hídlap.net

A ma is használatban lévő rezidencia eredetileg egy jezsuita rendház és egy gimnázium számára épült. A török uralom után emelt első épületegyüttesük 1706-ban, II. Rákóczi Ferenc várostroma során pusztult el, 1713 után azonban újra itt építkeztek a jezsuiták - a régi templom helyére ekkor új iskola került.

A szerzetesrend megszűnése után pár évig még folyhatott az épületben a tanítás. Batthyány József prímás idejében (1776-1779) a templomot és a kolostort a főegyházmegye kapta meg, előbbi plébániatemplom, utóbbi helynökségi székhely lett. Ezt a korszakot építészetileg csak az utcai szárny lépcsőházának áthelyezése jellemzi, amelyet Rudnay Sándor érsek idején fel is váltott egy másik lépcső. Az Esztergomba visszatelepült főpap még csak ideiglenesen, Kopácsy József viszont már tényleges rezidenciaként használta az épület: a homlokzat és az emeleti termek is erről tanúskodnak. Scitovszky János érsek a dunai oldalon egy levéltárral és a harmadik udvar hozzácsatolásával járult hozzá az épületegyüttes terjeszkedéséhez, a nagyarányú bővítés megvalósítása (1881-1883) azonban Simor prímásra maradt.

A helynökségi székhelyként való működés idejéből származik az első bővebb információ a dunai homlokzat előterében elterülő kertről. Az egykori városfal által határolt részen szabálytalan vezetésű sétautak kanyarognak a növénycsoportok között, az ötszögletű (ú. n. jezsuita) bástyán kis kerti ház áll, a fal mentén magasabb sétatér vezet. Ez a kialakítás megfelelt a kor kertművészeti irányzatának, mely a természetes hatás elérést célzó, tájképi stílusban mutatkozott meg.

Prímások otthona

Simor János érsek építészét győri püspöki székhelyéről hozta magával, ahol korábban a Püspökvár Dóczy- és az ottani székesegyház Héderváry-kápolnája restaurálását bízta rá. A Bécsben végzett, kiváló rajztudású szakember, aki stílusérzékét már korábban a Stephansdom és a Deutschordenskirche munkálatai során bizonyíthatta a császárvárosban, hazai elismerést és lovagi rangot a Szent Jobb ereklyetartó megtervezésével nyert magának. Liturgikus eszközöket és kegytárgyakat később a Főszékesegyházi Kincstár számára is készített Simor érsek megrendelésére, aki képzőművészeti magángyűjteménye bővítése vagy restaurálása során ugyancsak nagyban támaszkodott Lippert műízlésére, szakértelmére.

A prímási megbízás miatt Lippert legtöbb építészeti munkája is az egyházi központhoz kapcsolódik. A bazilika építését az akkor még félig kész előcsarnok megépítésével juttatta el a befejezéshez, de neki köszönhetjük a Bakócz-kápolna szentségtartója és stukkó kupolája, valamint a főtemplom hosszháza és kupolaboltozata díszítéseinek terveit is. A Szent István szülőhelyeként tisztelt szobát a várban a prímási építész tervei szerint alakították át kápolnává, ezen kívül a Kincstár első termének faldíszítése is Lippert kezét dicséri. Esztergomi főművének azonban mindenképpen a kibővített Prímási Palotát tekinthetjük. Az 1881-1883 között folyt építkezés a korábbi funkciók meghagyása mellett ezek korszerűsítésével járt és ekkor költöztek az épületbe a különböző gyűjtemények is. A tervező építész, Lippert József (akárcsak a Várhegyen) a vízivárosi rezidencia esetében is figyelemmel volt a környezettel való összhang kialakítására, így például a palotakupola ellensúlyozására kapott magas, emelt sisakot a plébániatemplom tornya, miközben mindkettő részét képezi a Várhegy látképének is.

Az épület belső kiképzéséhez készített részletrajzok a díszítés korabeli pompáját idézik fel a mai szemlélő számára. A díszterem aranyozott, stukkó tükörboltozata a mai napig megtekinthető, a díszlépcsőház mennyezete csak egyszerűbb formában valósult meg, a házi kápolna falának márványutánzatú díszítése azonban megsemmisült. A rezidencia épületében az előcsarnok és a díszlépcsőház, valamint a márványterem kapott márványmintás falborítást, ezek kivitelezésével Detoma Antal pesti mestert bízta meg Lippert. Ő a bazilika stukkó munkáit végezte korábban, de később is őt keresték meg a főtemplom belső díszítésének befejezése idején.

Építkezés Vízivárosban

Maga az átépítés és a bővítés kevesebb, mint két évig tartott, 1881. március 14-én kezdték a munkát, október 8-án már itt tarthatták a bokrétaünnepet, ami után már a tetőszerkezet építése következett. Az épületegyüttes több pontján egyszerre zajló munka fokozatosan fejeződött be: a múzeum például már 1882-ben beköltözött az épületbe, a díszterem márványozásával viszont csak 1883 januárjában készültek el. Simor János 1882. december 30-án költözhetett be lakosztályába, a felszentelésre és a zárókő elhelyezésére az összes munka befejeződése után kerülhetett sor 1883. január 21-én.

Az építkezés menetéről részletesen tudósít Lippert József építési naplója. Ebből megtudhatjuk, hogy az első fázisban a tölgyfa cölöpök leverése és az alapozáshoz szükséges árokásás zajlott az új falak számára, ezzel párhuzamosan került sor a korábbi főlépcsőház bővítés miatti bontására is. Az árokásás során bukkantak rá a kriptára, amely a jezsuita kolostor első, 1690-ben felszentelt templomának altemploma lehetett. Török-kori leletekre is bukkantak a cölöpözéskor, a Duna-menti, régi városfal anyagából pedig román és gótikus stílusú faragott kőtöredékek kerültek elő.

A palota kertje

A prímási palota dunai homlokzatához közvetlenül kapcsolódó díszkert mai formájának alapjait Simor János érsek idejében nyerte el. A prímás idején történt átalakítások a kertet is nagymértékben érintették: a régi városfalat és az ötszögletű bástyát elbontották, a területet teraszosan feltöltötték, és új támfalat építettek. Az épület kerti kijáratának tengelyébe kör alakú vörösmárvány-medencét építettek, közepén szökőkúttal. A növénykiültetések részletes megtervezésére Magyar György margitszigeti főhercegi főkertész kapott felkérést, a virágokat pedig Ernst Seyderhelm udvari műkertésztől rendelték. A már meglévő télikert is kibővült: egy vasvázas üvegház épült a kor magas technikai színvonalán, amelyet azonban később költséges fenntartása miatt lebontottak. Mára az egykori szőnyegágyak helyét terebélyesre nőtt, értékes, idős örökzöldek és lombos fák foglalják el. Az épített elemek, mint a támfalas kerítés, a márványmedence, és a szökőkút eredeti helyükön maradtak meg, megőrizve a kert egykori szerkezének nyomait.