A szép koreai sárkány
Teszt: Ssangyong Kyron 2 és 2,7 Xdi
Ha a visszapillantónkban megjelenik egy ilyen behemót, komolyan elgondolkodunk azon, hogy ez vajon milyen Merci lehet. Alaposabb megnézve persze kiderül, hogy bizony az orrán nem a jellegzetes célzó berendezés található. A hasonlóságot egyébként csupán a némi-nemű ráncfelvarrásnak köszönheti, a második generációs Kyronon ugyanis változott a fényszórók, a hátsó lámpák, illetve az első hűtőmaszk formája. A régi változat ezzel azonban veszített a ssangyongos egyediségből. A kaszni óriási, komolyan megfordul a gyengébbik nem apróbb termetű utasának, vagy éppen sofőrjének a fejében, hogy napjaink kyronos aszfaltvitézei példát vehetnének a középkori lovagokról, és bizony lesegíthetnék a fehérnépet erről a négykerekű lóról.

Az általunk tesztelt két változat legszembetűnőbben színében különbözik, de ha jobban belenézünk, akkor kiderül, hogy a lila – ez hevesebb vitát váltott ki a tesztelésünk során, de a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért maradjunk ennél – egy kétliteres, míg a kék egy 2,7-es dízel erőforrást kapott. Ezenkívül pedig a tempomat, illetve a xenon fényszórók a kisebb motorú változatot, míg az állandó összkerékhajtás az erősebbet gazdagítják. Kívülről a Kyron megjelenésére abszolút nem lehet panasz, belül azonban akad egy-két csalódás. Persze kezdjük a jóval. Elől-hátul óriási hely van, rengeteg tárolórekesz, hatalmas csomagtér, kényelmes ülések kényeztetik a sofőrt, na és persze az utasokat. A középkonzol praktikus és érdekes, elsőre igazán fel sem tűnik mennyire, de aztán le sem tudjuk venni szemünket az egyedi megoldású, balra dőlő kapcsolókonzolról, mely ha még ez sem lenne elég, akkor aszimmetrikus is. A két légbeömlő közti digitális óra ráadásként maga megér egy misét, az időmérő ugyanis függőleges elhelyezésű. Bár egyes Kyron tesztelő szakírók szerint ez egyenesen szégyene az autónak, szerintünk viszont éppenhogy ötletes. Egy kicsit balra nézve azonban a kreativitás nyomát sem vesszük észre, a műszerfalat ugyanis mintha egy 80-as évek végén gyártott terepjáróból emelték volna ki. Mutat ugyan mindent, amire szükségünk van, csak egyszerűen nem illik a kidolgozott apró részletek soraiba, mint például a vajszínű bőrülésbe varrott Kyron felirat.

Maradjunk a belsőnél, csak egy kicsit ugorjunk előrébb és nézzünk be a motorháztető alá. Lilánk egy kétliteres erőforrást kapott, míg a kékben egy 2,7-es dízelmotor kerreg. Na nem kell megijedni, nem hangos, éppen ellenkezőleg alapjáraton elgondolkodunk, hogy vajon gurulunk-e vagy tényleg szól a motor. A nagyvasat kellemesen viszi a közvetlen befecskendezéses, Mercedes-licensz alapján készült kétliteres erőforrás is, bár azért természetesen a nagyobb változattal még dinamikusabb. Utólag persze elég egyértelmű a választás, a bikább, 165 lőerős a befutó, sőt ebbe sem kell többet tankolni. Jól meghajtva mindkettő 13 litert evett. Ebben azonban nagy szerepe van az ötfokozatú automataváltónak is, amelytől komolyan sírásra görbül a vezető szája. Ez a szerkezet az autó egyetlen gyenge pontja, az erősebb motorú változatban ugyan jobban viselkedik, de alapvetően a még bőven fejlesztendő alkatrészek közé tartozik, vagy igazán az átprogramozandó kategóriába. Padlógáznál ugyanis elfelejti hányadikban is vagyunk, hirtelen nem tudja hova váltson. Ha áttesszük kézi funkcióba, akkor egyből visszakapcsol, még akkor is, ha éppen feljebb akartunk váltani, amellett, hogy nagyon pörgetni sem lehet a motort, mert ha ő úgy gondolja, magas fordulatszámnál (még bőven a leszabályozás előtt) feljebb kapcsol magától, még kézi váltás esetében is. Ezt azonban még az is tetőzi, hogy ilyenkor a műszerfalon a kijelző nem is a helyes fokozatot mutatja.

Ettől eltekintve viszont a második generációs Kyronok megtalálják a maguk tulajdonosukat, ez pedig annak köszönhető, hogy egyszerűen szép a koreai sárkány.
ADATOK
Méretek (mm): hosszúság 4660, szélesség 1880, magasság 1740, tengelytáv 2740, saját tömeg 1968 kg Motor: 4 hengeres, 16 szelepes, 1998 cm3, illetve 2696 cm3, max. teljesítmény (kw/LE/ford.): 104/141/4000 min; maximális nyomaték: 310 Nm/1800-2750 min; illetve: 120/165/4000 min; maximális nyomaték: 341 Nm/1800-3250 min, átlagfogyasztás 8,3-11,6 l, tesztfogyasztás 13 l; gyorsulás (0–100 km/h): 13,6; végsebesség 174 km/h Alap ár: 6,99 millió forint, tesztelt 2,7 Xdi változat ára 9,99 millió forint.
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












