 1-ben ugyancsak második.
Idén ugyan kevesebb taggal áll rajthoz a csapat a szlovák, illetve a magyar bajnokságon, de a Sport 1 csatorna – egy szponzori szerződés jóvoltából – folyamatosan tudósít majd a csapat szerepléseiről. Richard Kuba nánai KTM márkakereskedésében egymásnak adják a kilincset a terepmotorozás legjobbjai, mint például Štefan Svitko, a Párizs-Dakar többszörös résztvevője, Jaroslav Katriňák vagy Varga Ákos. A cég néhány évvel ezelőtt egy nagyszerű kezdeményezés elindítója volt. A „Motorral a kábítószer ellen” elnevezésű rendezvénysorozat bejárta Párkányt, Nyitrát és más városokat, jeles tévés személyiségek is álltak mellé, akik nagy megelégedéssel nyilatkoztak a sikeres kezdeményezésről.

Névjegy:
Kuba Ronald: hat éves korában még nem tudott biciklizni, de motorozni már igen. Az alapiskolában viszont sorra nyerte a tanulmányi versenyeket, és mindig osztályelső volt. A végzős évfolyamban elnyerte a párkányi szlovák alapiskola legjobb diákja címet. Tizenhat évesen párkányi gimnazistaként is kitűnő tanuló és Szlovákia egyik legjobb junior motocross versenyzője.
Hozzászólások
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...











