hídlap.net

A híres hévízi forrásról vagy forrásokról elsőként persze a történelemkönyvek esztergomi fejezeteiben is olvashatunk, a város alatt húzódó vízrendszerek létét, az itt felfakadó vizek jótékony hatását már több száz évvel ezelőtt is tudták és élvezték az itt élők. A Szent István-forrás centenáriumára fókuszálva elsőként nézzük, mi a története ennek a nemes vizű fontánának. 1907. augusztus 6-án írták az Esztergomi Takarékpénztár Rt. ülésén a következőket: „Esztergom hévizes forrásai már eddig is a város és vidék közkincsét képezik. Minőség tekintetében teljesen azonosak azok a Bécs melletti híres forrásokkal, melyek évenként sok ezer gyengélkedőnek nyújtanak gyógyulást, és amelyek mérsékelt hűvös hőforrásai tavasztól őszig ezrével csalják magukhoz a közeli osztrák főváros üdülőit és nyaralóit.

Az ottani települések legnagyobb részt a forrásoknak köszönhetik gyors fejlődésüket. A súlyos anyagi gondokkal küzdő és mindenkitől elhagyatott Esztergomnak is nem kis előnyére szolgálna, ha hévizeinek fejlesztése és modern kihasználása által az idegenforgalmat elősegítenénk és a várost is a megszokott és szívesen felkeresett nyaraló és üdülő helyek sorába iktathatnánk". A jegyzőkönyv szerzője aztán hosszan ecseteli, hogy az első magyar városnak még mely sok olyan tulajdonsága van, ami arra predesztinálja, hogy komoly idegenforgalmi célponttá váljon. A részvénytársaság iratában arról is informálódhatunk, hogy a cég még 1894-ben megvásárolta a fürdő létesítményét, illetve, hogy oda öt év múlva nyári uszodát építtetett. A korabeli jegyzőkönyv aztán arról is szól, hogy egy javaslat szerint „amennyiben társaságunk maga óhajtana a város ezen értékes és speciális természeti adományának fejlesztéséről gondoskodni, úgy erre most nyílna megfelelő alkalom". Majd ezután megnevezi a dokumentum, hogy az rt. tulajdonában lévő telek melletti Rochlitz-féle ingatlant lehetne megvenni, mert bár azon a részen nem található a föld alatt víz, de a terület alkalmas lenne új uszodák, gyógyfürdők és kert létesítésére.

A majdani kúttal kapcsolatos, hogy az Esztergomi Takarékpénztár Rt. vezetősége egy hónap múlva, szeptemberben újra összeült e témában, és akkor ismét megvitatták a fürdőkomplexum beruházás fejlesztését. Jó fél év múltán, 1908. április 25-én újabb jelentés áll a részvénytársaság asztalán, melyben a fürdőfejlesztés részeként már egy új kútról is szó van. „...jelentés készült a vegyelemzés eredményeiről, az új forrás fúrás eddigi stádiumáról, a vízgyógyintézet és fedett uszoda tervezetéről, ez utóbbi berendezéséről, illetőleg az ezidáig rendelkezésünkre álló adatokról. (...) A régi telepünkön lévő hőforrás vizének vegyelemzésével még múlt év október hó 24-én Dr. Hankó Vilmos gyakorló chemikust, a Magyar Tudományos Akadémia tagját bíztuk meg, aki e téren szaktekintély és akinek munkálata oly hitelességgel bír, mint a jóval drágább állami intézetek. Dr. Hankó munkálataival e hó elején készült el, és szakvéleménye kivonatosan a következő: A víz állandó hőmérséklete 28,2 Celsius-fokos és 1000 gramm vízben összesen fél gramm mész, só, vas és egyéb vegyi rész található. Ezen elemzés tanúsága szerint vizünk a tiszta hévvizek sorába tartozik és mint ilyen igen értékes". A mintavétel sikeresnek bizonyult, így a fürdőt működtető cég az új kút létesítését is eltervezte, miként az olvasható a már idézett dokumentumban. „Korábbi jelentéseinkből tudomással bír a tekintetes Igazgatóság arról, hogy a létesítendő második uszoda és vízgyógyintézet részére szükséges víz mennyiség állandó fedezete céljából és felszálló víz bármely irányban való könnyű elvezethetéséért a tulajdonunkat képező telek legmagasabb pontján, a gyógytár udvarán kíséreljük meg az újabb forrás nyitását és a fúrással Zsigmondy Béla mérnök és országos hírű artézi kút fúrót bíztuk meg". Ezt követően kezdődtek meg a kútfúrás munkálatai, a nagy elánt mutatja, hogy Zsigmondy mérnök még az év - tehát 1908 - végén, és annak is utolsó napjaiban, télen kezdi meg. A leírás szerint a kutat megszakítás nélkül fúrták, mélyítették, de a kedvezőtlen talajviszonyoknak köszönhetően tíz és fél méteres mélységben „kemény és szívós márga kőrétegbe ütköztek", melyben a munka rendkívül lassan haladt csak. A munkálatról szóló korabeli jegyzet szerint 32 méteren át fúr­ták a földalatti sziklát, így a korábbi 10 és fél méterrel együtt egy adott ponton már 42,5 méteres mélységig hatoltak. A reménysugár ekkor már megvolt, ugyanis a fúrások nyomán, a sziklarétegből „valamely repedésen át felszálló vizet kapnak, melynek hőfoka 28 fok, mennyisége 24 óránként 3500- 4000 hektoliter, minősége pedig sokkal vasasabbnak mutatkozik, mint az eredeti forrásoké". A dokumentum arra is kitér, hogy Zsigmondyék fizetsége „50 méterenként 40 korona alapdíj, plusz a vésésért 60 százalék többlet, összesen tehát méterenként 64 korona 5 százalék engedménnyel". A kútfúrás munkálatai alatt különböző számításokat végeztek, ebből kiderült, hogy az addigi meglévő források napi termelése 14 ezer hektoliter, de az újjal együtt már 18 ezer hektoliter lesz naponta. Mindez a fürdő nagymértékű bővítésére, annak tervezésére adott alapot. Az Esztergomi Takarékpénztár 1908. július 10-én újabb ülést tartott, az ott készült írásban a kútfúrás további kronológiáját olvashatjuk. „A Zsigmondy Béla mérnök által kezdett és már hét hónapja folytatott fúrási munkálatok most is a legnagyobb nehézséggel és állandóan a kemény és szívós márga kőzetben történik. A mélység ma 64,5 méter, melynek alsó, 54 méter mély része egy tömör, megszakítás nélküli sziklába van vésve. Az állandóan felszálló víz mennyisége erős hullámzásokat mutat, a mai napi termelés cirka 2000 hektoliter, de volt már ennél sokkal több, sőt amikor a Kis-Duna májusban a mellette lévő kocsiút magasságáig megáradt a napi vízmennyiség 8000 hektoliterre emelkedett". A kútfúrás szakmai kihívását is jelezte, hogy a részvénytársaság még két év múltán tartott ülésén készült jegyzőkönyvében is azt olvashatjuk, hogy „Zsigmondy Béla mérnök kitartó, de küzdelmes munkája múlt év végéig 140 méter mélységet eredményezett, ebből a munka újbóli felvétele utáni utolsó félévi időre összesen csak 22 méter, tehát egy-egy napra csupán 4 méter esik". A nehézségek és a lassúság végül azt eredményezte, hogy egy másik vállalkozó vette át a munkát, mégpedig egy Raky nevű, eredetileg német cég magyarországi leányvállalata. A külföldi kötődésű cég erősségéről ezt írták anno: „A magyarországi társaság azért bírja a versenyt még a legnehezebb régi magyar ilyen nemű vállalatokkal is felvenni, mert amellett, hogy kézierő helyett állandóan gőzzel dolgozik, többrendbeli oly szabadalmazott találmány birtokában van, melyek segélyével még a legkeményebb talajban is bármely mélységig biztosan vállalkozhatik". A Raky-féle társaság a 140 méteren aluli fúrást ez év február 14-én kezdte meg és 12 munkanap alatt 155 méterig hatolt le, tehát naponként 1 méterrel többet tud fúrni és így ugyanazon idő alatt hatszorta annyit képes produkálni, mint az előző vállalkozó". A Raky tehát nagy lendülettel ment tovább a munkában és bár elsőre csak kétszáz méterig szerződött a részvénytársasággal, de aztán hamar kiderült, hogy ezt a célt is túl tudják haladni. Erre alapozva három hónap múltán az Esztergomi Takarékpénztár Rt. további szerződést kötött a német céggel, mégpedig 500 méteres mélységig. Ezt akkor határozták el, amikor a fúrás 292 méter mélyen tartott már. Az artézi kút fúrásával kapcsolatos munkákról szólt az 1910. november 16-ai jegyzőkönyv is, melyet ugyancsak a ránkmaradt részvénytársasági iratok között találhatunk meg. Itt arról olvashatunk, hogy a német technológiával dolgozó apparátus 323,5 méternél elakadt és többnapi munka után sem tudott tovább haladni. A fúrás mellett ekkor már a furat kicsövezéséről is szó volt és itt újra megemlítik az első vállalkozó, Zsigmondy nevét, aki „összeszegecselt pléhcsövekkel bélelte ki a fúrólyukat", majd hozzáteszik: „új vállalkozónk, a Raky-féle társaság azonban csavarjáratos öntöttvas Manesmann csöveket használt, ennek dacára ezek, mert a véső percenként 80-110-et ütött, már két napi munka után több helyen részben vagy egészben átsúrlódtak és e helyeken összeroppantak, illetve egymásba tolódtak". Számos probléma akadályozta tehát a munkát az utolsó fázisban is, az artézi kút fúrólyuka több ponton is elhajolt, ennek következtében az említett öntöttvas alkatrészek szétestek, ezeket nagy nehézségek árán lehetett csak felszínre hozni, illetve a leírásban azt is olvashatjuk, hogy a roncsolt darabokat esetenként lent kellett hagyni a mélyben. Jó hír volt a sok rossz mellett, hogy az addig elért eredmények biztatóak voltak, hiszen a mérések alapján kimutatták, hogy a legkisebb dunai vízálláskor is háromszor annyi vízmennyiséget adott az új kút, mint a régi. Egy akkor keltezett földtani szakvélemény szerint a munkálatok egy 450 méteres dolomitsziklába folytak, ennek leküzdésével, körülbelül 500 méteres mélységben lehetett volna ennél nagyobb vízmennyiséget kinyerni a föld alól. A diagnózis arról is említést tesz, hogy az 500 méteres mélységből felhozott termálvíz nem lenne jobb minőségű hőfok és vegyi összetétel tekintetében. A elemzések külön kitértek az egyes mélységekben mért vízhőfokokra és csak érdekességként íme néhány adat az esztergomi földfelszín alatt lévő vízről: 100 méteren 27 fok, 200 méteren 28,5 fok, 300 méteren 29,5 Celsius-fok. A részvénytársasági jegyzőkönyvben ekkor jegyzik le azt a kérdést, mely úgy szól: „az eddig elért víz mennyisége és minősége megfelel-e a mi célzatainknak?". A választ 1911. február 27-én adták meg, miszerint „Hévíz fürdőtelepünkön létesített artézi kút fúrása 323,5 méteres mélységben befejeződött".

(Cikkünk jövő héten folytatódik.)