A telefon, amivel már rég nem csak telefonálunk
Hogy ketyeg a kütyü?
Akinek mobiltelefonja van, annak egy olyan készülék van a zsebében, mely nem csak telefonálásra alkalmas, de azzal zeneszámokat hallgathat meg, fotókat nézegethet, illetve fényképeket, rövid filmet készíthet. A telefonok többségével ezenfelül jegyzettömbszerűen adatokat tárolhatunk, a diktafonokhoz hasonlóan hangfelvételt készíthetünk és internetes kapcsolatot létesíthetünk. Az már persze csak pénz és fantázia kérdése, hogy a telefonvásárlók milyen pluszszolgáltatásokkal teli készülékeket választanak. Ma már a mobiltelefonok jelentős részét - még a legolcsóbbakat is - olyan belső programokkal látják el a gyártók, hogy azokba házilag is könnyen és percek alatt rakhatunk fel csengőhangokat és háttérképeket. Jó kérdés persze rögtön, hogy mindez miért fontos, hiszen a mobilokban alapvetően vannak csengőhangok és bizonyos számú kép, de Murphy-törvénykönyvét kiegészítendő, itt mondjuk el, hogy „ha valahol, valamikor, valaki beszerelt egy nyomógombot egy készülékbe, akkor azt biztos nyomkodni akarják majd". Ergo ha van lehetőségünk, ma már nem elégszünk meg azzal, hogy ne tegyük egyéni jellegűvé, az általunk favorizált zenék és fotók által egyedivé mobilunkat. Itt jön a másik új vonal: a mobiltelefon ma már a szórakoztatóipar része. Ha éppen nem milliókat tárolunk azokban, akkor a készülékekhez adott dobozban megtaláljuk azt a kábelt, mely segítségével a mobilunkat egyenesen rácsatlakoztathatjuk a számítógépre. Innentől kezdve pedig a telefonunk gyakorlatilag úgy vehető, mint a két számmal ezelőtt tárgyalt MP3 zenelejátszó. A számítógép „Sajátgép" mappájára kattintva átnézhetjük, hogy milyen fájlok vannak a telefonunkon, illetve egy egyszerű másolási művelettel egyebek között zeneszámokat, képeket helyezhetünk el a mobil egyes virtuális almappáiban. A csengőhangok egyéniséget adó világa ma már a mobilok elterjedése miatt is praktikus, tehát egy olyan munkahelyen például ahol sokan dolgoznak együtt, nem árt ha mindenkinek más és más hangot ad készüléke, arról nem is beszélve, hogy az egyes
vicces vagy más miatt kellemes hangok vidám pillanatokat okozhatnak. Idetartozik, hogy ne feledjük, ne a leglazább élethelyzetekre gondoljunk, amikor elhelyezünk egy magunk által favorizált csengőhangot a telefonon, hanem arra is gondoljunk, hogy egy valójában komoly helyzetben (például üzleti tárgyalás, kórházi látogatás során) milyen kellemetlenül érezhetjük magunkat amikor felhangzik mondjuk a „Bikicsunáj". A teljes zeneszámokból a netről letölthető programok segítségével készíthetünk pár másodperces rövid verziót, ezzel helyet takaríthatunk meg a mo
bil memóriájában. A különböző fotókat is hasonlóan tölthetjük fel telefonunkra, azokat a készülék megfelelő mappáiba kell beillesztenünk, így nem a gyártó által kínált autó, cica, havas hegycsúcs sablonjai, hanem például kedvesünk, gyermekeink fotóiban gyönyörködhetünk, amikor kinyitjuk a mobilt. Mivel a telefonok többségében már van kamera, ezért a készülékkel fotókat és mozgóképet is készíthetünk, mely képek - függően az egyes típusoktól persze - meglepően jó minőségű felvételeket adnak. Az így készült fényképeket, kisfilmeket aztán felrakhatjuk a számítógépünkre, ahol azokat különféle képszerkesztő programokkal turbózzuk fel. Külön érdemes egy kisebb időt szentelni a jegyzettömb funkciónak is, ez már sok készülékben megtalálható és remek lehetőséget biztosít arra, hogy például a vásárlási listánkat ne holmi sajtcédulán, hanem az amúgy is mindig velünk lévő mobilon tároljuk, illetve azt ott bármikor meg is nézhessük. Ugyancsak hasznos lehet, ha ezekre a virtuális jegyzettömbökre utazásunk előtt felírjuk a buszok, vonatok érkezési-indulási adatait, ahogy egyebek között adatokat tárolunk a mobil névjegyzékében is, ahová ma már nem csak a telefonszám, de az illető e-mail- és lakcíme és több más is beírható. Sok telefontípusnál már használhatjuk a számítógépen is alkalmazott szövegszerkesztő formátumokat, így az adott jegyzettömböt először elkészíthetjük a számítógépen, majd a fent leírt módon a mobilba helyezzük. Középkategóriás készülékeknél, ha szükséges egész hosszú oldalak, táblázatok vihetők be a telefonba. S mint minden ilyennél itt is fantázia és az ötletesség szab csak határt nekünk.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











