A polgármester háza
Esztergom felfedezése, avagy a hely története
A „polgármesterek házáról” Prokoppné Stengl Marianna több helyen is írt már, legutóbb 1991-ben. Akkor úgy kezdte az írástudó a történetet, hogy arra kérte olvasóját, hogy gondolatban tekintsen a ház homlokzatára, ahol a kapu kőkeretébe vésve az 1767-es évszám olvasható. Ez az évszám az építkezés befejezésének dátuma, a ház története persze ennél korábban kezdődött. A szakemberek úgy vélik, hogy az épület rokonságot mutat az átellenben lévő Bottyán János utca 8. szám alatti Pálos-házzal, melynek tervezője szintén Oracsek Ignác. Ez a mérnök híres budai építész volt, aki Grassalkovics Antal kamaraelnök és a főispáni helytartó ajánlására érkezett Esztergomba dolgozni, alkotni. Az évszám 1759, Oracsek ekkor kezdte meg az említett Pálos-ház és a belvárosi plébánia templom tervezését. Ezen tervezési és kivitelezési munkák után 1762 tájékán felkerült Barkóczi Ferenc érsek várbeli építkezéseire. Oracsek ekkor vásárolt házat magának a Vízivárosban, majd, amikor 1765-ben Barkóczi érsek halálakor a középkori székesegyház helyén megkezdett építkezés félbemaradt, a Királyvárosban folytatta tevékenységét.
Ez időben indult meg a Deák Ferenc utcában található ház építése, sőt, úgy tűnik ez az építmény volt Oracsek Ignác egyik utolsó műve. A korabeli dokumentumok alapján tudjuk, hogy azok a helyi mesterek, akik ebben az építkezésben részt vettek, azok voltak négy év múltán a tervezővel együtt a városháza alkotói is. A cikkünk főszereplőjének mondható ház a főként a homlokzaton található barokk és rokokó elemek okán is elegánsnak mondható. Az említett Pálos-házzal, mint „rokon épülettel” való egyezősége egyfajta finomodást is jelez, a díszítő elemek könnyed használata, a barokkra jellemző súlyosabb részek – mint például a timpanon – elhagyása utal a változásra. Oracsek rokokóval való barátságát a Széchenyi téren található, és szintén neki tulajdonított Gróh-ház esetében figyelhetjük meg leginkább. A ház legendájának karakterét főként elnevezése adja, miszerint azt Obermayer-háznak, illetve polgármester háznak nevezték, nevezik. Ennek okait kutatva nézzük, hogy kik is voltak az épület lakói!
Az úgynevezett Eperjessy-jegyzék 1777-es kiadása szerint ebben az évben Kinczel Lőrinc özvegye volt a ház tulajdonosa. Ebből az adatból következtethetünk arra, hogy az építtető maga Kinczel úr volt, akit gazdag és befolyásos emberként ismertek a városban. A levéltári adatok szerint a ház 1809-ben átkerült a Fogarassy-család tulajdonába, akik a Kiegyezés évéig laktak itt. Tán valamilyen drámai esemény, folyamat végét jelentette, hogy a házat 1867-ben elárverezték. Így került a város tulajdonába, s Esztergom élve a lehetőséggel 1871-ben ide helyezte a reáliskolát. Ennek az intézménynek volt 1886-ban állandó igazgatója Obermayer György, akiről a ház „második nevét” kapta. Az iskola vezetője 1901-ben ment nyugdíjba, de haláláig e házban lakott, így lehetett, hogy őróla nevezték az épület. Ezután 1928-ban történt egy érdekes fordulat a házzal kapcsolatban, itt rendezték meg ugyanis a város régészeti kiállítását. Erre azért volt szükség, mert bár a 19. század második felétől volt Esztergomban régiségtár, a régészeti gyűjtemények végleges elhelyezésének problémája ekkor már közel nyolcvan évet élt meg. Az is igaz, hogy ebben a funkciójában is csak hat évig állt a ház, hiszen 1934-től a város a mindenkori polgármester házának nevezte ki az épületet. A házat ezután több alkalommal is felújításnak vetették alá, először a birtokbavételkor, amikor a homlokzat renoválását és a nyílászárók javítását, cseréjét eszközölték. Az ekkor készült városházi jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy a plénum a következőket határozta. „…a város tulajdonát képező Deák Ferenc utcai, úgynevezett Obermayer-házat maximálisan 12 ezer forint költséggel polgármesteri lakássá kell átalakítani. Ezen átalakítás során, amely a ház barokk stílusú külső képét változatlanul megtartja, sőt renoválja, a következő munkálatokat hajtanak végre. A földszinten jobboldalt, a jelenlegi szobakonyhás lakásból, s a mellette elhelyezett fizikai előadóteremből egy konyha és két cselédségi szoba készül a konyhából az emeletre felvezető ételhordó-lifttel. Az emeleten az egyes válaszfalak lebontásával, illetve keskenyítésével, továbbá ajtó és ablaknyílások átcsoportosításával az előszobán és fürdőszobán kívül létesül öt kellő méretű lakószoba és egy vendégszoba. Az emeleti lakószobák a régi és használható padlók meghagyásával parkettburkolatot nyernek, míg a mellékhelyiségek mozaikburkolatot. Az épület nyugati oldalán a régi tűzfal lebontásával egy erkély készül, hogy a ház Csernoch János utca felől is kellő homlokzati képet nyerjen. Természetesen az átalakítás során az egész lakás villannyal és vízvezetéki felszereléssel látandó el, s az udvarban a szükséges mellékhelyiségek is biztosítva lesznek.” A plénum a továbbiakban arról is rendelkezett, hogy a felújításhoz szükséges pénzt, a városi közpénzek elhelyezésének arányában két helyi pénzintézettől kérik meg. A testület arról is döntött, hogy a „természetben nyújtott lakás ellenében a polgármesteri lakbér kijárultatását megszűnteti, egyben tudomásul veszi a csatolt nyilatkozatból, hogy Glatz Gyula polgármester saját hivatali működése ideje alatt a kamat enyhítése céljából a saját illetményéből évi 300 pengőt bocsát a városnak”. A korabeli dokumentumból az is kiderül, hogy a „polgármester ház” nemcsak a város első emberének, de a városi kertésznek is otthont adott. 1944-ben aztán júliusban újra arról döntött a plénum, hogy államsegély formájában teremtsék elő a Deák Ferenc utcai ház újabb renoválásának költségfedezetét. Október 21-én is készítettek egy városházi dokumentumot, akkor arról írtak papirost, hogy Sáska József építési vállalkozót és Szabó Kálmán mázoló mestert értesítik a tatarozást érintő pénzügyi fejleményekről. A házat külső és belső részén kőműves munkákkal volt szükséges felújítani, ezért több, mint 16 ezer pengőt kapott a vállalkozó, a festő pedig közel hat és fél ezer pengőért mázolta ki a házat. A polgármester-ház, vagy ahogy korábban hívták, az Obermayer-ház az 1950-es években különféle esztergomiaknak adott otthont, ahogy arról a városi tanács határozott. A finom eleganciával bíró háznak ma is van közismert lakója, az első emeletén jelenleg Sipeki Gyula fotóművész boltívekkel, kis lépcsőkkel teli misztikus hangulatú otthona található.
Obermayer, a névadó
1883-ban született Obermayer György, a reáliskola igazgatója, aki tanári képesítést a pesti főreáliskolában nyert magyar és német nyelvből, földrajzból, történelemből, természetrajzból. 1860-tól dolgozott Esztergomban, ahol 1886-tól tették meg állandó igazgatónak. A pedagógusi munka mellett Obermayer György számos szakmai cikket írt, melyek közül kiemelkedik a „Vallás és művészet szépészeti kapcsolatban”, „Az esztergomi prímási kép- és metszettár és annak műirodalma”, „Petrarca és Kisfaludy” valamint „Itália költészete”.
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












