hídlap.net

A sáncok eredetéről megoszlanak a vé­lemények. Egyesek a kvádok művé­nek tartják, mások római sáncoknak tekin­tik azokat és Marcus Aureliusnak a kvádok ellen Kr. u. 173-ban indított hadjáratával hozzák kapcsolatba, amelynek idejében születhetett a filozófus császár Elmélke­déseinek első könyve. A rómaiak a limes védelmében a későbbiek során is jelen voltak, amiről legékesebben az 1960-as években a falu határában talált késő csá­szárkori arany pénzérmékből álló lelet ta­núskodik, amely a Szlovák Nemzeti Múze­um pozsonyi vármúzeumában látható. Bény község Hunt német lovagnak Byn nevű fiától nyerte nevét, akinek hűséges szolgálatai jutalmául adományozta István király mindkét Bényt. A történeti népha­gyomány úgy tartja, hogy államalapító ki­rályunk a bényi sáncokban gyűjtötte ös­sze Koppány ellen vezetett hadait, köztük Byn lovagot is. A prépostság és a monostor 1217 után épült, akárcsak a mellette levő körtemp­lom is. A tizenkét apostol tiszteletére épült rotunda önmagában is egyedi épí­tészeti értékeit különleges akusztikája fo­kozza. A belső falában kiképzett 12 ülő­fülke mind más énekhangot képez, ami sajátos hangzást biztosít az itt énekelt énekeknek. A rotunda egykoron gazdag freskódíszítéséből mára csak töredékek maradtak fenn. A kisbényi premontrei prépostság ala­pítását az 1732. és 1755. évi egyházláto­gatási jegyzőkönyvek Lampert ispánnak tulajdonítják. Mások azonban Omode is­pánt tekintik a prépostság alapítójának, aki – mielőtt II. Endre királlyal a szentföldi hadjáratra indult – erre fogadalmat tett. Haiczl Kálmán a sági konvent 1273-ban kiállított végrendelkezési oklevele alap­ján azonban Omode ispán fiának, István mesternek tulajdonítja az alapítást. Ennek alapján a monostor alapítása a 13. század közepére tehető. Eredetileg az esztergo­mi Szent István prépostsághoz tartozott, 1294-ben a Sion-hegyi apátság fíliája lett, majd 1516-ban a sághi premontrei pré­postság felügyelete alá került. A mohácsi vészig a prépostságról semmi adatunk nincs, jeléül annak, hogy háborítatlan bé­kének örvendett. Az első csapás már 1530 előtt érhette, mert az esztergomi érsek­ség 1530. évi jövedelmének összeírása „a török által okozott károk“-ról tudósít. Az 1532. évi összeírásban azt olvassuk, hogy Bényt a török pusztítás után Balassa Menyhért foglalta el. Bényből a monostor szerzetesei is elmenekültek. I. Ferdinánd király a nagyszombati jezsuita kollégium­nak adományozta. Az 1664. évi török el­len vívott háborúban de Souches a bényi sáncok közé menekült törököket levágta. Bécs felmentése után a felszabadító had­járat alatt az erre vonuló lengyel hadak Bényt teljesen elpusztították. Az 1696-ban Nagybény Bottyán János zálogbirtoka. Lakosai a gyakori katonai beszállásolások és átvonuló katonaság zsarolásai miatt pusztán hagyták faluju­kat. Kisbény az esztergomi káptalan bir­toka. Pusztult falu, ahol templomok, ká­polnák romjai láthatók. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca ide­jén 1709-ben az esztergomi császáriak a bényi sáncok kijavításához fogtak, hogy azokat őrséggel elláthassák, s ezzel Érsek­újvár élelmezését megnehezítsék. Az újjáépítés csak a szatmári béke után vehette kezdetét. Ekkorra a bényi monos­tor, a mellette levő Szent Katalin-kápol­na és az apostolok kerek kápolnája már nagyon rossz állapotban volt. A monos­torra szerzetesek híján nem volt szük­ség, így csak az apostolok kápolnáját ja­vították ki. Palkovics Ferenc kéméndi plé­bános (1698–1731) elévületlen érdeme, hogy a kisbényi prépostság temploma, a magyarországi román stílű építészet e nagyszerű műkincse el nem pusztult, ha­nem ősi alakjában a mai napig fennma­radt. Palkovics az 1720-as években újíttat­ta fel a templomot, amelyet Mednyánszky László c. püspök szentelt fel 1732-ben.

Wágner Károly jezsuita atya 1760 kö­rül így ír: „A Garam folyó fölött emelke­dő dombon látható a faragott kövekből épült kéttornyú templom, mely egykoron a premontreieké volt. Mellette fekszenek a monostor romjai, amelyeket magam is többször megtekintettem...“ A templom festői fekvése a Garam fe­lett nem veszélytelen. A folyónak sodrása ugyanis a dombot, melyen a templom áll, állandóan alámossa. A 19. század elején a vármegye a szentély körüli részt meg­erősítette. 1861-62-ben Crettier Ferenc plébános végeztette el az ismét szüksé­gessé vált javításokat. A restaurált temp­lomot Szcitovszky hercegprímás 1862. november 12-én szentelte fel Magyar­ország Nagyasszonya tiszteletére (eddig a templom az Oltáriszentség tiszteleté­re volt szentelve). Az újabb restaurálási munkák 1895-ben kezdődtek Mórász An­tal esperes-plébános kezdeményezésére és három évig tartottak, melyek révén a templom ismét régi fényében ragyogott. A második világháború Garam menti har­caiban a templom szinte teljesen elpusz­tult, de a háborút követő években ismét újjáépülhetett. Jelenleg a körtemplom restaurálása van napirenden.

A bényi kutacska

„Egy alkalommá Szent László királyunk ki­sebb csapattá üldözői elű menekült. Al­konyatkor má fárattak vótak és megátak megpihennyi a bínyi kűső sáncvőgybe. Katunák és a lovaik is má megszomjaztak, ekkor Szent László király kihúzta hüvejibű a kardját és leszúrta a füves fődbe, majd főtekintett az égre, fohászkodott a Szűz Anyáhó Nagyasszonyunkhó, osztán ki­húzta kardját és víz fakadt a helyin, forrás keletkezett. Amiből elolthatták szomjukat a fáratt katunák és állataik is.” (Adatközlő: Tóth Imréné, sz. Páldi Rozália, 1903)

A törökök Bínyben

 „Bínyben több mint száz évig itt vótak a törökök. A fődsáncbú kíszűt rígi vár hos­szú ideig a török basa székhelye vót. Az egyik ünnepnap a basa szóvátette: szípek, szípek ezek a garammenytyi gyaúr me­nyecskék, csak egy kicsit hosszú a szok­nyájuk. Meghallották ezt az idősebb as­szonyok, és ravaszú összesúgtak, hogy megteszik a basa kedvit. A szoknyákbú fölűrű evágtak egy arasztot, hogy le ne essen, a pruszlikra pofándlit vartak, így hosszabnak, karcsúbnak láccott a me­nyecskék dereka. De még alúrú is levágtak egy arasztot, így a szoknya ajja a térdka­lács alatt vígződött. Hogy osztán mennyi öröme telt benne a basának, azt má nem mondták el nagyapáink, nagyanyáink”. (Adatközlő: Csókás Imréné, sz. Székely Ka­talin, 1901; Jankus Ernőné, sz.Takács Kata­lin 1914)

Szent István király

„Szent István kiráj koronázása előtt tör­tént, hogy pogány magyarok egy cso­portja befiszkelte magát a bínyi sáncvár­ba. Mive Bíny Esztergomtú észkra nem meszire fekszik a Garam mellett, Istványt ez nagyon zavarta, hogy a közelsígbe pogányok tanyáznak. Erendőte, hogy számottívő szekeret rakjanak meg kö­vekkel. A szekerek tengőit ne kennyík meg, hogy a kerekek szárazon forogja­nak rajtuk. A szekerekre pegyig űtesenek föl mindkét felirű katunáknak őtöztetett szómabábukat, annyit amennyi csak efér egy-egy sorba. Két pár ökör húzott egy szekeret. Minden szekérné csak egy ilő ember vót, aki nagy ustorrá hajtotta az ökrököt. Amikor ekíszűtek, megindítot­ta iket Bíny felé. A kéméngyi határba a rígi római úton halattak, majd a várhely alatt kanyarottak Bíny felé. A nehéz te­herre megrakott szekerek csikorogtak, nyikorogtak, zörögtek. Az ökörhajtók a nagyustorrá pattogtak, és közbe hangos kiáltással szólították, noszogatták az álla­tokat. A bínyi céneparton lívő őrök meg­hallották, figyeltek abba az irányba, és meglepődve látták a várhegy alatt köze­ledő hadat. Gyorsan bementek a sáncvár­ba, jelentettik a vezírüknek, hogy Istvány nagy haddá közeledik felejük, nemsokára elíri a cénapartot, és ezen keresztű a nem messze lívő déli bejáratot. Erre nagy riada­lom támadt a sáncvárba lívő pogány ma­gyarok között. A vezír kiatta a parancsot, gyorsan menekűnyi a nyugati főbejára­ton át. Mire a szekerek elírték a külső sán­cot, már csak a helyük maratt a megriatt pogányoknak, megfutamottak. Szent Istvány nyomban egy kis csoport élén bevonult a sáncvárba, és könnyűszerrel megszállta annak középső főhejét.” (Adatközlő: Székely András, 1870; Csókás Vince, 1894)