hídlap.net

A liturgia valójában két ünnepkört különböztet meg; a Megváltást előkészítő karácsonyit és a Megváltást végrehajtó húsvétit, amelynek betetőzése a pünkösd, az egyház alapításának ünnepe. Ez a vasárnap a liturgikus évben a húsvét után a legősibb ünnep, a zsidó „pászka”, a kovásztalan kenyér, eredetileg az aratás ünnepnapja volt, amikor a gabona zsengéit elvitték a templomba áldozatul. Később ez a nap lett az Egyiptomból való kivonulást követkő ötvenedik nap, görögül „pentakoszté”, amelyet minden nép innét nevezett el a saját nyelvén. Jézus ígérete teljesült be ezen a szent napon, hiszen bár ő testi valójában föltámadt, elküldte önmaga helyett az isteni harmadik személyt, a Szentlelket, aki által folyamatosan jelen van a világban.

Önmagában, első hallásra egy valóban csak a hívők számára teljes odaadással elfogadható eseményről van szó, hiszen miképpen magyarázható hit nélkül a Szentháromság misztériuma, vagy az, hogy a mindenfelől összesereglett, különböző nemzetekhez tartozó emberek, akik krisztusivá akartak válni, hirtelen mindannyian érteni kezdték az apostolok szavait. Pedig egészen egyszerű, emberi megközelítésben az történt, hogy a Szentlélek kiáradásával a „párthusok, médek és élámiták, vagyis a különböző nyelveken beszélő emberek egyszerűen egymásra találtak. Ez az ajándékul nyert összhang nem valamiféle új nyelvi összegzés, hanem a húsvét-pünkösdi nagy identitás-élményből fakadó harmónia megvalósulása, középkori szóhasználattal „mirákuluma”. Ez a különleges isteni közellét a Szentlélek által azt jelenti, hogy a Lélek a keresztény ember „paidagogosa”, vezére, nevelője. Az új és örök szövetségben más vezetőt kapott a megváltott emberiség: magát, Istennek a Lelkét. A „paidagogosz” kifejezésben az „ago” annyit jelent: élettelen dolgot mozgásba hozni, vezetni. A keresztény lelkek összessége a hajó, a katakombák falain oly gyakran ábrázolt bárka, az egyház képe, ahová Tertulliánus szerint odaszáll a Szentlélek galambja, elhozván Isten békéjét. Ha pedig személynek tekintjük a keresztényeket, egyéniségnek, akkor azt kell mondanunk, hogy a Lélek az, aki Krisztus bárányait terelgeti a dúsan csörgedező szent forrás partjára, ahonnan bőségesen isszák az Újszövetség eleven vizét.

Az igazak lelke tehát Isten kezében van, akiket a halál kínja nem érint, hiszen Isten próbára tette és magához méltónak tartotta őket. Ezért nem érinti őket a halál kínja, mert Isten akarata szerint az érthetetlent, a szenvedést is vállalják. A „kín” tanulságos szó, görögül „basanos”, azaz próbakő, amellyel a nemesfémeket vizsgálták az ókorban. Az írás tanúsága szerint a Szentlélek az „ékszerész”, aki megvizsgál bennünket a szenvedés próbakövével. Pünkösd ünnepe, amint láthattuk, a zsidó hagyományban gyökerezik, de minden nép és nemzet a maga ősi, pogány hagyományaival ötvözve alakította sajátjává, tette nemzetivé. Az Ószövetségben gyökerező keresztény ünnepet nem volt nehéz beilleszteni a pogány népek szokásaiba, hiszen minden népnél megtalálható valamilyen formában a tavasz megünneplése, elővarázsolása. Jellegzetes pogány ünnep volt a telet jelképező szalmabábú elégetése mellett a pünkösdi király és királyné választása, akik a tavasz eljövetelét, a termést, a szaporodást hivatottak biztosítani. Noha az egyház kezdetben ellenezte ezeket a szokásokat, később azonban megtűrte, és igyekezett keresztény tartalommal megtölteni őket. A Dunántúlon a pünkösdi királyságért a legények lóversenyen vetélkedtek. Csepreg városkában a versenynek az volt a föltétele, hogy minden legény a tulajdon lován, nyereg és kengyel nélkül egymásután háromszor futott és kifeszített kötélakadályokat ugrott át. A győztes lett a pünkösdi király, akinek tilosba tévedt lovát, jószágát, büntetés nem érhette. Ha kocsmába tért, virágkoszorút kapott a lányoktól, amelyet az egész mulatság alatt viselt.

Engedélye nélkül táncot nem rendezhettek, de másutt még az is a kiváltságai közé tartozott, hogy minden lakodalomba, mulatságra hivatalos volt. Szokásban volt pünkösdkor a májusfaállítás is, amely a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert kelléke. A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. Érdekes adalék, hogy a kiegyezés után Ferenc Józsefet pünkösdvasárnapján akarták királlyá koronázni, de valakinek eszébe jutott, hogy a „pünkösdi királyság” egynapos dicsőség, így a szertartást egy nappal előrehozták. Egyes helyi változatokban Szent Örzsébet asszony a pünkösdi királyné. Itt valószínűleg Árpád-házi Szent Erzsébetről van szó, aki gyermekkorában lett menyasszony, és akinek legendájában az ismert rózsacsoda szerepel. Piros pünkösd napján a szegedi táj népe zöld ággal, fűzzel, de főleg bodzával ékesíti föl háza táját. Azért tűzik ki az ágakat, hogy – amint mondogatják – az Isten haragja, vagyis a mennykő elkerülje a házat. A litkeiek szerint, aki a pünkösdi harmatban megfürdik, azon nem fog a nyári nap. Somorja jámbor asszonyai még a közelmúltban is piros pünkösd hajnalán az egész templomot földíszítették, és amikor elkészültek, a templom ajtaját, ablakait kitárták, hogy széljárás legyen az első pünkösdi szél emlékére, amelyben egykor leszállott a Szentlélek. Orbán Balázs írja, hogy a Széphavas tetején egy kápolna romjai láthatók, amelyet a Szentlélek tiszteletére emeltek. Ide gyűlt össze régen, minden pünkösdkor a kilenc moldvai csángó falu lakossága fehér ruhában, aranyhímzésű fehér zászlókkal, itt találkoztak csíki testvéreikkel. Zászlóikat összeérintve azután együtt mentek a somlyói búcsúba. Nádas egyik plébánosa, Sverteczky Lipót pünkösdi rózsaünnepély rendezésére tett alapítványt 1835-ben. Kamataiból minden esztendőben egy jámbor parasztlányt díszes keretek között megjutalmaztak, és ártatlansága jeléül rózsakoszorút tettek a fejére. Példáját azután másutt is követték. Említést érdemel, hogy a pünkösd az Árpád-korban keresztnévként is fölbukkant. Viselői nyilván ezen a napon születtek. Az ünnep legmélyebb tartalma mégis Isten szeretete, ami az ingyenességben és a feltétel nélküli odaadásban nyilvánul meg. A keresztény embereknek tudatosítaniuk kell magukban a képmási létet. Hasonlítunk Istenre annak ellenére, hogy szabad, de rosszra hajló akaratunk ezt sokszor elfedi. Számtalan viszonzatlan figyelmesség és jócselekedet csak Istenben nyer magyarázatot és értelmet. Az igazi házastársi, szülői szeretet vagy a legmélyebb barátság feltétel nélküli. Nem tulajdonságainkért, egészségünkért, tudásunkért vagy jó fellépésünkért, ízlésünkért szeretnek bennünket, hanem önmagunkért. Erre tökéletesen csak az Isten képes, de valamit mi is visszatükrözhetünk belőle. Isten nem is vár tőlünk mást, csak azt, hogy azt a pici környezetet világítsuk be – ha csak egy pillanatra is –, ahol éppen vagyunk.