A tél káprázata (fotógaléria+videó)

2012-02-06 12:15:00
A katasztrófavédelem múlt héten kiadott tájékoztatója alapján még azt is hihetnénk, hogy tényleg nem érdemes kimozdulni lakásunkból, de Esztergomban a ma hajnali helyenként -17 fokos hideg nappalra -10 és -12 fok közé szelídült. Ebben az időben pedig már megreszkírozhatunk egy kisebb, félórás sétát, a téli Esztergomban, mondjuk a minden évszakban szép, hóval födötten is káprázatos Duna parton.

 

Sétánkat ajánlatos a Kis-Duna sétányon kezdeni, hiszen a havas időjárás ezt a sokak számára feledhetetlen élményt nyújtó helyet télen is csodássá teszi. Aki gyermekkel kel útra az mindenképpen szánkóba ültesse a csemetét, csemetéket, mert a hóban gyaloglás nehézségeitől egy idő múlva amúgy is meg szeretné majd kímélni a kisebbet, illetve most van a szánkónak szezonja, a gyermek értékelni fogja, de nagyon. A sétány platánfákkal övezett részén fél-meddig letakarították a havat a járdáról, illetve a Zöld Út Kft. emberei ezeken a sétányokon is sószórással könnyítik meg a járdákon való közlekedést.

 

Így aki szánkóval kel útra, az inkább a Prímás-sziget felőli oldalon vágjon neki a városi túrának, ott közel 10-15 centis hó fogadja majd. Csodáljuk meg a havas fasorok közti Kis-Dunát, mely jó pár éve nem fagyott be, most a termál kifolyók kivételével szinte egybefüggő jégpáncél borítja. Salinger híres regényének, a Zabhegyezőnek egyik majdnem központi gondolata, hogy hová mennek a kacsák télen a Central Parkban lévő tóból, nos, Holden Caulfield-nek üzenjük e helyről, hogy az esztergomi Kis-Duna szakasz kacsái télen ugyanitt vannak, de koncentráltan az említett hővízi kivezetéseknél tanyáznak. Folytatva a sétát eljuthatunk a Bottyán-hídtól a Kossuth-hídig, ahol a képeslapokra kívánkozó vízivárosi panoráma tárul elénk, immár a behavazott Prímás palotával, a vízivárosi kéttornyú templommal, a Bazilikával és az esztergomi várral. Aki lelkes fotós, az ebben a fehér varázslatban sok szép felvételt készíthet, Esztergom páratlan történelmi látványosságai hóval borítva külön patinát kapnak.

A Kossuth-hídtól érdemes most ellátogatni az egykori kompátkelőnél lévő országzászlóhoz, mely a sziget északi csücskénél van, itt megcsodálhatjuk a nagy-Dunán a jégzajlást, ha pedig elmegyünk a Mária Valéria-hídhoz a parton, akkor hallhatjuk és láthatjuk, ahogy a hatalmas lábazat éle miként aprítja, tördeli szét a hatalmas jégtáblákat. A folyó itt még nem fagyott be. Star Wars-rajongóknak ajánljuk az esztergomi hajókikötőből jól kivehető, a táti szigeteknél lévő szénrakodót, mely ebben a havas, jeges, kissé párás időben kiköpött olyan, mint egy birodalmi lépegető. A séta folytatódhat a tabáni városrésznél lévő autós-hídon át vissza városba, ahol a platánfasor fagyott víz fölé hajó ágainak egyfajta alagútja újabb lírai fényképek rögzítésére ad lehetőséget, de amúgy is egy rendkívüli hely a nyugodt sétákra. Esztergomi téli sétánkat további napokon ismételjük meg a Várhegy illetve a Szent Tamás-hegy tetejére való bandukolással, ezekről ugyanis mindennél szebb panoráma mutatja be a szemlélőnek a város adottságait, téli káprázatos küllemét.

 

A téli sétáról készült további fotóinkat ITT tekinthetik meg.

 

A téli sétáról készült videónkat itt tekinthetik meg.

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép